Dominóhatás

Popsztár harminchárom évesen még nem kapott ilyen jelentős elismerést hazájától: Rihannát Barbados nemzeti hőse címmel tüntette ki a kormány. A múlt héten a karibi szigeten azt ünnepelték, hogy több mint négy évszázados brit függőség után Barbados államformát vált, köztársasági rendszert honosít meg. Ehhez munkájával a popvilág csillaga is hozzájárult.

BARBADOS-POLITICS-INDEPENDENCE DAY Fotó: RANDY BROOKS Forrás: Europress/AFP

Az énekesnő hatalmas érték az influencervilágban: több mint százmillió követője van az Instagramon és a Twitteren. Talán üzleti elfoglaltságai magyarázzák azt, hogy öt éve nem jelentetett meg egyetlen albumot sem.

Harminchárom éves korára szép vagyont halmozott fel, de mivel érdemelte ki a Barbados nemzeti hőse címet? Az ország kormányfője, Mia Amor Mottley három évvel ezelőtt nevezte ki Rihannát Barbados rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. 

Az énekesnő feladatai közé tartozott a turizmus, a befektetések és az oktatás ügyének fellendítése a szigeten. És mivel neki adatott meg, hogy szinte minden héten találkozhat a világ kiemelkedő személyiségeivel, a megbeszélések, a csevegések alkalmával propagálja a barbadosi köztársaság ötletét. Nagykövetként számos nemzetközi tanácskozáson vett részt. A kitüntetése azt tükrözi, hogy a sztár a megbízatását maradéktalanul teljesítette. 

De ezentúl is rengeteget adományozott hazájának, ahol megőrizte házát, különösképpen az egészségügyet és az oktatást támogatta. Rihanna az elismerés átvételekor azt hangoztatta, hogy továbbra is együtt fog működni Mottley miniszterelnök asszonnyal az új Barbados megteremtéséért.

Azt is meg kell említeni, hogy a Rihanna-műveletre milyen kedvező nemzetközi légkörben került sor. Minden, ami az Egyesült Államokban történik, Közép-Amerikában – a közelség és a befolyás miatt – még nagyobb erővel hat. Az utóbbi évekre jellemző a Black Lives Matters mozgalom felemelkedése, a woke kultúra előretörése. Hát persze, hogy jól jött a BLM-aktivistáknak, hogy Barbados végleg megszabadult „a gyarmatosító uralom utolsó örökségétől”, magától a brit királynőtől. 

Ez az első kézzelfogható eredménye a rasszizmus ellen küzdő mozgalomnak. Már a nyáron tapasztalhattuk jelét az amerikai fekete közösség szellemiségének: a barbadosi kormány utasítására a főváros, Bridgetown központjából eltávolították Nelson brit admirális szobrát, aki ellenezte a rabszolgaság eltörlését.

Az ország köztársasággá nyilvánításához nem volt szükség arra, hogy a honatyák népszavazást írjanak ki, elég volt a kétkamarás parlament összevont ülésén kétharmadot elérni. De ha ennyire eltökélt a barbadosi politikai elit, akkor miért nem végeztek egy csapásra azokkal a kapcsolatokkal is, amelyek a volt gyarmattartóhoz, Nagy-Britan­niához kötik, miért nem léptek ki a Nemzetközösségből? 

A rasszizmus megbélyegzése helyén­való, de azért nem kell az egész működő rendszert felrúgni – ez a véleményük a politikusoknak. A sziget nyugati felén lévő csodás tengerpartokat svájci árszínvonalú luxushotelek borítják be, főleg gazdag amerikai és kanadai vendégekkel. ­Errefelé hátizsákos turistát nemigen látni. Barbadosnak szüksége van a jól fizető vendégekre, és hanyagolnák a fajgyűlöletről szóló felhangokat.

Épp ezért a barbadosi kormányban fel sem merült, hogy kilépjen a Nemzetközösségből, mert ez a jövőben számára is olyan kapcsolatokat biztosít a külvilággal, amelyek elérése évtizedekbe telne. Pedig ez a társulás, amely jelenleg 53 független államot tömörít, a XX. század első felében jött létre, mégpedig a bomladozó Brit Birodalom pótlására. 

A Brit Nemzetközösséget különböző brit gyarmatok és protektorátusok 1931-ben alakították. A feje, igaz, jelképesen, a mindenkori brit uralkodó. A célja az, hogy fenntartsák az egykori birodalomból eredő történelmi szálakat, és a közös érdekek érvényesülésének teret biztosítsanak. 

A Brit Birodalom igazi széthullásakor, a második világháború után egészen az 1970-80-as évekig Londonnak jól jött az, hogy a társuláson keresztül meg tudta őrizni kapcsolatait a függetlenné váló országok többségével. 1949-ben még a „brit” jelzőt is törölték a Nemzetközösség elől, ezzel is kifejezve, hogy független államok kapcsolatáról van szó, amely főleg gazdasági, oktatási, pénzügyi, jogi és katonai ügyekben valósítja meg az együttműködést.

De nem kell például olyan erős katonai szövetségre gondolni, mint a NATO, a tanácskozásokon inkább csak az irányvonalakról tájékoztatják egymást a miniszterelnökök. A tagországok viszonylag lazán kezelik azt a tényt is, ha valaki kilép a közösségből, majd pár év múlva meggondolja magát. 

A társulás nem zárhatja ki az egyes tagállamokat, csupán felfüggesztheti azok tagságát. Pakisztán ennek ragyogó példája, talán ők se tudják, hányszor hagyták el a Nemzetközösséget, majd csatlakoztak hozzá újból. 

Az ehhez hasonló eljárások ugyancsak csökkentik a nemzetközi szervezet hitelét. Felmerül az a kérdés, hogy Barbados köztársasággá válása elindít egy dominófolyamatot azon 14 tagország közt, amelyek a brit koronához hűek. Mert ha ez bekövetkezik, akkor az Egyesült Királyság, amely a Brexit utáni életében fontos szerepet szánt a Nemzetközösségnek, most nem várt gondokkal lesz kénytelen szembenézni.

Borítókép: Rihanna, a nemzeti hős énekesnő (jobbra) a karibi ünnepségen Sandra Mason elnökkel. Maradéktalanul teljesítette megbízatását (Fotó: Europress/AFP)