Kis királyka

Gyerekkorában vetési varjúval fürdött a folyóban, és állatkoponyákat főzött ki. Huszonhárom évig dolgozott a Természettudományi Múzeumban preparátorként, majd önálló vállalkozó lett. Diorámái, életképei országszerte számos múzeumban láthatók. Előadásokat tart a hivatása történetéről, rejtelmeiről és híres szakembereiről. Érdi műtermében Sipos György múzeumi preparátorral találkoztunk.

Érd Sipos György Preparátor az otthonában lévő műtermében Fotó: Teknős Miklós

A műterem lépcsőin lefelé menet annyi a látnivaló, hogy azt se tudjuk, hová kapjuk a fejünket. Lentről nyitott szájú szarvasbika néz ránk. Egy dobozban kis antilopfülek úszkálnak alkoholos vízben. A hozzájuk tartozó állatok bőre és a trófeák a raktárban várakoznak, ahol van még muflon és szarvas is. A falon fejtrófeamodellek láthatóak: japán szikaszarvas, zerge, kőszáli antilop, zsiráfnyakú gazella.

Az 1700-as évek végétől az 1800-as évek közepéig a preparátorok a kitöltéses módszert alkalmazták. A lenyúzott bőrt fűrészporral, szalmával, kóccal tömték ki az állat száján vagy egy felvágási ponton keresztül, s megszülettek az ormótlan, anatómiailag hiteltelen példányok. Utána következett a keményre kötött test módszere. A fém- vagy favázra fagyapotból megkötötték az izomcsoportokat, és erre húzták rá a cserzett bőrt.

– Kisebb állatokhoz nagyon szeretem a saját gyűjtésű békanyálat, azaz zöldmoszatot használni, amelyet megszárítok. Fogja meg, milyen finom, puha – vesz ki az üvegből egy kis zöldesfehér pamacsot. – Az állat végtagjait bedrótozzuk, és a moszatból megkötött testtel összeillesztjük. A vattán nem megy át a drót, viszont a békanyálon igen. Éppen az érdi múzeumba készítem Magyarország legkisebb madarát, a két és fél grammos királykát.

Sipos György 1970-ben került a Természettudományi Múzeumba, ahol két tapasztalt szakembertől leste el a szakmát, az anatómiailag pontos, megjelenésükben hiteles preparátumok készítését. Sokévi szakmai tapasztalat után a Sarkvidékek állatvilága című kiállítás volt az első, amelyet 1984-ben önállóan tervezett és rendezett. Mivel a szakirodalom a XIX. század végi, a XX. század eleji ismereteket tartalmazta, a legújabb technológiát a Trófeák előkészítése preparáláshoz című könyvében foglalta össze. Legújabb kötete az Őry Sándor-emlékalbum. Az általa nagyra becsült preparátorról szóló háromnyelvű kötet nem csak a szakmának készült. Számos érdekes történetet olvashatunk a Nemzeti Múzeum Afrika-kiállításáról, pusztulásáról, valamint nagy magyar vadászokról. Nemrég az európai preparátorversenyen Volt egyszer egy Afrika-kiállítás – Őry Sándor dermoplasztikus (1887–1962) munkássága címmel tartott előadást a mesterről, akiről a szakma megfeledkezett. A falon más példaképekről – német, amerikai szakemberekről – is látunk fotókat.

Az 1900-as években legalább kétszáz preparátor dolgozott Magyarországon. Ma Csongrádon azoknak tartanak képzést, akik a vadászok mellett tevékenykednek. Megtanulják, hogyan kell szakszerűen lenyúzni az állatokat, és azokat megfelelően előkészíteni a preparálásra. Sipos­ György biológia–rajz szakon végzett a főiskolán. A preparátoroknak nem csak magas fokú anatómiai ismerettel kell rendelkezniük, tudniuk kell rajzolni, festeni, szobrászkodni, hegeszteni. A szakember elsősorban gerincesek preparálásával foglalkozik. Az emlősök és madarak anatómiailag pontos testére – amely készülhet fagyapotból, gipszből vagy műanyagból – cserzett bőr kerül. Ma már szakmai és természetvédelmi okok miatt a kétéltűekről, hüllőkről és halakról nem eredeti preparátumot, hanem másolatokat készítenek. Az asztalon látható homoki vipera, gőte, szalamandra, zöld és fürge gyík gyermekfoglalkoztatókra készült. Feleségével természetismereti játszóházakat tartanak, ahol a fiatalok megismerkedhetnek az állatok tojásaival, madártollakat, fogazatokat, lábnyomokat hasonlíthatnak össze.

– Ahhoz, hogy valamit védjünk, előbb meg kell ismernünk – jegyzi meg.

Az iskolákban ma már kevés a biológiai szertár, ezért ezt a feladatot a múzeumok és a múzeumpedagógiai foglalkozások veszik át. Az érdi múzeumba 2009-ben készítette az első diorámáját, amely a Neander-völgyi ősemberek életét mutatja be. Azóta elkészültek az Érd jellegzetes tájainak élővilágát bemutató diorámák. Legutóbb egy szarmata tengeri diorámát készített az érdi múzeumnak, melynek egyik halfaja a tengeri durbincs.

– Nézze csak meg ezt a koponyát! – adja a kezembe. – Több foga van, mint az embernek, ezekkel a csigahéjat is képes feltörni.

Miután megfordulok, egy hattyúval szemezek, amely a kaposvári múzeumnak készül. Madarak preparálásánál többféle módszer létezik. Ez esetben agyagból anatómiai szobrot készített, melyből könnyű másolat készült. Az állat lába és feje műgyanta öntvény, a feje és a nyaka lecsavarozható. A szoborra a most még a hűtőben várakozó bőrt húzza majd rá.

A földön oryx és nagy kudu kasírozott modellje fekszik. Utóbbi Afrika legszebb antilopja. Kézbe véve egészen könnyűek. Sipos György először a fejtrófeamodellbe beülteti a koponyarészt a szarvakkal, majd ráhúzza a fejbőröket. Egy dobozban tárolja a kudu és az oryx műgyantából készített füleit, melyeket belepróbálunk a helyükre. Régen készített szemeket is, ma már Amerikából vagy Németországból rendeli meg őket. Miközben erről mesél, levesz a polcról egy szemkatalógust európai madarakról. Ha szükséges, a könyvben meg tudja nézni, hogy a madárhoz hány milliméteres és milyen színű szem szükséges.

A gyermekfoglalkozásokra madárfej- és csőrtípusokat is készít. A kanalasgém és a rétisas nem preparátumok – szobrászmunkák. Miattuk egyetlen madárnak sem kellett elpusztulnia.

– Sokak szemében a preparátor szörnyű figura – mondja. – Úgy gondolják, hogy miattuk halnak ki az állatok, ami nem igaz. A gyűjteményekbe leggyakrabban baleset, mérgezés vagy áramütés következtében elpusztult állatok kerülnek be. A múzeumi preparátorok munkájának köszönhetően ismerhetnek meg az emberek mára kihalt fajokat, az erszényes farkast, az óriás alkát vagy a vándorgalambot.

Sipos György 1951-ben született Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A falon látható nagy fekete-fehér fotó a gyerekkorára emlékezteti.

A kép a Hernád egyik mellékágáról, a Bársonyosról készült, amely Mérán a kertjükön folyt keresztül. Akkoriban bogarakat gyűjtött, és mindenféle állatot tartott. A megmentett vetési varjúja mindig fölötte repült, amikor biciklivel ment a Hernádra, majd együtt fürödtek a folyóban.

– Nagyon szeretem a varjúféléket, rendkívül intelligens madarak. 26 évig élt egy szarka velem a műteremben – meséli.

Édesapja református lelkész volt, édesanyja háztartásbeli.

– A Papa szerettette meg velem a természetet. Zongoraórákat adott otthon, én meg kimenekültem a kezdők klimpírozása elől a kertbe vagy a Hernádhoz.

Édesanyja női szabónak tanult, s maradék anyagokból tőkés récét, kendermagos tyúkot készített a fiának, akinek kis rongyokkal kellett kitömnie a formára varrt állatokat. Gyerekkorában a sparhelten kifőzhette a levesből kimaradt kacsa-, de még a határból hozott kutyakoponyát is. A templomtornyokban begyűjtött bagolyköpeteket elküldte Schmidt Egon ornitológusnak. A bagoly egyben nyeli le a kisemlősöket, a csontokat nem emészti meg, hurka formájában kiköpi. Gyűjtése hozzájárult a Hernád-völgy kisemlősfaunájának, például az egereknek a felméréséhez. A tapasztalt szakember 2019-ben a nemzetközi preparátorversenyen vadfej kategóriában első és második helyezést ért el. Tavaly augusztusban a Csuka Zoltán-díjat vehette át, amellyel Érd városa a közművelődésben, a kulturális élet szervezésében végzett munkáját ismerte el.

Borítókép: Sipos György a műtermében. Kihalt fajokat is megismertetnek (Fotó: Teknős Miklós)