Elképzelni a zenét

Az Óbudai Danubia Zenekar vezetőjeként felelősséget érez mindazokért, akiknek a muzsikával jót tehet, segíthet.­ Számos különleges koncertsorozatot indított el, új arculatot adva az együttesnek. A zenekarral közösen társadalmi missziót vállalt a hallásvédelemért, a zeneoktatásért és elmaradott régiókban élő gyerekek felzárkóztatásáért. Hámori Máté karmesterrel beszélgettünk, aki néha úgy érzi, óvó bácsivá kell válnia.

Hámori Máté Karmester 20210914 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Nagyon ízléses lakásban él. Ritka alkalom, hogy itthon töltheti a délutánt? 

– Mostanában igen. A szabad délutánokon a tetőtéren át nézem a háztetőket és a felhőket. Megnyugtat. 

– A zenekar egyik jelmondata: A beszéd elválaszt – a zene összeköt. Kikkel szeretnének kapcsolatba kerülni?

– Zene azóta létezik, amióta ember él a földön. A járvány elválasztotta az embereket, s mentális feszültségekkel teli helyzetet idézett elő. Mindenki egyre idegesebb és bizonytalanabb. Amikor az ember bizonytalan, akkor fél, és amikor fél, agresszívvá válik. Egymástól elfele megyünk. Ezért gondoltam, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyekkel meg tudjuk mutatni, hogy a zene képes összekötni embereket. 

Három éve indítottuk el a Beethoven-projektet siketek és hallássérültek számára. Azokat szerettük volna a zene örömébe bevonni, akiktől látszólag a legtávolabb áll, és akik egyébként Beethoven problémájával a legjobban tudnak azonosulni. A koncerteken fizikális segédeszközöket használunk, lufikat, különleges hallókészülékeket, kontakthangszórókat, amelyek felerősítik a rezgést. Voltak, akik beültek a zenekarba, és megfogták a nagyobb hangszereket. Édesapámtól hallottam, aki agykutató volt, hogy a zene valószínűleg ősibb, mint a beszéd. Az agy struktúrája erre mutat. A beszéd nagyon fontos, sok mindent lehet vele tisztázni. De hazudni is, amit a zenében nem lehet.  

– Milyen hatással volt a zenekarra a koncert?

– Nem gondoltuk volna, hogy pont ekkor tapasztaljuk meg a zene erejét. Megható volt látni a gyerekek arcát, a ragyogó szemüket, amikor megérezték a rezgés változását. Erősen figyeltek, próbálták összerakni, amit látnak és éreznek. Próbálták elképzelni a zenét. Az idősebbek pedig talán visszaemlékeztek arra az időre, amikor még hallottak. Az ötlet a feleségemé, aztán együtt dolgoztuk ki, hogy a Beethoven-év kapcsán milyen elképzeléssel álljunk elő, amely nem sablonos. A koncertnek nagyon jó hazai és nemzetközi vissz­hangja volt. 

– A zenészeket is veszélyezteti a halláskárosodás?

– Nemcsak hogy fennáll a veszélye, meg is süketülhetnek, erre is szerettük volna felhívni a figyelmet. Pályázat útján szereztünk be különleges, zenészek számára készült füldugókat, amelyek tesztelése most zajlik. De nem csak a muzsikusoknak, minden embernek vigyáznia kell, mert a halláskárosodás népbetegség, csak erről nem szoktunk beszélni. 

– Hány éves kortól járnak a kicsik a koncertjeikre? 

– A Kalandra Fül Fesztiválunkon másfél éves gyerekek is részt vettek. A nekik szánt előadásainkon általában kiterítünk egy szőnyeget, ahonnan ők hallgathatják a zenét. Ezeket a programokat öttől tizenkét éves korig bátran ajánlom. A kamaszokhoz már máshogy kell közelíteni. 

– Ez saját tapasztalat?

– Igen, nekem is van egy tizenkét éves fiam. A gyerekelőadásokat úgy találtuk ki, hogy a szülők is jól szórakozzanak.  

– Olyankor a zenekar is gyerekké válik?

– A zenekar? Sokszor olyan, mint egy óvoda. A jó oldala, hogy gyerekek tudnak maradni – ami a művészethez szükséges –, a rossz, hogy néha úgy is viselkednek. Ilyenkor nekem kell óvó bácsinak lenni.

– Hogy lehet azt az óvó bácsit komolyan venni, aki hosszú fehér parókában vezényli a zenekart?

– Sehogy. Van olyan előadás, ahol parasztgúnyában, bajusszal én vagyok az öreg Háry János. A zenekar előtt a tiszteletet nem úgy lehet megtartani, ha az ember mindig méltóságteljesen viselkedik, hanem, ha hiteles és felkészült. 

– Harmincévesen lett a Danubia Zenekar vezetője. A legtöbb tag idősebb volt önnél. Könnyen elfogadták, vagy harcolnia kellett? 

– A fiatal karmesterek ott követik el a hibát, ahol anno én is, hogy azzal foglalkoznak, mit szólnak majd hozzájuk. Ezzel soha nem szabad törődni, a feladatot kell a legmagasabb színvonalon elvégezni. Rájuk is hatott, amikor látták, hogy gyarapszik a zenekar, a támogatás is, és egyre nagyobb a siker. 

– Mit szóltak hozzá, hogy számos újító koncertet vezetett be?

– Nyitottak voltak rá. Az elején nem értették, miért megyünk iskolákba, de amikor háromszáz gyerek együtt énekelt vagy együtt volt csöndben, rájöttek. A zenekar streamingfelülete, az Út a zenéhez tavaly indult el. A zeneoktatási platformunkkal – az ÉNekÚT-tal – a pedagógusoknak és a gyerekeknek szeretnénk segíteni, óravázlatokkal, adatbázissal, feladatokkal, a zenekar rövidebb-hosszabb videórészleteivel, koncertjeivel. Az online énekórákon, amelyeket még a járvány idején kezdtem el készíteni sok humorral, megpróbáljuk tisztázni az alapvető fogalmakat: miért van a karmester, a zenekar, miért kell népdalokat tanulni. Egyszerre adunk élményt és információt. 

– A humort a koncerteken is használja? 

– Megpróbálom. Ez keskeny mezsgye. Van, akinek nincs igénye a beszédre, mert ő zenét akar hallgatni a koncerten, és van, akinek segít. A humor azért fontos, mert ha az ember kiöltözve beül egy koncertre, úgy érzi, hogy most jól kell viselkednie. Ezen a karót nyelt, vélt viselkedési kényszeren tud valamit oldani a karmester, de fontos az ízlés és a mérték. 

– Hogy született A zenegyűlölő című előadásuk?

– Ahhoz a réteghez szerettem volna szólni, amely színházba vagy stand up estre elmegy, de klasszikus koncertre eszébe sem jutna. ­Janklovits Péter humorista segítségét kértük, hogy mutassuk be azokat a dolgokat, amelyeket a közönség nem ért, nevetségesnek vagy furcsának tart, és állítsuk pellengérre. Nevessük ki magunkat azon, hogy miért lenget a karmester egy darab fát, vagy miért csörgetik a nézők a cukorkapapírt. Ezeken a koncerteken én is „kaptam”, ami nagyon tetszett a zenészeknek. 

– A Teatro di Musicát 2003-ban alapította. Miért volt fontos a saját kamarazenekar? 

– Azért, hogy legyen „hangszerem”. Kétszáz embert felhívtam telefonon, hogy eljönne-e a zenekarba ingyen játszani. Három éven keresztül működőképes volt az együttes koncertekkel, bérletsorozatokkal. Közben megtanultam, hogy mi az a műsorpolitika, a közönségszervezés, pénzt felhajtani, bőgőt cipelni, de állandó támogatást nem tudtam szerezni. Volt egy használt kocsim, amelyet eladtam, és az árát az utolsó koncertre költöttem. Lehet, hogy vesztettem egy autót, de rengeteg tapasztalatot szereztem. Nem állítom, hogy nem voltak nehéz éveim.

– Egyszer azt mondta, hogy ez egy „dög” szakma.

– Igen, Fischer Annie-tól vettem. Akkor legyen az ember zenész, ha egész életében nem fizetnének semmit, akkor is ezt csinálná. Idealistán hangzik, tudom.

– Szeptember 23-án a Zeneakadémián hátrányos helyzetű gyerekekkel muzsikáltak együtt. Hogyan találtak egymásra?

– A Máltai Szimfónia a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális programja, amely egy venezuelai zenész és közgazdász ötlete, az El Sistema alapján született. A módszer a zenét, a zenetanulást eszközként használja, hogy az átlagosnál nehezebb helyzetben élő gyerekek társadalmi beilleszkedését segítse. Év elejétől járunk Tarnazsadányba és Tarnabodra, és az ottani gyerekekkel együtt muzsikálunk. A Zeneakadémián Ott Rezső erre az alkalomra komponált ötperces művét adtuk elő. A szülőket is elhívtuk, hogy lássák, érdemes a gyerekeknek részt venni a programon. Nem csak a tanulmányi eredményeik javulnak, lassan-lassan rájönnek, hogy egy picit több kitartással, akarattal át tudnak lépni a saját árnyékukon. 

– Édesapja, Hámori József agykutató, Széchenyi-díjas biológus 1998–1999 között a nemzeti kulturális örökség minisztere volt. Mit tanult tőle? 

– Emberséget. Apám sok szempontból a példaképem. Széles látókörű volt, folyamatosan olvasott, de sohase kérkedett a tárgyi tudásával.

– Rengeteg könyv van a polcokon. Szenvedélyesen olvas?

– Igen, négy-öt könyvet is egyszerre. Mindig úgy érzem, ha egy könyvet olvasok, azzal kinyitok egy ajtót, majd amögött még húsz másik ajtót találok. A legfontosabb, amit apámtól tanultam, hogy a világ hihetetlenül érdekes.

Névjegy

Hámori Máté 1983-ban született Budapesten. 2006-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester szakán. Azóta a hazai szimfonikus zenekarok többségét vezényelte. 2010 és 2014 között a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának szimfonikus zenekarát vezette. 2013 óta az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője. 2017-ben a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést, 2019-ben a Liszt Ferenc-díjat és az Óbuda Kultúrájáért Díjat vehette át.

Borítókép:  Hámori Máté, az Óbudai Danubia Zenekar vezetője (Fotó: Bach Máté)