A kölcsönös vádaskodások, a másik fővárosából a diplomaták hazarendelése, a gazdasági megtorló intézkedések bevezetése mind azt éreztették ősszel, hogy a marokkói–algériai válság egyre inkább elharapódzik. Meg is történt a baj.
A mauritániai fővárosból, Nouakchottból az algériai Ouarglába tartó úton – Marokkó területén – eddig tisztázatlan körülmények közt megsemmisítettek egy algíri kamiont a benne ülő három emberrel. A két ország vehemensen egymást vádolta. Napokig attól volt hangos az algériai sajtó, hogy ezt a „barbár bombázást”, amelyben három honfitársuk veszett oda, meg kell torolni. Marokkó úgy véli, algériai dróncsapás végzett a kamion utasaival, mégpedig azért, hogy a két állam között kiprovokálják a katonai összetűzést. „Marokkó nem fogja hagyni, hogy belerángassák egy háborúba” – szólt a rabati álláspont.
De vajon mi vezetett oda, hogy ennek a két észak-afrikai testvérnép közti vitának ilyen következményei vannak? Régi történet.
Épp a napokban volt évfordulója annak, hogy Spanyolország, a volt gyarmattartó 1975-ben aláírta a madridi egyezményt, ezután pedig kivonult Nyugat-Szaharából. A jelenlegi marokkói uralkodó, VI. Mohamed apja, II. Hasszán 46 éve megindította zöld menetét, amelyben több százezer marokkói besétált a vitatott terület nyugati részére, és gyakorlatilag elfoglalta a hatszázezer lakosú, mintegy három magyarországnyi vidéket. Mauritánia is jelentkezett a maradékra. A helyi népesség, a berberek, a Polisario Front vezetésével ellenállt, a függetlenségéért mindkét féllel szemben harcolt, ki is kiáltotta államát, amelyet a világon csak pár ország ismert el. Hatéves fegyveres konfliktus vette kezdetét, amelynek fegyverszünet vetett véget. Azután is voltak fegyveres zavargások, ám a nyugat-szaharai helyzet befagyott. Az ENSZ közvetítésével létrejött fegyverszünet azt is tartalmazta, hogy Marokkó az általa ellenőrzött területen egy éven belül népszavazást tart a hovatartozásról. Ebből azóta sem lett semmi.
Kinek kell ilyen sivatagos terület? Van, aki csak a homokot látja, miközben alatta húzódnak meg a rejtett kincsek.
A föld jelentős foszfátvagyont rejt. A hírek szerint izraeli cégek engedélyt kaptak arra, hogy Nyugat-Szaharában kőolaj után kutassanak. Ki tudja, még mi lapul az ember által soha nem bolygatott homok alatt? Algéria mindig is érdeklődött a terület iránt, évtizedek óta támogatja a Polisario Frontot. A területtel kis szakaszon határos Algériában, Tindoufban van az elüldözött berber népcsoport egy részének menekülttábora. Algír eddig visszafogta a felszabadítási frontot, de most szakértők úgy látják, hogy szabad kezet adott a Polisariónak.
Tavaly év végén sokévnyi helyben járás után jelentős elmozdulás történt Nyugat-Szahara ügyében. Az Egyesült Államok még Donald Trump vezetésével kinyilvánította, hogy feladja semlegességét, és egyértelműen állást foglal amellett, hogy Nyugat-Szahara Marokkó része. Cserébe az amerikai diplomácia azt kérte Rabattól, hogy az Abraham-egyezmény keretében rendezzék a kapcsolatokat Izraellel. A marokkói vezetés igent mondott erre, és azóta is egyre szerteágazóbb viszonyt ápol a zsidó állammal. Nemcsak gazdaságilag akarják elmélyíteni a kapcsolatokat, hanem Jeruzsálem kész segíteni Rabatot izraeli katonai technológiák átadásában is.
Joggal érezhette úgy Algéria, mintha neki nem kedvezne a nemzetközi széljárás.
Ráadásul Marokkó nemcsak egyre határozottabb hangot üt meg Algírral szemben, hanem támogatja is az egyik algériai északi tartományának önrendelkezési törekvéseit. Az algériai titkosszolgálat még októberben 17 tagját tartóztatta le a MAK-nak, a Kabilia Önrendelkezési Mozgalomnak, a csoport székhelye Párizsban van, és Algériában terrorista szervezetként tartják nyilván. A kabiliai letartóztatások mögött olyan súlyos vád áll, mint fegyveres puccs szervezése, mégpedig „egy észak-afrikai ország támogatásával”. Ki lehet találni, mely szomszédos országra gondoltak Algírban. Amikor augusztusban Marokkó ENSZ-nagykövete védelmébe vette a kabilok jogait, akkor Algéria azonnal megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Rabattal.
A Pegazus-lehallgatási botrányban kiderült, hogy Marokkó az izraeli technikával igen aktívan tevékenykedett az algíri kormány környékén.
Igaz, a francia elnököt is lehallgatták, amikor ez Párizsban kiderült, akkor ők viszonzásképpen ráálltak VI. Mohamed marokkói király beszélgetéseire. Ilyen titkosszolgálati bemelegítés után jöttek a gazdasági szankciók. Algéria leállította a Magreb-Európa nevű vezetéken a földgázszállítást Spanyolországba és Portugáliába, mert az Marokkón keresztül halad át. Ezt követően kitiltották az algériai légtérből a Marokkói Királyi Légitársaság repülőgépeit, ezzel is megnehezítve a marokkói turizmus helyreállítását.
Vég nélküli hidegháború – a két ország között ez a helyzet.
Ám sem Marokkó, sem Algéria nem akarja azt, hogy ez valódivá váljon, ezért volt furcsa az algériai kamion megsemmisítése. De azért mindkét fél részéről vannak olyan törekvések, hogy elrettentő fegyveres erejüket növeljék. Algéria a közelmúltban szerzett be orosz és kínai rakétákat, amelyeket határőrizetre szánnak. Az idejétmúlt fegyverekkel felszerelt algériai haditengerészetet is modernizálják, leadták a rendelést 24 kínai drónra is – tudósított a Menadefense nevű portál. De mivel tudják ellensúlyozni az izraeli haditechnikát, amelyhez most Rabat közel fért? Iránival. Ha a szomszéd a zsidó állammal szövetkezik, akkor ők a perzsa államhoz fordulnak. Állítólag létezik egy olyan algériai–iráni megállapodás, amelynek alapján a Polisario Front harcosait a libanoni Hezbollah szervezet fegyveresei képzik ki és szerelik fel hadi eszközökkel. Tehát Észak-Afrika nyugati részén is folytatódik az izraeli–iráni szembenállás.
Mindenesetre annak, aki borsot akar törni Izrael jóbarátja orra alá, kétszer is meg kell gondolnia.
Jair Lapid izraeli külügyminiszter a közelmúltban azért kereste fel Rabatot, hogy kifejezze: teljes mértékig támogatja Marokkó szuverenitását a nyugat-szaharai terület felett. Az Africa Intelligence hírszerzéssel foglalkozó portál értesülései szerint a tárgyalásokon szó volt arról, hogy Marokkó érdeklődik izraeli támadó és kamikaze drónok iránt. Ez utóbbiak gyártása akár Marokkóban is lehetséges, egyszerű elkészíteni: teletömik robbanóanyaggal, aztán nekivezetik a célpontnak. Ezentúl a marokkóiak már meg is kaptak tizenhárom török fejlesztésű drónt, amelyek már harci körülmények közt is bizonyítottak. Egyesek szerint ezzel a fegyverrel, a Bayraktar–TB2-sel tudták felszámolni az azerbajdzsániak a karabahi háborúban az örmények ellenállását.
Mivel járna, ha kitörne a fegyveres konfliktus? Kinyílna Pandóra szelencéje, jó ideig a két fél egymással lenne elfoglalva. A sivatagi térségben tevékenykedő terrorista és bűnöző elemek ezrei szabadon garázdálkodnának. Olyannyira, hogy még Európára és akár Amerikára is veszélyt jelenthetnének.
Borítókép: Az algériai Tindoufban a Polisario Front harcosai díszszemlével ünneplik a saját államuk kikiáltásának évfordulóját (Fotó: Europress/AFP)
