Ciki

Az 1997 és 2012 között születettek a millenniumi korcsoportba tartozó vének egyre több szokását bélyegzik cikinek.

Forrás: Pixabay

Társadalmunk számára nem idegenek a generációs háborúk – elég, ha mondjuk a boomer (45–60-as évek szülöttei) és millenniumi (1983–1996 között világra jöttek) nemzedékek vitájára gondolunk a házvásárlás kérdéséről. Az avokádót ugyan még mindig nagy tételben vesszük, ám megérkeztek a porondra a legfiatalabbak: a Z generáció, azaz az 1997 és 2012 között születettek, akik a millenniumi korcsoportba tartozó vének egyre több szokását bélyegzik cikinek. Az angol szleng úgy mondja, cheugy (ejtsd: csjúdzsi, az avatatlanok számára), amely egy néhány éve létező kifejezés, a Z nemzedék alkotta. A szlengszótár úgy határozza meg mint „átfogó szót”: bármit lehet vele jellemezni, ami már nem menő vagy kiment a divatból, azaz lejárt lemez. Akkor használják, ha valaki még mindig követi a szerintük már elavult trendeket, mindez pedig magában foglalhatja a divatot, popkulturális preferenciákat vagy a közösségi médiával kapcsolatos szokásokat és a szleng használatát is.

Természetesen, mint minden Z generációs őrület, ez is a TikTokon indult el: 2021-ben lejártnak minősítették többek között a szűk farmert, a vezeték nélküli fejhallgatókat, a Harry Potter-könyveket és az arccsontot kiemelő sminkelést, legújabb célpontjuk pedig a szőke haj. Igen, a szőke haj. Az egész azzal kezdődött, hogy egy bizonyos Alyssa Lorraine nevű modell megosztott egy videót, amelyben elmagyarázta, hogy miután tizenhét évig rejtegette eredeti hajszínét különféle festékekkel, végre visszacsinálta szőkére, ám kiderült: ez most ciki. Egy másik felhasználó ugyanezt a kérdést feszegette, videójában pedig megjegyzi, hogy olyan hírességek, mint Hailey Bieber, Florence Pugh és Gigi Hadid a közelmúltban mondtak le szőke tincseikről sötétebb árnyalatok kedvéért. Nem igazán tudni, miért kell ütni a szőkeséget, bár egyesek szerint az is közrejátszott, hogy szőkének lenni meglehetősen drága, ezért például a 2008-as pénzügyi válság után elterjedt az a trend, hogy a lenőtt hajtöveket sötéten hagyták. Hasonló tendencia alakult ki tavaly is, amikor a világjárvány miatti bezárások során sokan visszatértek természetes színükhöz, amikor a fodrászatok bezártak.

Ráció az nincs nagyon benne, de akkor vegyük szépen sorra, mi mindent kéne ma már elhagyni a tizenévesek szerint, rendben? No nem kell félni, nem fog szó esni mondjuk politikai aktivizmusról, emberi jogokról vagy a környezetvédelemhez való hozzáállásról, ezek a cikinek bélyegzett dolgok kizárólag a felszín közelében keltenek aprócska hullámokat. Első és kedvenc példám a szűk farmertől való elfordulás. Ahogyan a divat újrahasznosítja magát egy folyamatos, értelmetlen körforgásban, melynek során újabb és újabb termékeket halmoz fel a régi mintájára, pontosan úgy hozták most vissza a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek fazonjait. Az úgynevezett „mom jeanst”, azaz a bő tüdőnacit, az egyenes és trapéz szárú nadrágokat, valamint a kétezres évek csípőfarmerét. Nos, aki hozzám hasonlóan a kétezres években volt tinédzser, jól tudja, miről beszélek: az alacsony derekú horrorról, amely alig ötvenkilósan is masszív testképzavarhoz vezetett, de lehajolni sem tudtunk benne anélkül, hogy ki ne látsszon valami, aminek nem kéne. Szerencsére a közösségi médiában is akadt jó pár 25 év feletti vénség, akik a csípőnadrágok visszatérése ellen kampányoltak: mindannyiunknak ébernek kell maradnunk, és meg kell akadályoznunk ezt, hiszen mi lesz a következő, a holdjáró cipők reneszánsza?!

Talán még értelmetlenebb célpont a hosszú hajú emberek hajválasztéka, amelynek bizony középen kell lennie, mert ha oldalt van, akkor az illető elárulta magáról, hogy öreg. A sírva nevető szmájli sem menő már, túlságosan passzív-agresszív a fiatalok szerint, akik ehelyett a koponya emojit használják, ami azt jelzi, hogy az illető „haldoklik” a nevetéstől. A gyerekek millióit olvasásra buzdító Harry Potter-könyvek idézgetése és szeretete is elég unalmas a Z nemzedék tagjai szerint, és tipikusan a regényeken felnőtt millenniumi öregekre jellemző, akik felnőttként is képesek még arról beszélgetni egymás között nosztalgiázva, hogy vajon melyik varázslóházba tartoznak, hugrabugosok vagy griffendélesek lennének-e inkább

J. K. Rowling világában. Egyrészt: mardekáros, nyilván. Másrészt: ha már így belejöttünk a dolgokba, lenne még néhány javaslatom, mi mindentől válhatnánk meg az új évben, ami már igencsak ciki.

El lehetne hagyni például a közösségi médiában terjedő vélemények tényként kezelését. A kretén ideológiák, mint mondjuk az oltásellenesség és a vírustagadás következmények nélküli terjesztését – csókoltatlak, Spotify. Szuper dolog a szólás­szabadság, de ahogyan egy meglátás még nem faktum, egy vád sem bizonyíték. Az alpári vitastílust. Mások kritizálását és saját magunk másokhoz való hasonlítgatását. Elfelejthetnénk azt a kifejezést, hogy celebritás, párom, pocaklakó, magyar tenger.

A tréningnadrágba tűrt pólót, a rendes nadrágként hordott ­sztreccsgatyát, a rövid ujjú ingeket. A férfikontyot. Amikor valaki úgy kezdi a mondandóját, hogy nem akarok beleszólni, de… Felejtsük el az ízesített vodkát, a hernyószerű szemöldöktetoválást, a túlfogyasztást. Azt, hogy nem hiszünk a tudományban. A közönyt.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)