időjárás 1°C Vilma 2021. December 5.
logo
MEGFIGYELÉS – Kiemelkedő tudósok az állambiztonság célkeresztjében

Együttműködésre alkalmatlan

Ötvös Zoltán
2021.11.21. 15:00 2021.11.21. 16:34
Együttműködésre alkalmatlan

A magyar tudóstársadalom, azon belül a fizikusok kapcsolata az állambiztonsági szolgálatokkal – a fordulat évétől a rendszerváltozásig – feltáratlan terület. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött iratok alapján Sólyom Jenő akadémikus a Magyar Tudomány című havilapban mutatta be, hogy mi érdekelte a titkosszolgálatokat, és miként próbáltak – sikeresen vagy sikertelenül – fizikusokat beszervezni.

Az Akadémia Fizikai Tudományok Osztálya felkérésére kezdett a fizika 1945 utáni magyarországi történetével ‒ elsőrendűen az 1960-ig terjedő másfél évtizeddel ‒ foglalkozni Sólyom Jenő. E munka során szembesült azzal, hogy milyen kevés szó esik a kommunista diktatúra erőszakszerveinek a kutatókat és oktatókat is érintő lépéseiről. Máig hallgatás övezi azt, hogy milyen hálót építettek ki az állambiztonsági szolgálatok az egyetemeken és kutatóintézetekben dolgozó fizikusok köré, olykor velük együtt.

Biztosak lehetünk abban, hogy a tudományt művelők egy részének ‒ legalább olyan arányban, ha nem jobban, mint az élet más területein ‒ volt valamiféle kapcsolata a titkosszolgálatokkal. Vagy úgy, hogy ők voltak a megfigyeltek, vagy úgy, hogy titkos munkatársként, ügynökként, esetleg csak társadalmi kapcsolatként, informátorként maguk figyeltek meg másokat, jelentettek róluk, vagy szolgáltattak különféle, önmaguk számára talán ártalmatlannak tűnő információkat. Mivel az 1956 előtt keletkezett titkosszolgálati iratok jelentős része a forradalom idején megsemmisült – olvasható Sólyom Jenő professzornak a Magyar Tudomány című havilapban megjelent tanulmányában –, 1989 és 1990 fordulója táján pedig tudatosan tüntettek el iratokat, a beszervezési dossziéknak talán a döntő többségét megsemmisítették, ma már szinte lehetetlen a tudományos élet és az állambiztonsági szolgálatok közötti kapcsolatok teljes feltárása. – Azonban még így is elég sok irat található az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában ahhoz, hogy ha nem is teljes képet, de legalább benyomást kapjunk a titkosszolgálatoknak a tudományos élet képviselőivel kapcsolatos tevékenységéről – tudtuk meg Sólyom Jenőtől.

Teller Ede otthonában zongorázik 1985-ben. Megpróbálták beszervezni. Fotó: Ben Martin/Getty Images

Ha kellett, zsarolással

A dokumentumok egyik tanulsága, hogy távolról sem igaz az, miszerint a rendszer hívei jelentettek a rendszer ellenségeiről. Az ötvenes évek elején, az általános bizalmatlanság légkörében, olyan fizikusok megfigyelésére is kaptak megbízást ügynökök, mint Jánossy Lajos és Novobátzky Károly, akik a hatvanas években az MSZMP Központi Bizottságának tagjai lettek. Ugyanakkor igen gyakran zsarolással kényszerítettek jelentések írására vagy szóbeli beszámolókra olyanokat, akikről közismert volt rendszerellenes beállítottságuk.

Az is világosan látszik, hogy a politikai helyzet alakulásával jelentősen változott, hogy mi érdekelte a titkosszolgálatokat. Az 1956-os forradalom előtti időkből a Központi Fizikai Kutató Intézetre (KFKI) vonatkozó jelentések nagy részben az intézmény működéséről, annak vélt hibáiról, zavarairól, a vezető munkatársak munkájának értékeléséről és a közöttük lévő konfliktusokról szóltak. 1956 után arra voltak kíváncsiak, hogy kik milyen szerepet vállaltak a forradalomban (az iratokban természetesen ellenforradalomban), és jelenleg milyen álláspontot foglalnak el politikai, tudománypolitikai kérdésekben vagy akár a fizika filozófiai problémáival kapcsolatban. Simonyi Károly, akit 1956-ban a KFKI ideiglenes Forradalmi Bizottsága elnökévé választottak, erősen foglalkoztatta az állambiztonsági szolgálatokat. A róla szóló egyik jelentés szerint „nyíltan uszított a népi demokrácia ellen, párt- és szovjetellenes beállítottságú”. Miután 1957-ben távoznia kellett az intézetből, a Műegyetemen figyeltették, illetve szemmel tartották azokat, akik továbbra is kapcsolatban álltak vele.

Az atombomba miatt a kezdetektől foglalkoztatta a titkosszolgálatokat mindaz, aminek köze volt az atomfizikához, az atomenergiához. Az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó, 1958-as II. genfi konferenciára kiutazó magyar küldöttség egyik tagját, Varga Károlyt, a Csepel Vas- és Fémművek izotóplaboratóriumának vezetőjét bízták meg azzal, hogy a hálózat ügynökeként szerezzen információkat az atomenergia ipari felhasználásának területéről. A Genfbe utazó magyar küldöttség titkára Meszler Tibor rendőr őrnagy volt ‒ Kovács Tibor álnéven. (Nem lehet kizárni, hogy többen, akik a hatvanas-hetvenes években hosszabb nyugati tanulmányútról nem tértek haza, azért tették ezt, mert így próbáltak kikerülni a titkosszolgálatok látóköréből.)

Négy szempont

Az akadémiai lapban közölt tanulmány szerint a hírszerző munkára kiszemelt személyeket először a célszerűség, alkalmasság, megbízhatóság és beszervezhetőség szempontjai szerint szűrték. Gyakran a környezettanulmány vagy az első beszélgetés után kiderült, hogy az illető valamilyen okból alkalmatlan a beszervezésre. A későbbi debreceni akadémikusról, Berényi Dénesről a környezettanulmány során megállapították, hogy „vele a kapcsolatfelvétel célszerűtlen és azt meg sem kíséreljük, […] együttműködésre alkalmatlan személy, emberi tulajdonságai, politikai beállítottsága, valamint klerikális beállítottsága miatt”.

A titkosszolgálatok élénken érdeklődtek a Nyugaton élő magyar származású fizikusok iránt is. Egyrészt adatokat gyűjtöttek róluk, másrészt hírszerzőként próbálták beszervezni őket. A „Kárász” fedőnevet kapott Teller Edével, akinek jelentős szerepe volt az atombomba, majd a hidrogénbomba kifejlesztésében, itthon élő édesanyján és leánytestvérén keresztül terveztek kapcsolatot felvenni az ötvenes évek elején. Kitelepített rokonait visszaengedték Budapestre, húgát megpróbálták presszióval beszervezni, de nincs nyoma annak, hogy ennél tovább jutottak volna. (Erről a szálról 2009-ben először Hargittay István számolt be szintén a Magyar Tudomány hasábjain.) A Nobel-díjas Gábor Dénest Angliában élő közgazdászprofesszor testvére miatt figyelték. Az ugyancsak Nobel-díjas Békésy György is érdekelte a titkosszolgálatokat. Az „Ocskay” néven nyitott dosszié szerint a hatvanas évek elején hazacsábítási céllal próbálták meg megkörnyékezni, nyilván eredménytelenül.

A Föld‒Hold-távolságot radarral meghatározó Bay Zoltán helyzete különleges volt. Róla még 1946-ból származó, az Egyesült Izzó-beli tevékenységéről szóló jelentés is fennmaradt. Az emigrálása után, 1949-ben született jelentésekben már úgy szerepel, mint aki „aktív Magyarország-ellenes tevékenységet folytat, ami elsősorban magyar atomfizikusok kiszöktetésében jut kifejezésre”. 1956 után újra foglalkozni kezdtek vele, „Antal László” névvel még fedőnevet is kitaláltak neki. A dossziéban nincs nyoma annak, hogy bármit elértek volna.

– Nem tudok arról, hogy a magyar tudomány képviselői és az állambiztonsági szolgálatok kapcsolatával valaki komolyabban foglalkozott volna korábban. Én csak a fizikusokra vonatkozó dossziékat néztem meg, de minden valószínűség szerint hasonló lenne a helyzet más tudományágak tekintetében – mondta el Sólyom Jenő. Az akadémikus tapasztalatai szerint az ötvenes évek elején a megfigyelések elsősorban az úgynevezett belső elhárítást célozták. Az „ellenséges” tevékenységet akarták kiszűrni. Ez egyformán ment az egyetemek minden karán és a kutatóintézetekben. A hatvanas évektől, amikor a tudományos élet elszigeteltsége enyhült, könnyebbé vált konferenciákra, tanulmányutakra menni, egyre hangsúlyozottabban jelent meg az, hogy a jó külföldi kapcsolatokkal rendelkezők közül próbáltak meg néhányat megkörnyékezni. Ebben lehetett különbség a tudományterületek között, hiszen amit Sólyom Jenő látott az iratokból, és látni vél kollégái között is, az az, hogy ennek kevésbé voltak kitéve a tisztán alapkutatással, felfedező kutatással, különösen az elméleti kutatással foglalkozók, és jobban azok, akiktől azt remélték, hogy a kint megismert berendezésekről, műszerekről, technikákról tudnak információt adni. Ez bizonyára érintette a természettudományok más területeit és a műszaki tudományokat is, de Sólyom Jenő konkrét adatokkal ezzel kapcsolatban nem rendelkezik.

Választási kényszerek

Másokkal is próbálkoztak. A hazai közéletet megrázó hír volt, amikor idén tavasszal kiderült, hogy a koronavírus elleni vakcina előállításában meghatározó szerepet játszó biokémikust, Karikó Katalint is beszervezték. „Tény, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdtem dolgozni, felkerestek, megtaláltak, kényszerválasztás elé állítottak. Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, »bűnös« múltjára hivatkozva, engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg. Azt tudtam, hogy édesapámat 1957-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, munkahelyéről elbocsátották, négy évig munkát nem kapott. Tudtam, hogyan működik az a rendszer, féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot. Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam. Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem. Az elmúlt 36 év alatti kutatómunkámat, tevékenységemet az emberek gyógyítása érdekében folytattam. Többé soha senki nem tudott megtörni, céljaimtól eltávolítani” – nyilatkozta az ügy kapcsán a Nobel-díj-esélyes kutató.

Erdős Tamás biokémikust 1957 márciusában a forradalomban játszott szerepe miatt letartóztatták, de egy hónapi fogság után ítélet nélkül szabadlábra került. Ma már tudható, hogy szabadulását annak köszönhette, hogy aláírt egy beszervezési nyilatkozatot. Jelentései gyakorlatilag senkinek sem ártottak, zömmel tudománypolitikai tanácsokat próbált bennük adni az ország akkori vezetésének. Az ő számára viszont egyre nyomasztóbbá vált, hogy kiváló svéd kapcsolatait az állambiztonság megpróbálta felhasználni. 1960-ban Franciaországba emigrált.

A Betekintő.hu-n tavaly Rapali Vivien írt Bogárdi János (1909–1998) Széchenyi-díjas hidrológus, akadémikus kálváriájáról, aki a negyvenes évektől világszerte elismert szaktekintélynek számított a hidrológiai kutatások területén. Világszerte igen, de itthon nem. A párton kívüli tudósnak amerikai egyetemi állást ajánlottak 1957-ben. Kivándorló-útlevelet igényelt az Egyesült Államokba, amelyet megtagadtak tőle. A döntés előtt megpróbálták rábeszélni a közös munkára. A vízgazdálkodás terén elért kutatások eredményeiről kellett volna információt szereznie és továbbítania. Majd lemondtak róla, mert apolitikus magatartásából adódóan „operatív szempontból nem használható”. 1963-ban az ENSZ Titkársága név szerint kérte a magyar kormánytól Bogárdi János alkalmazását. Bár eleinte a Külügyminisztérium támogatta kiküldését, a Belügyminisztérium határozottan a kiutazása ellen foglalt állást.

Borítókép: Simonyi Károly a Műszaki Egyetemen 1977-ben. (Fotó: Fortepan/Kereki Sándor)