Tekintve, hogy egyfelől sem az Árpádok testi sajátságairól eddigelé semmiféle tudomásunk még nem volt és hogy másfelöl a dicső honalapítók faji leszármazásának a kérdését mind a mai napig még teljes homály borítja, III.-ik Béla testereklyéinek embertani búvárlata különösen nehéz problémává alakult.
[…] Fajunk leszármazásának emberbű várlatára nézve elengedhetetlen föltétel pedig az: hogy mi lehetőleg minél több régi korbeli testereklyéket (csontvázakat), a mennyire csak lehet, teljes épségükben gyűjtsünk egybe és tegyük a búvárlat tárgyává. Nem hogy egyszerűen sokat gyűjtsünk. A sok fogalma nagyon is viszonylagos és kinek-kinek a véleménye szerint felette változékony. A dolog voltaképen úgy áll: hogy elég sokat nem is lehet gyűjteni és hogy minden egyes régi korból a föld alúl kikerülő csontváznak az elpusztulása úgyszólva pótolhatatlan hézagot képez, a régiek faji felderítésének búvárlatában. Már pedig mi naponként sokat pusztítunk el a különféle alkalmakkor a föld alúl kikerülő régi csontvázakból a magyarság eredete ki fürkészésének pótolhatatlan kárára. Mi sebbel-lobbal való érdeklődésünkben rögtön csakis a kérdés legeslegvégét, t. i. a „faj” eldöntését követeljük
– és pusztulni hagyjuk nemcsak, de magunk is pusztítjuk azon ereklyéket, a melyek egyedül lehetnek hivatva tanúságot tenni régi éleink fajáról.
[…] És nálunk édes hazánkban, mint már eddigelé annyi alkalommal kénytelen valék kiemelni, („il faut souvent répéter la vérité”, Voltaire), még nem jutott odáig a dolog, hogy a régi testereklyékre kellő gondot fordítanánk; mi még mindig csak a régi tárgyakat szeretjük kiásogatni és gyűjtögetni. És ebben is még túlnyomó a rendszertelenség. A dilettantismus sarkában járó rendszernélkűliség kifolyásakép kell tekintenünk, hogy oly kérdések iránt érdeklődünk, a melyek megoldhatásának már csak a valószínűsége is felette csekély; míg ellenben a közelebb fekvő s így sokkal nagyobb valószínűséggel megoldható kérdések iránt teljesen közömbösök maradunk. – Ilyen rendszertelenséggel keresték buzgó dilettánsaink Árpád sírját, holott annak helyét csak némi valószínűséggel is megjelölni ez idő szerint senki se tudja – de mert Árpádról, magáról a honalapítók elsejéről van a szó, könnyen fellobbanó természetünknél fogva, legott ezreket bocsátunk az illető merész vállalkozók rendelkezésére, míg ellenben számosabb Árpádházbéli királyaink sírjait, a mélyeknek helyét régibb történetíróink egész határozottsággal megjelölték – senkisem keresi, irántuk senkisem érdeklődik; úgy hogy ma senkisem tudja megmondani, vajjon megvan-e még: Budán (a várőrségi (Garnison) templomban?) III. András, Nagyváradon IV-ik László, Esztergomban IV. Béla, Egresen II. András, Egerben Imre, Esztergomban III. István, Nagyváradon II. István, szintén itt Szt. László, Szegszárdon I. Béla és Tihanyban I. András Árpádvérbeli királyaink sírja és meg vannak-e még e sírokban királyaink testereklyéi?
[…] A nyaki csigolyák legtöbb sérülést szenvedtek, a minek oka abban rejlik, hogy a gerincz-oszlop valamennyi egyéb csigolyáinál gyengébbek, a mely mozzanathoz hozzájárul még az is, hogy kőkoporsóban a gerinczoszlop csontjai merev és szilárd alapon feküdvén, a felső testrészek nyomásának, valamint a tetem szétbomlásakor a felülről reájuk szakadó részek (temetési mellékletek fegyverzet, eszközök, ruházat: valamint a felettük-fekvő testrészek) zúzó hatásának vannak kivéve. Akkoron, mikor Dr. Érdy III. Béla király csontvázát 1848-ban a kőkoporsóból kivette, még külföldön sem voltak járatosak a tudósok az ilyen tetemeknek az adott körülmények gondos tekintetbevételével párosult lehető épségükben való kivételében s így Dr. Érdy, a ki csupán csak a régészeti tárgyak gyűjtője volt – a mi akkoron szintén érdemszámba ment – nem fejthette ki azt a gondot, a melyet ily testereklyék körűl való eljárás okvetetlenűl megkövetel. Dr. Érdy leírásából és leírásához mellékelt rajzból legalább az tűnik ki, hogy III. Béla király fejéről a korona elül erősen lecsúszott, valamint az állkapocs is lefelé a nyak alsó részére esett, mikor a kőkoporsóból az ereklyéket kivenni kezdték. De mert Dr. Érdу a boncztanban semmi jártassággal nem birt, sem arra nem lehet semmiféle súlyt fektetni, a mit ő a tetem nagyságáról mondott, sem pedig arra, a mit a csontok teljes épségükben való kiszedéséről mondott; jóllehet, hogy ő az akkori orvostekintélyekre is hivatkozott, a kik bizonyára szintén csak igen felületesen nézhették meg a csontokat és pedig annyival inkább, mert akkortájt a pusztán gyakorlati téren működő orvosok a boncztanban nem igen voltak járatosak. De lehetséges, hogy az ereklyék kivételekor csakugyan teljesen épek voltak a csontok; de ha így, annál mélyebben kell fájlalnia a hazáját és faját szerető művelt magyar embernek, hogy mily nagy hanyagsággal őriztettek e dicső ereklyék 1848–1862. évi időközben. És csakugyan a nyaki csigolyák valamennyien egy-egy régibb korbeli zúzódáson és horzsoláson kívül mindenütt újabb korból való sérüléseket is mutatnak fel – az egyik, t. i. a 4-ik nyakcsigolya pedig egészen is hiányzik.
(Török Aurél: Adatok az Árpádok testereklyéinek embertani búvárlatához. Értekezések a természettudományok köréből XXIII./9., 1894)
Száznyolcvan éve, 1842. február 13-án született Török Aurél orvos, egyetemi tanár, antropológus.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
