Ciki

Az 1997 és 2012 között születettek a millenniumi korcsoportba tartozó vének egyre több szokását bélyegzik cikinek.

Forrás: Pixabay

Ráció az nincs nagyon benne, de akkor vegyük szépen sorra, mi mindent kéne ma már elhagyni a tizenévesek szerint, rendben? No nem kell félni, nem fog szó esni mondjuk politikai aktivizmusról, emberi jogokról vagy a környezetvédelemhez való hozzáállásról, ezek a cikinek bélyegzett dolgok kizárólag a felszín közelében keltenek aprócska hullámokat. Első és kedvenc példám a szűk farmertől való elfordulás. Ahogyan a divat újrahasznosítja magát egy folyamatos, értelmetlen körforgásban, melynek során újabb és újabb termékeket halmoz fel a régi mintájára, pontosan úgy hozták most vissza a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek fazonjait. Az úgynevezett „mom jeanst”, azaz a bő tüdőnacit, az egyenes és trapéz szárú nadrágokat, valamint a kétezres évek csípőfarmerét. Nos, aki hozzám hasonlóan a kétezres években volt tinédzser, jól tudja, miről beszélek: az alacsony derekú horrorról, amely alig ötvenkilósan is masszív testképzavarhoz vezetett, de lehajolni sem tudtunk benne anélkül, hogy ki ne látsszon valami, aminek nem kéne. Szerencsére a közösségi médiában is akadt jó pár 25 év feletti vénség, akik a csípőnadrágok visszatérése ellen kampányoltak: mindannyiunknak ébernek kell maradnunk, és meg kell akadályoznunk ezt, hiszen mi lesz a következő, a holdjáró cipők reneszánsza?!

Talán még értelmetlenebb célpont a hosszú hajú emberek hajválasztéka, amelynek bizony középen kell lennie, mert ha oldalt van, akkor az illető elárulta magáról, hogy öreg. A sírva nevető szmájli sem menő már, túlságosan passzív-agresszív a fiatalok szerint, akik ehelyett a koponya emojit használják, ami azt jelzi, hogy az illető „haldoklik” a nevetéstől. A gyerekek millióit olvasásra buzdító Harry Potter-könyvek idézgetése és szeretete is elég unalmas a Z nemzedék tagjai szerint, és tipikusan a regényeken felnőtt millenniumi öregekre jellemző, akik felnőttként is képesek még arról beszélgetni egymás között nosztalgiázva, hogy vajon melyik varázslóházba tartoznak, hugrabugosok vagy griffendélesek lennének-e inkább

J. K. Rowling világában. Egyrészt: mardekáros, nyilván. Másrészt: ha már így belejöttünk a dolgokba, lenne még néhány javaslatom, mi mindentől válhatnánk meg az új évben, ami már igencsak ciki.

El lehetne hagyni például a közösségi médiában terjedő vélemények tényként kezelését. A kretén ideológiák, mint mondjuk az oltásellenesség és a vírustagadás következmények nélküli terjesztését – csókoltatlak, Spotify. Szuper dolog a szólás­szabadság, de ahogyan egy meglátás még nem faktum, egy vád sem bizonyíték. Az alpári vitastílust. Mások kritizálását és saját magunk másokhoz való hasonlítgatását. Elfelejthetnénk azt a kifejezést, hogy celebritás, párom, pocaklakó, magyar tenger.

A tréningnadrágba tűrt pólót, a rendes nadrágként hordott ­sztreccsgatyát, a rövid ujjú ingeket. A férfikontyot. Amikor valaki úgy kezdi a mondandóját, hogy nem akarok beleszólni, de… Felejtsük el az ízesített vodkát, a hernyószerű szemöldöktetoválást, a túlfogyasztást. Azt, hogy nem hiszünk a tudományban. A közönyt.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)