A szónak, így a névnek is van alapjelentése, és van ehhez kapcsolódó, aktuálisan alakuló további, érzelmi jelentése. Denotációnak és konnotációnak nevezzük ezt a jelenséget. Most a nevekhez járuló érzelmi többletjelentésről, azaz a konnotációról lesz szó.
Elsőként arról, hogy egy tragikus esemény mennyire lerombolhatja, sőt tönkreteheti egy település nevét s ezen keresztül megítélését. Tiszaeszlár neve összekapcsolódott a vérvádperrel. Ököritófülpösé egy tragikus tűzvésszel.
Móré a hazai kriminalisztika legtragikusabb bankrablásával. Olaszliszkáé egy ártatlan tanárember meglincselésével. Miközben teljesen világos, hogy egy tragikus esemény hatását nem lehet kiterjeszteni egy településre. De az előítéletek mindig erősek. „Pest – feketére fest” mondták régen utalva a nagyváros romboló hatására. Alighanem sokan gondolkodnak így.
Egyszer minden fájdalom gyengül. Muhi település határában megnézzük a tragikus muhi csata kopjafás emlékművét, elgondolkodunk, fáj is kicsit, de már nagyon messze van. Mohács már közelebb az időben, hatása is nyomasztóbb. S ezen nem enyhít Ady önvádja: Nekünk Mohács kell!
Ugyanígy vagyunk a személynevekkel. Valószínűleg mindenki hallott már efféle személyes kifakadásokat: „A Ferencek mind ilyenek…” Már hogy lennének a Ferencek egyformák? Valakinek volt egy kellemetlen élménye egy Ferenccel, meg esetleg hallott egy másik Ferencről is, és ebből általánosított. Bevallom, ifjúkoromban nekem is volt olyan feltételezésem, hogy bizonyos nevű lányok egyformán viselkednek… De már kinőttem a kamaszkorból.
Egyes személyneveket közismert viselőjük árnyékol be. Vajon ki ad ma Adolf nevet a gyermekének? Pedig a név ártatlan! Ladó János Magyar utónévkönyvében ajánlott férfinévként szerepel: germán eredetű, elemeinek jelentése nemes + farkas. A neveket rombolhatja a kabaré is.
Az 1970-es években alkotta meg Komlós János Jenőt és Lujzát. A butácska feleség rákérdez a férjénél a nem értett, illetve mindig félreértett összefüggésekre: „Azt írja az újság…” Major Tamás és Psota Irén kettősének szerepe mélyen beivódott a köztudatba. Egyúttal mindkét név visszaszorult.
Az én nevemmel is megtörtént ez. Kern András Halló, Belváros! című fergeteges kabaréjelenetében így bukkan fel a nevem: „Géza! Kilyukadt a fürdőkád! – Tessék! Hol? – A lefolyónál.”
El tudják képzelni, kedves olvasóim, hogy hányszor kaptam meg: Géza, kilyukadt a fürdőkád? Persze bizonyos színvonalon és élethelyzeten túl az emberek nem tréfálkoznak a másik nevével. Mindmáig él bennem, bár nem hagyott helyrehozhatatlan nyomot a nevemhez kapcsolódó kis történet. Katona voltam, katonaruhában utaztam haza Hódmezővásárhelyről eltávozásra.
A vonaton megismerkedtem egy lánnyal, pontosabban: csaptam a szelet, ahogy azt a katonák szokták. Egész úton jól elbeszélgettünk, és amikor Zuglóban leszálltunk, a lány megkérdezte a nevemet. Megmondtam. S erre mi volt a válasza? „Milyen csúnya név.” Ekkor rögtön véget ért az, ami még el sem kezdődött.
Véletlenül sem szeretném, ha ennek az írásnak az lenne az üzenete, hogy korlátozzuk vagy tiltsuk be a nevekkel való viccelődést, elsők között a kabarét. Szó sincs róla! A népi mondókák között számos névcsúfoló létezik. Rosszuleshet, ha egy érintettnek mondják, ha azzal húzzák.
A helyén kell kezelni a dolgokat. Van az ártalmatlan tréfálkozás, ezzel nincs semmi gond. Ha pedig bántóvá válik, akkor szólni kell, hogy ez már nem annyira jó vicc. Arról viszont nem tehetünk, ha nevünket egy történelmi személyiség „elhordja”. Mondjuk, én Géza fejedelemre büszke vagyok. Egyébként pedig: „Aludj el szépen, kis Balázs”!
Borítókép: Diákok a nagykárolyi Kalazanci Szent József Líceum új épületszárnyának egyik tantermében 2013. szeptember 19-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
