Az utolsó sziú

Chilében a Covid–19 szövődményei következtében kilencvenhárom éves korában elhunyt Cristina Calderón, a jagan, e tűzföldi nyelv utolsó beszélője. A kis nyelvek presztízséről és újjáélesztésük esélyeiről Sipos Máriát, az MTA Nyelvtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársát kérdeztük.

Sipos Mária Nyelvész 20220222 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– A már említett híradás szerint a jagan nyelvből 32 400 szót ismerünk. Mire lehet ez elég?

– Lakó György svéd–magyar kéziszótára 45 ezer címszót tartalmaz, a nagyszótárak pedig ennek többszörösét. E számok azonban nem a szókincsről magáról szólnak. Léteznek szóösszetételek is, és a jagan esetében érdekes még, hogy komplex igéket is használ: ilyenkor az egyik ige jelentése módosítja valamiképpen a másikét, tehát a tényleges szószám jelentőségét ilyen nyelvi jellemzők is árnyalhatják. A nagyobb nyelvek szavainak számát több százezerre szokás becsülni, de ebbe már beletartoznak a különféle szakszavak, nyelvjárási szavak és az argó is. Egy beszélő ugyanakkor az összegyűjthető szókincs töredékét használja aktívan a mindennapokban, és ennél valamivel többet megért.

– A jagannak nem volt írásbelisége. Ennek hiányában veszélyeztetettnek tekinthető egy kis nyelv?

– Számunkra magától értetődő az írásbeliség, pedig egy nyelv anélkül is tökéletesen betöltheti a hétköznapi kommunikációs funkcióit – ahogy ez évezredeken keresztül történt. Az írásbeliség hiánya elméletileg nem oka a veszélyeztetettségnek, ám ha egy ilyen nyelv kapcsolatba kerül a többségi társadalmat képviselő – írásbeliségben élő és azon alapuló kulturális javakkal bíró – nyelvvel, gyakorlatilag mégis fontos faktornak minősül. Sőt: manapság internetes jelenlét nélküli nyelvnek nehezen alakulna ki magasabb presztízse…

– Cristina Calderónról megemlítik, hogy jagan–spanyol szótárt állított össze. Attól, hogy egy nyelv kihalt, újjáéleszthető?

– A jagannál kedvezőbb adottságokkal bíró nyelvek esetében tudunk újjáélesztési kísérletekről: a maori és a számi (lapp) esetében a még jól beszélőket aktivizálják a gyerekek tanításához. A lív esetében lelkes kulturális szervezetek – no meg a magukat lívnek vallók – szorgalmazzák a nyelv használatát a lívet még valamennyire ismerők köré­ben. Minden természetes nyelv sokat elárul az emberi elme működéséről, a világ felfogásának, az információk strukturálásának mikéntjéről

– ezért sok tudományág számára fontos, hogy ha eltűnik is egy nyelv, ne nyom nélkül történjék. Úgyhogy megindító és nagyra becsülendő, hogy Cristina Calderón ilyen sokat tett nyelvének dokumentálásáért.