Egyidős vagyok a világ első autóversenyével. Alig nyolc évre rá, hogy Daimler és Benz egymástól függetlenül megépítették az automobiljukat, már távolsági versenyt rendeztek Párizs és Rouen között. Idehaza a századforduló évében megalakult a Magyar Automobil Klub, és 1902-ben sor került a benzinüzemmódban közlekedő hintók nagyszabású felvonulására.
A három gróf, Andrássy Géza, Szapáry Pál és Esterházy Mihály, a korabeli élversenyzők fényes német és olasz mobilokkal vezették a menetet végig a Stefánián, a Városligeten át a római fürdőig, ahol az urak uzsonnával zárták az ünnepi rendezvényt. Tolongott a nép, amerre csak elhaladt a menet, én apám nyakában ülve tapsoltam. Egy életre eljegyeztem magam az autósporttal.
Könnyű dolgom volt, mert apám is rajongott a robbanómotorokért. Szegény anyám panaszkodott csupán, hogy alig lát bennünket hétvégén, mert ahol csak versenyt rendeznek, mi biztosan ott szurkolunk. Suhanc koromban nem voltak még autópályák, a gyorsasági versenyek a közutakon zajlottak.
A svábhegyi futam a húszas években bekerült az európai versenynaptárba is. Gyakran volt motorzúgástól hangos a Pasarét, a Gugger-hegy vagy a Városliget. Egy-egy nagyobb viadalra külföldi pilóták is beneveztek. Ilyenkor a legújabb Bugattik, BMW-k, sőt nyolchengeres Alfa Romeók köröztek Pest és Buda kijelölt versenyútjain.
Kihagyhatatlan élmény volt, húsz-harmincezer ember követte a szédült rohanást. Eleinte előfordultak súlyos balesetek, mert az embereket csak egy szűk kordon választotta el a robogó gépjárművektől, és a versenyzők egyetlen védőöltözete a motorosszemüvegük volt. Később már jobban adtak a biztonságra.
Kétség sem fért hozzá, hogy kijárva a polgárit autóműhelybe menjek inasnak. Éjjel-nappal a motorokat bütyköltem. Járattam a német nyelvű automobil-szaklapot, és ott legyeskedtem a híres versenyzők körül. Így kerültem közel a nagy Hartmannhoz.
Ez a bohém virtuóz európai hírnévre tett szert. Professzionális versenyző volt, egy-egy nagy nemzetközi túraviadalon aratott győzelmével vagyonokat keresett, de eldorbézolta a pénzét. Két év után én lettem az első számú szerelője. Csodás életem volt mellette, jártuk a világot, a legjobb hotelekben laktunk, mulattunk, a nagy Hartmannt mindenhol ajnározták.
Az az átkozott Tripoli Nagydíj vetett véget a luxuséletnek.
A nagy Hartmann állt az élen, fej fej mellett Farinával, a későbbi Forma–1-világbajnokkal. Összeakadt a kerekük, a nagy Hartmann kirepült, neki egy pálmafának. Azonnal vége lett.
Itt álltam, negyvennégy éves öreglegény, pénz és munka nélkül, egy szál magamban, mert a vándorélet közben elfelejtettem családot alapítani. Az autósport korábbi nagyjai kiöregedtek, a mágnások, grófok, bárók a gazdasági válság alatt felhagytak a sportággal. Hiába tudta mindenki, hogy a nagy Hartmann embere voltam, nem kellettem senkinek.
*
Az apámat csak fényképről ismerem, pedig anyám állandóan emlegette gyerekkoromban. Az a semmirekellő. Ha így folytatod, olyan leszel, mint a korhely apád. Ha apádra ütsz, biz’ isten elkergetlek a háztól! Még jó, hogy láttam a képeit annak a folyton cigiző, szikár embernek, különben úgy képzeltem volna, hogy maga a krampusz.
Sose vette el anyámat, aztán mikor megesett velem, elhagyta. Arra hivatkozott, hogy nem való neki a megállapodott élet. Valami nagy Hartmannról hadovált, azt is csak kitalálta biztosan, hogy hivatkozzon valamire. Undorító alak. Azt hitte, ha néha pénzt küld nekünk, azzal pótolhat egy apát.
Nekem az ilyen nem kéne, akkor se, ha köteleznek rá. Lajosom, akivel járok, jó ember. Alig iszik, virágot hoz, moziba, varietébe visz, áradozik a főztömről. Nem szégyell a családja, a barátai előtt. Ha megkér, azt hiszem, hozzámegyek. Mondjuk, egy baja van. Vérmes futballdrukker. De annyira ám, hogy vidékre is megy a csapattal, úgyhogy szombatonként alig látom. Azt mondja, minden vágya, hogy bekerüljön egy klubhoz. Az se baj, ha szertárosnak, csak ott legyen a nagyok közelében.
Nem örülök ennek, de úgy vagyok vele, majd csak elhagyja. Nem létezik ilyen szenvedély.
Borítókép: Salmson típusú versenykocsi a budapesti Duna utcában, 1926 (Fotó: Fortepan/Négyesi Pál)
Fortepan-történetek
