A szemtanú

Elő a térképet, s látom ám, hogy Csernobil magasságában járunk. A kettő között egy erőmű van, csakis az éghet. Keltegettem a többieket, ébresztő, ilyet még nem pipáltatok.

Gazsó L. Ferenc
2021. 12. 01. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mentem tovább, az egyik napilap fiatal újságírója megírta a sztorimat, hisz nem sok olyan magyar szaladgál, aki a saját szemével látta égni Csernobilt. Azt mondta, nyugi, úgy írom meg, mintha a társas útról szólna. A sorok között lesz a lényeg, mint a régi nagyoknál. Leadta, visszadobták. Azt mondták neki, hogy ez most nem az a téma, ahol elnézik a játszadozásait, mint máskor.

Teltek a napok. Jött május elseje, a felvonulás. A nagybani piac is kivonult a szokásos transzparens mögött: „Előre a munkaverseny töretlen sikeréért!” Tíz éve ezt visszük, legalább nem kell újat gyártani. Másnap, szinte varázsütésre jöttek ki a hírek Csernobilról. Elhallgatni tovább nem lehetett, mert a szél Skandinávia felé fújta a radioaktív fertőzött levegőt. A világ akkorra tele volt a tragédiával. Azt beszélték az okosok, hogy mifelénk meg kellett várni május elsejét. Merthogy Moszkvában is megvárták. Ezért volt hírzárlat, miközben terjedt a szennyezés.

Hülyítették a népet, hogy nem kell félni, legfeljebb sűrűn mossunk kezet, keveset szellőztessünk, a gyereket pár napig ne vigyük a játszótérre. Nálunk, a nagybani telepen is voltak intézkedések. Bizalmas ukáz jött, hogy a palántáról termett zöldségek forgalmát vissza kell fognunk.

Megfagyott körülöttem a levegő. Elfordultak, összesúgtak az emberek. Összeroppantam. Kértem a korkedvezményes nyugdíjazásomat. Szó nélkül belementek. Az utolsó napomon besétáltam a pártirodára, és a képükbe vágtam a piros könyvemet. Csesszétek meg a pártotokat. Ennyit értek! Bandi, az agitprop titkár félrevont: Jani, ne műsorozz tovább, mert ha így folytatod, el fognak vinni az elmemegfigyelőbe. Nem éri meg. Adtak egy kristályvázát, és mehettem. Negyven év után.

*

A húgom elvetélt. Apám két évre rá, hogy nyugdíjazták, pajzsmirigyrákot kapott, pár hónap alatt elvitte. Mit mondjak? Azóta már Szovjetunió sincs. Igaz, apám sincs. Nézegetem ezeket a régi fotókat a nagybaniról. Zöldséghegyek, kofák mindenütt. Érdekes, apám sosem fotóztatta magát. Nem szerette a feltűnést.

Borítókép: Nagybani piac a Bosnyák téri Vásárcsarnok mellett, 1986. (Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.