időjárás 3°C Karola, Károly 2022. January 28.
logo
Építészet – Szakemberek és laikusok álma a budapesti Városházáról

Eső és sár

DÉRY ATTILA
2022.01.13. 10:08 2022.01.13. 13:33
Eső és sár

Pest visszafoglalása (1686) után a magisztrátus az akkori Fő téri romházakból épített magának városházát. Mire ez ismételt át- és újjáépítések után toronnyal és szobrokkal az 1884-es renoválást követően valóban impozáns és reprezentatív lett, 1900-ban az Erzsébet híd építése miatt lebontották. Ezzel eltűnt a belvárosi Városháza és tere – Pest, később Budapest központja.

A ma „réginek” nevezett Városházát Széchényi György esztergomi érsek kezdeményezése nyomán a bécsi Udvari Katonai Tanács kezdte építtetni 1716-ban Fortunato de Prati tervei alapján, invalidusház és kórház céljára. 

Helyén nagyrészt üres telek és a szervita rend által templomként használt dzsámi állott. Az építkezés 1719-ben félbeszakadt; 1727-ben Anton Erhard Martinelli folytatta, és 1738-ban nagyrészt be is fejezte. 

Az eredetileg négyudvarosra tervezett, szabályos épületnek csupán a háromemeletes nyugati szárnya és a másfél emeletes formában kiépült középső, észak–déli keresztszárnya és déli traktusának csaknem teljes egésze készült el. A teljes négyzetes tömb elkészültének útját állta a városfal, amelyet a magisztrátus és a katonák sem engedtek lebontani. 

(Az ismert Salomon Kleiner-féle metszet a tervezett és nem a megvalósult együttest mutatja.) Az irgalmas rend kápolnáját 1766-ban fejezték be. Főoltárát, orgonájának emelvényét és kórusát, továbbá a városfalon kívül a kórházi szárnyhoz csatlakozó új tébolydaépületet Franz Anton Hillebrandt építette fel.

II. József 1783–1784-ben a pesti invalidusokat Nagyszombatba költöztette, épületüket gránátoskaszárnyává alakíttatta át. A kápolnát emeletekre osztva kórházzá alakították át, az oldalszárnyakra újabb emeletet húztak. Az együttest 1883-ban Knotz Sándor renoválta.

A belterületi fővárosi katonai ingatlanokat civil kézbe adó, 1884. évi XX. törvénycikk nyomán az együttest a főváros kapta meg – városháza céljára, 5,6 millió forint örökváltságért. 

Ez az „adtál, uram, esőt, de sarat is” tipikus esete volt; a fővárosnak égető szüksége lehetett irodahelyiségekre, de leharcolt, alkalmatlan épületre nem. 1899 és 1902 között az együttest restauráló Hegedűs Ármin tervei alapján az oldalszárnyak barokk másfél emeletét lebontották, és helyükbe vasbeton födémes három emeletet építettek.

A főváros 1918–1919-ben a két délnyugati udvarban Balázs Ernő tervei szerint kétemeletes pavilonokat építtetett. A Gerlóczy utcai oldalon Bierbauer Virgil és Reichl Kálmán tervei alapján 1926-ban kétemeletes tűzoltósági épületet emeltek. 

Valamennyi épületrészt a XX. század folyamán többször átalakították és renoválták. A második világháborúban elpusztult keresztszárny helyén 1949–1950-ben Payr Egon tervei alapján emeltek új négyemeletes irodaházat.

A végeredmény vegyes minőségű, kusza együttes lett – barokk maggal.

Kezdettől fogva gondot okozott az együttes zárványjellege a Belvárosban, miközben hiányzott Budapest városházával kijelölt, jelképszerű központja – amire sem ez, sem pedig a Váci utcai Új Városháza (Steindl Imre, 1870) nem felelt meg. 

Az az érzés, hogy a városnak hiányzik a központja, a XX. század eleje óta jelen van városépítészetünkben. Nehéz úgy a térképre nézni, hogy ne a városházi tömb előtti, mai Madách tér felé forduló területre képzeljük el a városháza terét – ami az 1920-as évek óta „Forumként” él gondolkodásunkban.

Városrendezők, építészek, laikusok megoldások sorát publikálták a városháza jövőjéről. A konzervatívok – Heuffel Adolf, Devecis del Vecchio Ferenc – a meglévő épületeket kiegészítő új épületegyüttest képzeltek el. 

Hoepfner Guidó az Erzsébet térre, gróf Andrássy Géza a mai Madách tér elé álmodott új városházát, Kaffka Péter az Andrássy út torkolatát tartotta erre megfelelőnek. A még merészebbek – például Pál Hugó – felhőkarcolót terveztek. Az 1936-os városrendezési pályázatból látható, hogy a főváros a megtartott barokk épület mellett magas épülettömböt tartott elfogadhatónak. 

Az 1939. évi városházi nagy pályázat a mai Bajcsy-Zsilinszky útra és a Madách térrel komponált tornyos új tömb építését díjazta (I. díjak: Weichinger Károly és Kertész K. Róbert, Martsekényi Imre és Lauber László). Tükrözi az értékelés változását, hogy 1945 előtt a Deák téri evangélikus templomot új városházi építés esetén bonthatónak tartották.

A probléma megoldásának vágya tovább élt 1945 után, de csak az 1980-as évektől bukkannak fel új, átfogó elképzelések. A 2006-os és a 2008-as Budapest Szíve tervpályázatok fog­lalták össze a bővítés és új építés lehetőségeit. 

(I. díjak: Golda János, Koszorú Lajos, Madzin Attila és Erick van Egeraat.) Korunkban az együttes alkalmatlansága, zárvány mivolta és jelenlegi állapota egyaránt gond. Hogy a barokk együttesnek helyreállítva meg kell maradnia és az északkeleti keresztszárnynak, valamint a nyomorék udvari épületeknek el kell tűnniük, nem lehet kérdés. Visszaállíthatják az egykori kápolnát is.

A korábbi elképzelések tanulságai nyomán a Madách tér felé forduló, előtte térrel, fórummal kialakított új együttes lehet a város központja. Ha mögötte a barokk együttesben közösségi funkciókat kiszolgáló térsorokat hoznak létre, és ha a hozzáillően kialakított park is a közösség terévé válik, akkor megszűnik az együttes zárványléte a Belvárosban.

Ez nem egyszerű építészeti kérdés. Ha a szakemberek hozzászólnak, az természetes – ha a lakosság is hallatja hangját, az nagyon is kívánatos; bármi épül itt, nekik épül. Ha nem vennék figyelembe a műszaki szempontok mellett az építés és működtetés költségeit, hiba lenne; ha csak azok szerint döntenének, az már bűn lenne. 

A barokk tömb új épülettel való bővítése végre új városközpontot jelölne ki Budapesten, így egy lelkünkben létező hiányt oldana fel. A lényeg, hogy szembetaláljuk magunkat olyan plusszal, amelyet pénzben nem lehet kifejezni, ez pedig a hagyomány, amely létünk, gondolkodásunk része. 

Évszázadnál régebben itt működik a város „szíve” – maradjon is itt! Csak annyit kellene hozzáírni a vonatkozó övezeti előírásokhoz, hogy az együttest érintő döntés nyíltan és a közösség érdekében történjen.

Borítókép: A Városházával kapcsolatos mindenfajta döntést nyíltan, a közösség érdekében kell meghozni (Fotó: Havran Zoltán)