Népek szép maszlaga

A világrend két hét múlva újabb nagy erőpróbára készül: Pekingben megkezdődik a téli olimpia.

Peking, 2022. január 24. Az olimpiai öt karika a 2022-es pekingi téli olimpia fõ sajtóközpontjának üvegfalán 2022. január 24-én. A kínai fõvárosban február 4-20. között rendezik a 2022-es téli ötkarikás játékokat. MTI/AP/Jae C. Hong Fotó: Jae C. Hong

De a világ inkább annak örül, hogy a játékokon a fejlett országok sportolói is részt vesznek, ami már a G20 országcsoport tavalyi találkozóján eldőlt. 

A világnak sok volt a 80-as évek két hidegháborús olimpiai bojkottja, először Moszkváé, majd Los Angelesé; utóbbi a magyar sport egyik legfájóbb pontja, amely pályafutásokat tört ketté. A diplomáciai bojkott csak afféle bojkott light, Pekingben nyomban bagatellizálták is. 

Igaz is, nem a nyolcvanéves Bidenen múlik az esemény sikere, amely a soft power jegyében akarva-akaratlanul az Egyesült Államok egyetlen világpolitikai és világgazdasági riválisa, Kína malmára hajthatja a vizet. 

Peking nem jött rosszul az amerikai hegemóniának, amikor Michael Phelps, az úszócsoda – történelmi rekordot döntve – egymaga nyolc aranyat nyert a kínai fővárosban rendezett 2008-as nyári játékokon. Többet, mint a legtöbb nemzet egész delegációja, és annál is többet, mint számos ország valaha is.

De az amerikaiakat nagyon zavarja a kínai felzárkózás. Amikor a Szovjetunió összeomlott, már a markukban érezték a világuralmat, harminc évvel ezelőtti divatfilozófusuk, Francis Fukuyama a liberális demokrácia győzelméről, ennélfogva pedig a történelem végéről értekezett.

„Amikor először láttam Kínát, még nem volt autó. Nem voltak szupermarketek. Nem voltak sokemeletes épületek. Nem voltak fogyasztási cikkek. 

Nem voltak olyan éttermek, amelyeket a külföldiek láthatnának. Sztálinista társadalom volt, nagyon szegény sztálinista társadalom” – emlékezett vissza Henry Kissinger, az amerikai diplomácia ma is élő, 98 éves doyenje, Richard Nixon 1972-es kínai útjának előkészítője.

Adalék a történelmi léptékhez: Nixon elnök pekingi vizitjére – amely a népi-kommunista Kína amerikai elismerését jelentette Tajvan, a Kuomintang-Kína ellenében – Amerikában operát írtak. 

Mindenesetre Kína a Tienanmen téri 1989-es vérengzés, valamint a Teng Hsziao-ping nevével fémjelzett refomok óta arcpirítóan közel felzárkózott a világelső Egyesült Államokhoz, mégpedig anélkül, hogy a gazdaság liberalizációja aláásta volna a Kínai Kommunista Párt egyeduralmát, amire pedig sokan számítottak. 

Ahhoz képest, amit Kissinger ötven éve látott, az elmúlt évtizedekben gombamód nőttek ki a felhőkarcolók a földből, helyi kiskirály-milliomosokat tüntetnek ki „kommunista” élmunkásként, a valamikor Mao-zubbonyt hordó, biciklit tekerő, ekét vonszoló Kína pedig több mint ezermilliárd dollárral ma az Egyesült Államok második legnagyobb hitelezője Japán mögött. 

A mostani téli olimpia presztízsgyőzelem is Amerikával szemben. Los Angeles ugyan 2028-ban harmadszor rendezhet nyári olimpiát – mi pedig megint maradhatunk majd fenn reggelig, ha az élő közvetítést akarjuk nézni –, de Peking az első város, amely nyári és téli játékoknak egyaránt a házigazdája lehet. 

Alaphangon jó kifogásnak hangzik, hogy az amerikaiak most az ujgurok kínai elnyomása miatt berzenkednek, de lássuk be, a lényegét tekintve nem erről van szó.

Hányszor, de hányszor vált már a sport a politika játékszerévé, ugródeszkájává, szekértolójává, szerecsenmosdatójává! A hidegháború sportja a sport hidegháborúja volt. 

A 6:3 Londonban (1953) Európa díszimperialistái, az angolok ellen, az aranycsapatnak a bombasikere, amelyet – a futballszerető magyarok mellett – az a Rákosi-rendszer tűzhetett kalapjára, amely kivégezte Szűcs Sándort, és politikai okokból mellőzte a válogatottból Deák Bambát. 

Majd a magyar labdarúgás egyik legfájóbb sebe, a nyugatnémetekkel szemben elveszített berni vb-döntő (1954), két évre rá pedig a magyar–szovjet vízilabdameccs, Zádor ­Ervin vérző fejével a melbourne-i olimpián, az 1956-os forradalom leverése után egy hónappal – és akkor csak a legemlékezetesebb eseményeket vettük sorra a hidegháború pár évéből. 

Mindegyikről film készült. A Harmadik Birodalom két presztízsolimpiájának ma már talán élő szemtanúja sincs, így szerencsére annak sem, hogy a – később a zsidótörvényektől sújtott – Rotter Emília műkorcsolyázó bizony Adolf Hitlertől vette át a bronzérmét az 1936-os garmisch-partenkircheni játékokon…

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag…” – olvassuk Devecseri Gábor fordításában Pierre de Coubertin báró ódájában. 

Sajnos azonban olykor maszlag, amely az azonos nevű, fogazott levelű gyomhoz hasonlóan látszólag összeköt, de érdemben inkább szétválaszt. Ha mégsem, az viszont reményt ad a jövőre. 

Tallinnban nemcsak magyar, de azeri, sőt lengyel színekben is indult honosított orosz műkorcsolyázó. Pusztán a világrendből kiindulva a nagypolitika alighanem félrenézhetett ez alkalommal.

Borítókép: Az olimpiai öt karika a 2022-es pekingi téli olimpia fő sajtóközpontjának üvegfalán 2022. január 24-én (Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong)