Az orosz szurkolók könnyen eljöhettek ide, közel van a határ – mondja az orosz műkorcsolyapáros Európa-bajnoki gyakorlatát Tallinnból közvetítő szpíker, miközben repkednek az axelek és a rittbergerek, a plafonig érnek az emelések.
Így is van, persze csak egyfelől, hiszen Tallinntól semmilyen határ nem esik messze, Észtország területe fele Magyarországénak. Másfelől a balti köztársaság negyede-ötöde orosz, egy részüknek észt állampolgársága sincs.
Semmilyen határon nem kellett átkelniük, hogy a helyszínen biztassák a honfitársaikat. Leng is szaporán az orosz trikolór a nézőtéren, az oroszok mind a négy versenyszámban lesöprik a jégről Európát Tallinnban, annak az országnak a fővárosában, amelyet több mint fél évszázadon át – a Szovjetunió összeomlásáig – megszállás alatt tartottak. Sporteseményeknek időnként váratlanul támad politikai pikantériájuk.
Ezen Novak Djokovics is sokat morfondírozhatott a visszaútján, Ausztráliából hazatérve. Az oltásmizériával hónapok, lassan évek óta együtt élünk, de ki gondolta volna, hogy az ausztrál nyílt bajnokságra érkező teniszsztár útja ekkora sztorivá dagad, mégpedig – ami ritkaság – mind a közéleti, mind a bulvármédiában.
Érthető: az eddig több mint 150 millió dollárt összeütögető csillag kálváriája mindenkit érdekel. De a felszín alatt a botrány a civilizációs, nem pedig földrajzi értelemben vett Nyugat és Kelet közötti sérelemként is olvasható, mindkét országban tömegek tüntettek, vezető politikusok szólaltak meg, a világelső teniszező a szülőföldjén valóságos mártírrá lett.
„Djokovicson keresztül akarták megmutatni, hogyan működik a világrend” – fakadt ki Alekszandar Vucsics szerb elnök.
A világrend két hét múlva újabb nagy erőpróbára készül: Pekingben megkezdődik a téli olimpia.
Egyes nyugati vezetők, élükön Joe Biden amerikai elnökkel – fogalmazzunk úgy, demokráciaféltésből – diplomáciai bojkottot hirdettek. A hollandok, akik főleg gyorskorcsolyában jók, otthon hagyják majd a mobiltelefonjaikat, attól tartva, hogy lehallgatnák őket.