– Hány nyelvet beszélünk ma a világon? És hány hal ki ezek közül évente?
– Erre több okból is nehéz válaszolni. Nyelvészetileg sem egyszerű szempontokat találni az önálló nyelv és a nyelvváltozat elhatárolásához – gondoljunk csak a német nyelv változataira Németországon belül és határain túl! Vannak emellett nyelven kívüli tényezők is. Egy nyelv két változatához két külön vallás, kultúra, írásrendszer is kapcsolódhat – ilyenek a szerb és a horvát, valamint a hindi és az urdu is. Az sem mindegy, hogy két közeli nyelvváltozatot beszélő csoport mit képvisel: elhatárolódnak-e, vagy inkább azonosnak tekintik magukat? De – hangsúlyozva, hogy az adat nem pontos – nagyjából hétezer körüli számot szoktak megadni. Drámai megfogalmazások szerint kéthetente kihal egy nyelv, de ezt is nehéz pontosítani.
– Tudna példát említeni a közelmúltban kihalt kis nyelvekre?
– Az irokézhez tartozó tuszkarora nyelv utolsó beszélője 2020 decemberében hunyt el. A sziú nyelvekhez tartozott a mandan, amely 2016 óta tekinthető kihaltnak. Az uráli nyelvcsaládhoz sorolt lív utolsó beszélőjét 2013-ban vesztettük el. A jagan – az említettekkel ellentétben – elszigetelt nyelv volt, nem ismerjük sem közeli, sem távoli rokonát. És bár a statisztikák felől nézvést a jagant mostantól kihaltnak tekinthetjük, nem csak az a pillanat drámai, amikor utolsó beszélője távozik az élők sorából. Cristina Calderón évekkel ezelőtt leírta, hogy nővére, Úrsula halála után maradt egyedül: onnantól nem tudott többé kihez szólni az anyanyelvén. Mások is számoltak már be hasonló traumáról…
– Az El País angol kiadásának cikke a következőkben jelöli meg a jagan nyelv visszaszorulásának történelmi okait: az európaiakkal való keveredés, az anglikán evangelizáció, a gyarmatosítás okozta kulturális változások. De az is kiderül belőle, hogy Cristina gyermekei és unokái azért nem akarták tőle megtanulni a jagant, mert szégyellték. Ezek szerint egy nyelv kihalása a presztízsére is visszavezethető?
– Így van. Ha egy nyelvet nem ad át a szülői generáció a gyermekeinek, annak rendszerint társadalmi, gazdasági vagy politikai háttere van. Egy nyelvnek számos oknál fogva lehet alacsony presztízse. Hiányozhatnak az érvényesülés feltételei a kisebbségi nyelv beszélői számára, ha az iskoláztatás és a munkavállalás nehézkes a többségi nyelv ismerete nélkül. Emellett gúnyolhatják is az adott nyelvet, ha például különös hangzású a többségi nyelvet beszélők számára. Az sem kedvez a nyelv továbbadásának, ha az adott közösséghez tartozás szegénységet, kirekesztettséget idéz fel a társadalom számára.
– A már említett híradás szerint a jagan nyelvből 32 400 szót ismerünk. Mire lehet ez elég?
– Lakó György svéd–magyar kéziszótára 45 ezer címszót tartalmaz, a nagyszótárak pedig ennek többszörösét. E számok azonban nem a szókincsről magáról szólnak. Léteznek szóösszetételek is, és a jagan esetében érdekes még, hogy komplex igéket is használ: ilyenkor az egyik ige jelentése módosítja valamiképpen a másikét, tehát a tényleges szószám jelentőségét ilyen nyelvi jellemzők is árnyalhatják. A nagyobb nyelvek szavainak számát több százezerre szokás becsülni, de ebbe már beletartoznak a különféle szakszavak, nyelvjárási szavak és az argó is. Egy beszélő ugyanakkor az összegyűjthető szókincs töredékét használja aktívan a mindennapokban, és ennél valamivel többet megért.
– A jagannak nem volt írásbelisége. Ennek hiányában veszélyeztetettnek tekinthető egy kis nyelv?
– Számunkra magától értetődő az írásbeliség, pedig egy nyelv anélkül is tökéletesen betöltheti a hétköznapi kommunikációs funkcióit – ahogy ez évezredeken keresztül történt. Az írásbeliség hiánya elméletileg nem oka a veszélyeztetettségnek, ám ha egy ilyen nyelv kapcsolatba kerül a többségi társadalmat képviselő – írásbeliségben élő és azon alapuló kulturális javakkal bíró – nyelvvel, gyakorlatilag mégis fontos faktornak minősül. Sőt: manapság internetes jelenlét nélküli nyelvnek nehezen alakulna ki magasabb presztízse…
– Cristina Calderónról megemlítik, hogy jagan–spanyol szótárt állított össze. Attól, hogy egy nyelv kihalt, újjáéleszthető?
– A jagannál kedvezőbb adottságokkal bíró nyelvek esetében tudunk újjáélesztési kísérletekről: a maori és a számi (lapp) esetében a még jól beszélőket aktivizálják a gyerekek tanításához. A lív esetében lelkes kulturális szervezetek – no meg a magukat lívnek vallók – szorgalmazzák a nyelv használatát a lívet még valamennyire ismerők körében. Minden természetes nyelv sokat elárul az emberi elme működéséről, a világ felfogásának, az információk strukturálásának mikéntjéről
– ezért sok tudományág számára fontos, hogy ha eltűnik is egy nyelv, ne nyom nélkül történjék. Úgyhogy megindító és nagyra becsülendő, hogy Cristina Calderón ilyen sokat tett nyelvének dokumentálásáért.
