Részletek Kósfalvy Mária naplójából.
1913. február 10.
Közeleg a felvételi vizsga. Tele vagyok izgalommal. Nem a tanulás miatt, hisz mást sem teszek, mint bújom a könyveket, hanem édes szüleimtől tartok. Nem titkolózhatok az idők végezetéig, előbb-utóbb eléjük kell állnom azzal, hogy orvos lesz a lányukból. Minden este imádkozom a Teremtőhöz, hogy fogadják el a sorsomat, s ne okozzak számukra keserűséget.
1913. április 24.
Megérkezett az értesítés. Sikerült! Ősztől a budapesti orvosegyetem hallgatója vagyok. Istenem, micsoda boldogság, még ha nem is tehetem közhírré. Egyedül Oszkár bátyámmal osztottam meg, szemeiben láttam az őszinte elismerést, s az aggodalmat, hogy mi lesz otthon?
1913. május 7.
Ma vettem egy nagy levegőt, és elébük álltam. Anyuka nem szólt, csak halkan sikkantott. Édesapa percekig ült a szivarfüstjébe merülten. Aztán kimérten, minden szót megrágva annyit mondott: édes lányom, eddig elnéztem a hóbortjaidat, de ezt a sületlenséget egyszer és mindenkorra verd ki a fejedből. A nő kötelessége a házibéke, az otthon, a háttér megteremtése. Ez ugyanolyan hasznos, sőt szentebb, mint a férfi dolga. Lassan húsz éves leszel, benne vagy a korban, ideje férjhez adnunk. A nyári szezon végeztével eljegyzést akarok. Jegyezd meg leányom, hogy a családon kívül álló nő olyan, mint az ágról leszakadt levél, irány és cél nélkül sodródik. Azzal felállt, és elhagyta a szalont.
1913. június 27.
Most, hogy kiköltöztünk a nyári kúriába, végre módom volt nyugodtan beszélni anyukával. Ecseteltem, hogy nem oly rendkívüli, amire törekszem, csak egyelőre ritka. Hogy Pest-Budán 1769 óta van orvosi fakultás, és most már járnak oda nők is. Modern korba léptünk, ez már a huszadik század. De anyuka közölte: édes lányom, apád hajthatatlan. Ragaszkodik hozzá, hogy férjhez menj egy társadalmilag hozzád illő emberhez. Márpedig férjes asszonynak a mi világunkban nem illendő a munkavállalás. Legyél engedelmes, a javadat akarjuk. Kérdem erre: és Brunszvik Teréz? Teleki Blanka? Veres Pálnét idéztem: „Ha fellobban olykor egy meteor, s oly nő születik, ki magas szellemtől ihletve túlemelkedik neme korlátain, az minden okoskodásunk dacára is egyenlővé teszi magát a férfiúval.” Erre anyuka úgy reagált, hogy hagyjam abba, máris szédül, hozzam a repülősót. Miben reménykedhetem?
X
A húgomat, Máriát tizenhárom őszén apánk kitagadta, mert tiltása ellenére elkezdte az egyetemet. Titokban tartottuk a kapcsolatot. Ezt a fotográfiát én készítettem róla, jellemző módon akkor is egy könyv fölé hajolt. A háború végén szerzett diplomát. Annyira kusza világ volt, hogy kezébe nyomták a papírt, ceremóniát sem rendezett az egyetem. Mi azért csöndben ünnepeltünk, kettesben a Kiskakukk kockás abroszánál. Anyuka titokban almás pitét küldött, Mária pityergett egy sort, de láttam rajta, hogy büszke, boldog.
Kezdetben Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő asszisztense volt, aki Svájcban szerzett diplomát, és betöltötte az ötvenet, mire sikerült idehaza elismertetnie. A húgom a tüdőgyógyászatnak szentelte magát, Vilma halála után önálló praxist vitt, éjt nappallá téve gyógyított és kutatott. A barátom életét is Ő mentette meg. Apánk sosem bocsátott meg neki, így a családi házban nem láthattuk többé.
Betöltötte a harmincat, mikor hozzáment a klinika főorvosához. Munka után a Nőképző Egyletben tanított betegápolást, gyermekgondozást, ragályos betegségek ismeretét. Az első nő volt, aki tudományos értekezést írt a helyes táplálkozás fontosságáról. Kiállt amellett, hogy a nők újra egyetemre járhassanak, mert tizenkilencben olyan kurzus jött, mely évekig nem engedte be a nőket az orvosi kar falai közé. Cikksorozatban mutatta be a legendás orvosnők élettörténetét.
Alig ötvenévesen hunyt el. Gyermektelenül. Furcsa érzés most itt állni az emléktáblájánál. Szinte érzem azt a szelíd erőt, mely belőle áradt. Nem maradt más, minthogy fejet hajtsak előtte, a családunk többi tagja helyett is.
Borítókép: Fiatal lány, 1915. (Fotó: Fortepan/Magyarszéky Gábor)
