Régi filozófiai kérdés, hogy lehet-e a rosszból jót kihozni, és ha igen, miként. Egy nemrég megjelent könyv főszereplőit egy borzalmas rendszerből egy másik borzalmas rendszerbe helyezték át a hidegháború korszakára jellemző baráti segítségnyújtás jegyében. Csoma Mózes Korea-kutató, szöuli és phenjani magyar nagykövet Rákosi Mátyás Kórház, Észak-Korea című kismonográfiája annak a több mint kétszáz magyar egészségügyi dolgozónak, köztük számos ismert orvosnak a történetét dolgozza fel, akiket a több millió halálos áldozatot követelő koreai háború (1950–53) elején küldtek a nagyhatalmi szembenállás mentén megosztott félszigetre. Nyolc turnusban váltva egymást 1957-ig maradtak. Küldetésük levéltári forrásokból, valamint a szerző kortársakkal, szemtanúkkal készített interjúiból bontakozik ki, s több tucat fotó, valamint fakszimilében közölt dokumentumok teszik azt szemléletessé.
A tankönyvekben sokszor csak szikár tények sorozataként bemutatott történelem megelevenedik egy ilyen misszió életén keresztül.
A magyar kiküldöttek – soraikban Kulka Frigyes tüdőgyógyásszal, Kulka János színész apjával vagy Gyarmati Lászlóval, Radnóti Miklós sógorával, akinek számos helyszíni fotót is köszönhetünk – sebesülteket gyógyítani mentek, de egyúttal éltek, szerettek is, szabadidejüket is eltöltötték. Aki látta Robert Altman MASH című filmjét, az képet kaphatott a koreai háború mozgó frontsebészetéről – igaz, amerikai és művészi szemléletű képet. Csoma Mózes könyvében ugyanez magyar szemmel és tényszerűen jelenik meg a levélálcával borított, többször is arrébb menekített kórházzal, a bombázásokkal, az egyszerre mostoha, de a helyi viszonyok között mégis jónak számító körülményekkel, a sok ezer kilométer távolságból fakadó honvággyal, a kulturális különbségekből adódó nehézségekkel, a szokatlan koreai ételekkel és a nyelvi akadályokkal.
Amikor az észak-koreai kórházaknak alig a fele rendelkezett műtőasztallal, a helyi néphadsereg nyilvántartása szerint az 58-as számot viselő intézmény kiemeltnek számított. Így a fogadó nép elitjét is kezelték honfitársaink, ahogyan magas beosztású pártkáderekkel, köztük az államalapító Kim Ir Szen nagynénjével is találkoztak. Azonban annak is tanúi lehettek, hogy a sztálinista rendszerekre jellemző tisztogatások – mint idehaza a Rajk-per – az elit folyamatos fluktuációját teremtik meg. Az első magyar orvoscsoportot fogadó Pak Hon Jongot, a KNDK első külügyminiszterét a délről származó kommunisták elleni koncepciós perben kivégzik. Kegyvesztetté válik a weimari Németországban, majd Hitler idején a Berlini Egyetemen tanuló, így több magyar orvossal is könnyen szót értő Ri Kang Guk, a magyar kórház koreai igazgatója is. Ugyancsak kivégzik a korábbi ünnepelt költőt, Szol Csong Sikot, aki eposzt írt az őt ápoló magyar orvosokhoz. Kim Ir Szen rendszerében olcsón megússza, akit csak száműznek, mellőznek. Az egymást hét éven át váltó magyar orvoscsoportok ebben a közegben egyfajta állandóságot jelentenek. De a magyarországi változások őket is elérik: 1956 már felbolygatja az éppen kint lévő turnust, a rákövetkező évben pedig a felálló Kádár-rendszer meg is szünteti a magyar kórházat, amelyre észak-koreai földön ma emlékoszlop utal.
Az észak-koreai és a magyar politika helyben lecsapódó következményei mellett a mindennapok botcsinálta történelmébe is betekintést kapunk. A kiküldöttek találkoznak Ferenc Józsefnek még az első világháborúban orosz fogságba esett, majd a Távol-Keleten ragadt és ott cipészként megöregedett magyar katonájával. Útjaik keresztezik egymást a francia idegenlégió magyar obsitosaival is, akik meg a koreai háború vietnami harcterén estek kommunista fogságba. Miközben a hivatalos politika ellenezte a magyar orvosok és a koreai alkalmazottak szerelmi kapcsolatát, létrejönnek a két nép közötti első ismert házasságok is. Az is a magyar kórház hozadéka, hogy – mint Svéd László orvos altábornagy a kötethez írt utószavából megtudjuk – a kinti tapasztalatok forradalmasították itthon a hazai katonaorvoslást, azon belül a mellkas-, illetve a rekonstrukciós sebészetet. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa úgy írt könyvet a koreai magyar kórházról, hogy Korea-kutatóként, diplomataként és egykor újságíróként is szerzett ismereteit ötvözve nemcsak alapos, de a nagyközönség számára is élvezetes kismonográfiát tett le az asztalra.
(Csoma Mózes: Rákosi Mátyás Kórház, Észak-Korea. Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 2021, 174 oldal. Ára: 3700 forint)
Borítókép: magyar orvoscsoport, a hátsó sorban jobbról a második dr. Hirschler Imre, a csoport vezetője (Fotó: Fortepan/Hirschler András)
