Oktatásügyi szakembereknek sem egyszerű feladat meghatározni, hogy mit jelent a mai köznyelvben (és szakmai nyelvhasználatban) a nevelés, illetve a nevel szó. A kifejezés alkalmazásában a jelenben is érzékelhetünk némi nyelvi változást: jelentésköre bővül, ’tanítás, oktatás’ értelmezéssel is kiegészül, amikor „anyanyelvi nevelésről”, „matematikai nevelésről” „egészségnevelési programról” hallunk. Ha tüzetesen megvizsgáljuk a szó előfordulásait a régi magyar nyelvemlékekben, láthatjuk, hogy a változás folyamatos: a „nevel” eredeti jelentése jócskán kibővült – és növel alakváltozatával együtt sajátos utat járt be.
A szó eredete világos: a nő (’növekedik, fejlődik’) ige nev- tőváltozatából alakult -l műveltető igeképzővel (hasonlóan a forr ~ forral, terem ~ termel szavakhoz) – tehát a magyar nyelv önálló életében kialakult származékszó.
Eredeti jelentése ’érlel, gazdagít, gyarapít’ lehetett, erre utalnak azok a korai, különleges adatok, amelyek helynevekben, személynevekben őrződtek meg, és „méznevelőre”, „sörnevelőre” vonatkoznak. Az Ipolyságtól északra fekvő Méznevelő község nevének első írásos említése 1156-ból Neueleu, vagyis Nevelő, a helységet később Mézmívelő és Méznevelő néven emlegették – ezzel minden bizonnyal a falu méhészettel foglalkozó lakosaira utalva. Egy 1513-as feljegyzésben egy bizonyos Johanne Sernewelew-t, vagyis Sernevelőt emlegetnek, de XVII. századi forrásokban is gyakran találkozunk „sernevelő” házzal, „sörnevelő” árendával. A sörfőzéssel foglalkozókat jelölte tehát ez a találó kifejezés, és benne a „nevel” ’készít, gondoz, növeszt’ jelentést hordozott.
A középkori magyar nyelvhasználatban a „nevel” mai jelentésében inkább a „tanít” szó lehetett járatos. A ’gyarapít, növeszt’ jelentésű „nevel” emberre, gyermekre vonatkoztatva inkább azt jelentette, hogy ’táplál, ruház, gondoz a felnőttkor küszöbéig’. Ebből következően ebben a korban (XV–XVI. század) a „nevelő” is inkább ’gondozó, tápláló’ jelentésű, a „nevelt ifjú” ’a felnőttkor küszöbére szerencsésen eljutott fiatalember’, a „neveletlen” pedig ’fel nem nevelt, kiskorú’.
Mészáros István pedagógiatörténész adatgazdag tanulmányában részletesen feltárja, hogy miként bővült a nevel szó jelentése az évszázadok során. Eszerint az 1600-as évek derekán Pázmány Péter prédikációiban fedezhető föl először a ’gyermekek erkölcsi-jellembeli fejlesztését célzó tevékenység’ jelentés a „nevelés” szó használata mögött. Érdekes, hogy ezt követően még sokáig olvashatjuk a szót ettől eltérő jelentésben is: például „növénynevelés” jelentésben, amelyet mára a „növénytermesztés” kifejezés kiszorított, vagy állatokkal kapcsolatban, amelyet a mai köznyelvben is felfedezhetünk: „baromfinevelés, borjúnevelés” stb.
A nevel szó ’jellembeli fejlesztés’-re vonatkozó újabb értelmezése a XVIII. század közepére-végére válik általánosabbá, Mikes Kelemen már így ír: „mert egy jól neveltetett és oktatott iffiu a fiát is a szerént neveli”.
A szó korábban csak hangtani változataként élő „növel” az 1800-as évektől fokozatosan szilárdult meg önálló jelentésben: ehhez a hangalakhoz ettől kezdve a ’nagyobbít’ értelem társult, a „nevel” pedig egyre inkább kizárólagosan a ’fejlődésében irányít’ jelentéstartalommal élt tovább (a köznyelvben és a pedagógiai szaknyelvben egyaránt). Ez az elkülönülést szóhasadásnak nevezzük: ugyanez a folyamat játszódott le a lombos ~ lompos, szaru ~ szarv, doboz ~ toboz stb. esetében is.
Ennek a jelenségnek a lenyomata az is, hogy a Pest belvárosában működő papi szeminárium Papnevelő Intézet néven működik a Papnövelde utcában. Az utcanév ugyanis még a két jelentés elkülönülése előtt, a kétféle forma ingadozó használata idején születhetett, és máig kitartóan őrzi a régies ejtés emlékét.
Borítókép: A Frigyes főherceg üdülőtelep és erdei iskola nevelőnői. Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar
