– Nemrég jelent meg új könyved, Az amerikai Dél. Komoly, vastag szakmunka, írtunk is róla e hasábokon. Hogyan jött az ötlet, és mi ad neki aktualitást?
– A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében 2016–17-ben jártam kint az Egyesült Államokban. A New York-i Magyar Házban dolgoztam mindenesként, de egyhetes úton eljutottam délre is, Charlestonba, Savannah-ba, St. Augustine-ba, később Dallasba, majd két évre rá New Orleansba. Mindig is érdekelt ez a világ, és ha már arra jártam, elkezdtem beleolvasni magam az amerikai Dél történetébe. Akkoriban doktoráltam politikaelméletből, és jellemző rám, hogy ahol csak járok, hozzáolvasok, hogy többet tudjak meg az adott országról.
Magyarországon keveset tudunk a Délről, leszámítva talán az amerikai polgárháborút, a konföderációt és a monokulturális ültetvényeket. Nem volt róla itthon szakirodalom sem, pedig úgy láttam, lenne rá érdeklődés. Ahogy beleolvastam magam, egyre érdekesebb világ bontakozott ki előttem, amely ráadásul bizonyos hasonlóságot mutat Közép-Európával: periferikus régiókról van szó.
Ehhez hozzá kell tenni, hogy akkor laktam New Yorkban, amikor Donald Trumpot elnökké választották, és amikor 2019-ben eljutottam New Orleansba, akkor már nem állt ott Robert E. Lee tábornok szobra a saját talapzatán. A virginiai Richmondban még éppen elcsíptem a konföderációs tábornokok szobrait a Monument sugárúton. Ekkoriban indultak be a szobordöntögetések. Aktualitást adhat a kötetnek, hogy a Délhez kötik azoknak a jelenségeknek a gyökereit – a rabszolgaságét vagy a szegregációét –, amelyek az elmúlt években felbolygatták Amerikát, és zavargásokhoz is vezettek. Így például a Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) mozgalom gyökereit is.
– A minap itt járt Will Witt konzervatív influenszer, aki 25 éves létére azt mondta, nem ismer rá az országra, amelyben felnőtt. Amerika azóta szélsőségesen polarizálódott. Csaknem hatvan évvel Martin Luther King híres beszéde után a „faji kérdés” továbbra is aktuális, a baloldalon – beleértve Joe Biden elnököt – rendszerszintű rasszizmusról beszélnek. Hogyan lehetséges ez?
– A rasszizmus létezik ugyan, de paranoia ma rendszerszintű rasszizmusról beszélni. Amikor a polgárjogi mozgalom az 1960-as években győzött, a faji kérdés lényegében megoldódott. A feketék jelentős mértékben felzárkóztak a fehérekhez. Egyszer utánanéztem annak, hogy ha az amerikai feketék külön országot alkotnának, akkor nagyjából az osztrákok és a franciák színvonalán élnének, lemaradva ugyan az amerikai fehérektől, de a világ tizenharmadik legfejlettebb országa lennének. Felzárkózásuk üteme történelmileg is figyelemre méltó.
A közelmúltig a faji kérdés nem is éleződött ki annyira, mint ma. De a woke ideológia, George Floyd szerencsétlen halála 2020-ban, valamint a Demokrata Párt választási érdekei olyan irányban hatottak, hogy eszkalálódott ez a probléma. Ezúttal tehát nem a szélsőjobboldal, hanem az elvileg egyenlőségpárti baloldal élezte ki a kérdést, mindenért a fehér elnyomást kiáltva ki felelősnek. Ennek kifejeződése a kritikai fajelmélet (critical race theory).
Ébredő újmarxisták
– Mi a woke ideológia, és hogyan kapcsolódik a Demokrata Párt politikai érdekeihez?
– A woke neomarxista jelenség, maga a szó felébredtet jelent angolul. A woke-ok arra „ébredtek rá”, hogy világunkat a hatalmi viszonyok uralják, ezért aztán mindent ezen a szemüvegen keresztül néznek. Olyan fogalmakat használnak, mint a heteronormativitás vagy a strukturális rasszizmus.
A woke az elmúlt években uralkodóvá vált az amerikai egyetemeken. Itt, ahol most ülünk, a Mathias Corvinus Collegium vendégeként találkoztunk Peter Boghossian liberális-ateista hátterű amerikai filozófussal, akit a szélsőbaloldali woke kiutált a Portlandi Egyetemről. Itt viszont – egy hozzá képest konzervatív országban – szabadon elmondhatja, amit gondol. A woke kizárólag hatalmi viszonyokat és elnyomottakat lát, és csoporthelyzete alapján értékeli az embert, középpontban a feketékkel és az LMBTQ-mozgalommal.
Ez paranoiás ideológia, amely az ördögöt festi a falra, és hisz is benne. A politikához úgy kapcsolódik, hogy a Demokrata Pártban a radikálisok vannak ma uralmon, akik a kisebbségek koalíciójának felépítésével akarnak választásokat nyerni.
Ehhez a woke ideológia tökéletesen szállítja az olyan csoportokat, amelyeknek látszólag semmi közük egymáshoz. Ezzel együtt a fiatal hispánok, feketék és melegek egyharmada 2020-ban Trumpra szavazott. Nem nagyon tudom elképzelni azt a spanyol ajkú, katolikus bevándorlócsaládot, amely fel akar szabadítani bárkit is. Nem biztos az sem, hogy az ilyesfajta csoportok szeretik, ha állandóan szembesítik őket azzal, hogy kisebbségek. Így talán a Trump-féle összamerikaiság is vonzó ajánlat lehet a számukra.
Leszbikus hősök
– Az egykori SZDSZ is kiszámolta, hogy ha minden kisebbségi rájuk szavazna, akkor kétmilliós táboruk lenne. Csak éppen a világ aligha így működik. Hogyan nyert teret a woke a genderideológia révén? Magyarországon a fogalommal is alig pár éve találkoztunk először, ma már tudjuk, hogy a társadalmi nemekhez kapcsolódik.
– Amerikában ez már harminc-negyven éve ismert dolog volt, ha nem is ekkora közéleti erővel, mint most, de az egyetemi tanszékeken biztosan. Volt egy-két legitim céljuk is. Nagy-Britanniában például 1967-ben törölték el a homoszexualitás büntethetőségét, hat évvel később, mint Magyarországon. A gendermegközelítést ugyanúgy áthatja a woke ideológia: ebben az esetben a szexuális kisebbségek az elnyomottak.
A genderelmélet képviselői ma már nem a hátrányos megkülönböztetés – egyébként jogos – felszámolására, hanem felfogásuk kizárólagosságára, világnézetük másokra való rákényszerítésére törekszenek. A tömegek tébolya című könyvében Douglas Murray egyszerre foglalkozik a faj és a gender kérdésével, mert ugyanaz a posztmodern elképzelés áll mögöttük. Magyarországra azt követően gyűrűzött be a gender, hogy a 2015-ös amerikai legfelsőbb bírósági döntés nyomán az egész Egyesült Államokban elfogadottá vált a melegházasság.
Az LMBTQ-mozgalom ezután a transzneműség és a poliamoria (csoportszerelem) propagálására helyezte a hangsúlyt Európában is, saját történelmét is átírva. Leszbikus hőseiket például a nemüket fel nem ismerő fiúkra írták át. A feministák és a transzmozgalom között is feszültség van, mivel a Biden-adminisztráció magáévá tette utóbbiak követeléseit, beengedve a transzneműeket a női sportba, ahol aztán utcahosszal előzik a sikereikre éveken át hiába készülő nőket.
Magyarországot ez az egész probléma az Európai Unió révén érinti, amely újabban a vajúdó férfiak terhesellátását is biztosítani akarja. Ahogy a gyermekvédelmi törvény esetében, ez is szuverenitási kérdés: el kell-e nekünk ezeket fogadnunk, vagy kiiratkozhatunk belőlük? A republikánus vezetésű Floridában egyébként éppen aktuális a magyarhoz kísértetiesen hasonlító, gyermek- vagy akár szülővédelminek is nevezhető törvény. Elképesztő dolgok történnek, intő jelként arra, hogy itthon mire számíthatunk.
Lányos apák lázadása
– Mire?
– Behívtak például egy iskolába egy latino házaspárt, ahol közölték velük, hogy a gyermeküket mindjárt elviszik egy mentálhigiénés intézménybe. Mint kiderült, a tizenkét éves kislányukkal – akit az osztálytársai fiúsnak tartottak, mert feltűnően sokat videójátékozott – hónapok óta beszélgetett már az iskolai tanácsadó, aki végül meggyőzte arról, hogy valójában fiú. A szülőknek senki nem szólt abból kiindulva, hogy katolikusként úgysem támogatják gyermekük új nemi identitását.
Az osztálytársai is biztatták a lányt, hogy ebben az esetben erősebb lesz. A kórházban viszont a gyerek már újra lány akart lenni, a szülők pedig mindenkit bepereltek a tanácsadótól az iskolakörzetig. Ez ma Amerikában nem elszigetelt eset, hanem új módi. Ezt erősíti az internet, a Facebook, a YouTube, az influenszerek és a kortárs csoport nyomása az iskolában. Így jutnak el a tinédzserek a pubertásblokkolóig, a hormonkezelésig, a nemátalakító műtétig.
– Ezek keresztény valláserkölcsbe is ütköző jelenségek. Rod Dreher író a magyarul Szent Benedek válaszútján címmel megjelent könyvében számol be arról, hogyan szorultak vissza a hitük miatt az amerikai keresztények az oktatástól kezdve a munkahelyekig az élet számos területén. Mit lehet tenni az ellen, hogy az új hóbortok Közép-Európában is gyökeret eresszenek? Egy interjúban az antropológiai ellenforradalom szükségességéről beszéltél, de mennyire jók a konzervatívok esélyei?
– Hátrányunk, hogy kicsik vagyunk, de előnyünk, hogy a nyugati világ sarkában élve látjuk, mi zajlik előttünk. Velünk ellentétben az amerikaiak nem tudtak felkészülni arra, hogy mi vár rájuk. Fel lehet lépni kormányzati eszközökkel is – így a szülők jogainak rögzítésével –, ahogyan a társadalmi tudatosságot is növelni kell, és ragaszkodhatunk természettudományos igazságainkhoz is.
De ez azért bozótharc lesz, amely sokáig fog tartani. Reménykedem egyébként abban is, hogy a lányos apák – akikkel senki nem szeret ujjat húzni – Amerikában is fellázadnak a nemátalakítások miatt. A novemberi virginiai kormányzóválasztáson már láttuk, hogy a szülői jogokra építve akár választást is tud nyerni a jobboldal.
– Hosszas bozótharcra utalsz. Vagyis ez esetben nem múló hóbortról van szó, mint jó ötven éve a kommunák esetében? Én a hetvenes években cseperedtem, de egy osztálytársam sem élt kommunában. Ma viszont a gender ott van az iskolákban.
– A kommunák szószólói ajánlatot tettek a társadalom tagjainak, amelyet azok vagy elfogadtak, vagy inkább nem. Bárki élhet kommunában, aki akar. A mai mozgalmak viszont, amelyekről most beszélünk, erősen befolyásolják a kormányokat és a nemzetközi szervezeteket, mint az ENSZ vagy az EU. Gyakran élnek megfélemlítéssel, és karriereket lehetetlenítenek el, amire számos példa van Amerikában. Elvárják a társadalomtól, hogy tevőlegesen támogassa őket törekvéseikben. Azt mondtam valakinek, szerintem húsz évbe telik, amíg ez lecseng – ám szerinte optimista vagyok.
Borítókép: Robert E. Lee konföderációs tábornok lovas szobrának eltávolítása a virginiai Richmondban 2021 szeptemberében (Fotó: Europress/AFP)
