A tavaly decemberben elhunyt egri nyelvész, H. Varga Gyula tanár úr hívta fel a figyelmemet jó pár éve arra, hogy Grétsy László nyelvszemlélete, nyelvművelői attitűdje sokkal modernebb, mint az utána következőké.
Míg elődei és utódai közül a legtöbben ragaszkodtak a felolvasáshoz, az egyszemélyes műsorokhoz, az előadáshoz, addig Grétsy tanár úr törekedett az olvasókkal, a hallgatókkal és a nézőkkel való párbeszédre: mindig a választ kereste az érdeklődő laikusok kérdéseire, és ami még fontosabb: nem kioktatott, nem állította magát példának.
Tevékenysége sosem volt öncélú, nem magáért szólt vagy írt, hanem azért, hogy gazdagabbá tegye nyelvi kultúránkat. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a hazai nyelvművelésnek jelenleg is Grétsy László a szellemi vezére, az ő szemléletmódját, „iskoláját” kell követnünk. Sokszor gondolkodtam azon, mi az ő varázsa.
Mérhetetlen szakértelemmel rendelkezik: olyan nagy generáció tagja, amelynél a tudományos igényesség együtt jár a meggondoltsággal és az emberi bölcsességgel, amelyet ismeretterjesztői munkája során kamatoztatott. A nyelvészet és társtudományai szinte összes ágával foglalkozott Grétsy László.
Ez a sokszínűség érezhető „műfaji” tekintetben is nála, hiszen az esszétől a tanulmányon és egyetemi előadáson át a rádiós és televíziós megszólalásokig mindenben magas színvonalra törekedett egész pályája során. A szakmai tudás átadásának gesztusa vezérli: tanító, aki mindig segítő, a művelni vágyás szándékával. A nyelvművelésbe rejtett emberművelést kedvességével, közvetlenségével, a nyelv iránti alázattal, másokra figyelemmel végzi.
Pontosan ez a legnemesebb értelemben vett bájosság és nyitottság tette „médiasztárrá”. Olyan korszak rendszeres szereplője volt a Magyar Televízió Álljunk meg egy szóra! című műsorával, amelyben egy ország ült a televízió egyetlen, korlátozott műsoridejű csatornája előtt: mindenki megismerte, megszerette – nem volt nehéz! Grétsy tanár úr mindig felkészült, nem válaszolt pusztán zsigerből. Mindennek utánanézett, legyen az nyelvtörténeti, grammatikai vagy jelentéstani kérdés. Fáradhatatlansága, munkakedve kilencvenévesen sem hagyja cserben.
Nem véletlenül érezte úgy Erdélyi Erzsébet tanárnő, hogy a megszámlálhatatlan nyelvészeti közlést jegyző Grétsy László mellett az embert is meg kell örökíteni: a szakembert, a vezetőt, a kollégát, a tanárt, a családapát.
Így született meg A nyelvész – emberközelből című beszélgetőkönyv a kerek születésnapra a Tinta Kiadó gondozásában, amelyben a tanár úr először beszélt magánéletéről.
Megtudhatjuk e vallomáskötetből, hogyan sakkozott gyerekként a házukban tanyát verő orosz katonákkal, hogyan fordult a költészet felől a nyelvészet irányába, hogyan élte meg családapává válását, hogyan szervezte meg a máig szokásos nagycsaládi kirándulásokat nyaranta, amelyeken immár harminckilencen vesznek részt, de azt is, milyen nagy elődöktől örökölt tárgyak veszik körül csodaszép lakásában.
Grétsy László már életében nemzeti örökségünk része. Azé az örökségé, amelyet mély hazaszeretetével mindig fontosnak tartott, ezért hirdette meg a nemzetközpontú nyelvművelést, foglalkozott a nyelvi illemmel, a nyelvszociológiával vagy a szaknyelvek fejlesztésével. És talán ezért a szolgálatért kapott ilyen hosszú életet a Teremtőtől.
Borítókép: A Duna Médiaszolgáltató által 2019-ben alapított Tőkéczki László-díjjal idén kitüntetett Grétsy László nyelvész, a nyelvművelés kiemelkedő alakja, az Álljunk meg egy szóra! egykori műsorvezetője budapesti otthonában 2020. november 23-án (Fotó: MTI/Cseke Csilla)
