Meggyűrűzve

A XIX. században még a kávéházak homályos hátsó felében susmutoltak a gyanús alakok. Mára a világ gyémántkereskedelmének hetven százaléka megfordul a belgiumi Antwerpen városában. Jelenleg ezerhétszáz bejegyzett vállalkozás négyezer-ötszáz gyémántipari szakembert foglalkoztat, akiknek éves forgalma meghaladja a 26 milliárd dollárt.

Forrás: pixabay

Az 1800-as évek második felének végén az antwerpeni központi pályaudvar körüli utcákban egyre jobban kezdett terjedni egy különös, de jövedelmező foglalkozás, a gyémántkereskedelem. Nemcsak adtak-vettek nyersgyémántokat, hanem volt, aki felértékelte, más gyönyörűen megmunkálta és volt, aki busás haszonnal eladta az ékszereket. A Le Soir belga napilap cikke szerint az első drágakő 1886-ban érkezett Antwerpenbe. A Flora nevű kávézó hátsó traktusaiban működött egy jó szemű vizsgáló, akinek az asztalára került a dél-afrikai bányából származó gyémánt. Főleg zsidó vallásúak űzték a becsüsszakmát. A XV. században érkeztek a flamand városba nagyrészt Spanyolországból és Portugáliából az ottani pogromok elől menekülve.

Az első belgiumi vállalkozás 1893-ban alakult Diamond Club, Gyémántklub néven, amely a világ első hiteles gyémántfelbecslő cége. A mai napig üzemel a vállalat, ahol főleg nagy méretű csiszolt drágakövek találnak gazdára. 1904-ben nyitott meg a városban a gyémánttőzsde, a Beurs­ voor Diamanthandel, a neoklasszicista épület ma is látható a Gyémántnegyedben. Jelenleg négy gyémánttőzsde üzemel Antwerpenben. Az üzletkötés rövid héber mondattal zárult: „Mazal u ’bracha!” (Szerencse és áldás!), ami kézfogással megerősítve azt jelenti: az üzlet megköttetett. A kimondott szót nem kell írásos szerződésbe foglalni, még tanúk sem kellenek ehhez, mindkét fél tudja, hogy az üzlet anélkül is érvényes.

Az első világháború súlyosan érintette Antwerpen gyémántiparát. A mindvégig semleges Hollandia nagyvárosa, Amszterdam elorozta az elsőséget a drágakő-kereskedelemben és -feldolgozásban. A háború után a belga kormány engedményekkel próbálta visszacsábítani Amszterdamból az akkor már tízezer alkalmazottat foglalkoztató 160 gyémántcéget. Ha a nagy háború kemény volt, akkor ehhez képest minek nevezzük a második csapást, amely az antwerpeni gyémántkereskedőket érte: 1942-ben megjelentek a német megszálló csapatok, a zsidók 65 százalékát koncentrációs táborokba deportálták, zömük sosem tért haza. A gyémántokat lefoglalták és Berlinbe szállították.

Csak az 1960-as években kezdett az antwerpeni gyémántipar életjeleket mutatni. Ekkor harmincezer ember dolgozott a különböző vállalkozásokban. Aztán a hetvenes években olyan helyről jött az újabb kihívás, amelyre kevesen gondoltak: Indiából. Bombayben ezrek csiszolták a drágaköveket, mégpedig olyan áron, amennyiért egy antwerpeni gyémántműves rá sem nézett a kőre. Ha nem tudod legyőzni, akkor tedd meg szövetségesednek – ennek szellemé­ben ezentúl az antwerpeni vállalkozások zöme is Indiában csiszoltatta a gyémántjait, otthonra meg maradt a nagy értékű kövek megmunkálása. Ám akik Antwerpenben még faragni akartak a költségeken, nagy számban Indiából hozott munkaerővel dolgoztattak. Ezekben az években duzzadt fel az indiai gyémántipari munkások száma. Szép lassan a szorgos indiaiak rátették a kezüket az antwerpeni gyémántipar legjavára. Csatlakoztak hozzájuk az örmények és libanoniak is, így napjainkban felhígult a zsidó befolyás ebben az üzletágban. Mára a tíz legjövedelmezőbb antwerpeni gyémántvállalkozás közül hatnak indiai a tulajdonosa. A világban megmunkált gyémánt fele Antwerpenből származik, és a nyersgyémánt 85 százaléka megjárta egy helyi szakértő asztalát. Úgy tűnik, hogy a flamand város 26 milliárd dolláros évi forgalmával visszahódította helyét, amelyet hosszú évekig a világ gyémántfővárosai közt birtokolt.

Ám, mint a zsidó mondás állítja, szerencse és kiváló üzleti érzék is kellett ahhoz, hogy ilyen hatalmas gyémántbirodalmat hozzanak létre. Ugyanis a ma már nem dicsőített gyarmatosítás időszaka egybeesett azokkal az évekkel, amikor a gyémántkereskedelem meghonosodott az Atlanti-óceán-parti flamand kikötővárosban. II. Lipót belga király 1885-ben a berlini konferencián kapott kizárólagos jogot arra, hogy Kongóban eltörölje a rabszolgaságot és megvalósítsa a szabadkereskedelmet. Az előbbiben nem jeleskedett, hiszen neki is szüksége volt a munkaerőre, a második számú megbízatása sikeres volt: kegyetlenül kizsákmányolta az egész környéket. Létrehozta a Kongói Független Államot, és sajátjaként szállította Európába az elefántcsontot, a különböző ásványi kincseket, mezőgazdasági terményeket, kaucsukot és persze a gyémántot. A kaucsuk aranyat ért, ekkor a gépkocsik megjelenésével támadt hatalmas kereslet a gumi iránt.

Az elpusztított lakosság számáról csak becslések vannak: egyes szakértők 1880 és 1920 között a belga gyarmatosítás fekete bőrű áldozatainak számát a legenyhébb becsléssel ötmillióra teszik. De van, aki szerint legalább tízmillióan belehalhattak a kegyetlen kizsákmányolásba, sőt még ennél is többen veszíthették az életüket. A korábban ünnepelt II. Lipót ezekkel az adatokkal a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosai közé tartozik. Ráadásul fel sem kereste a magángyarmatát, amely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ezekben az években Brüsszel vetekedhessen olyan európai fővárosokkal, mint Párizs vagy Berlin. Az uralkodó röviddel halála előtt, 1908-ban nagylelkűen Belgiumnak ajándékozta saját bejáratú kolóniáját. A belga állam sem volt könyörületesebb a helyi lakossággal, kiszívták ők is az összes életerőt a gyarmatukból. A közép-afrikai ország 1960-ban nyerte el függetlenségét. De még ezzel sem ért véget Kongó vesszőfutása. Az országot hívták Belga Kongónak, Zairénak, végül Kongói Demokratikus Köztársaság lett a neve. Olyan hírhedt diktátorok voltak vezetői, mint Mobutu vagy Kabila, ők ezt tanulták, kemény kézzel kell bánni a néppel.

Az 1929-ben kezdődő nagy gazdasági válság után a gyémántiparnak is kellett a rásegítés, támogatás. A dél-afrikai De Beers gyémántcég, amelyet 1888-ban alapítottak, már akkor is a legnagyobbak közé számított, volt bánya-, kereskedelmi és megmunkálóérdekeltsége. Azóta pedig vitathatatlanul megszerezte a gyémántpiac vezető posztját, természetesen ő is képviselteti magát Antwerpenben. A világválság idején az Egyesült Államokban is terjeszkedett, megbízta az N. W. Ayer reklámipari céget, hogy vezesse a kampányát. Az amerikai cég fő feladata az volt, hogy célozza meg a középosztályt, amely számára elérhető árú gyűrűket kínál a De Beers.­ A zseniális ötlet itt született meg: el kell hitetni az emberekkel, hogy a gyémánt eljegyzési gyűrű a szerelem jelképe. Sőt az örök boldogság szimbóluma. Nem a terméket, hanem az álmot kell eladni. Ez hatott az amerikaiakra, mindmáig nagyon népszerű, sőt az egész világon szokássá vált az eljegyzéskor adott gyémántgyűrű. Mert, mint a XX. század híres reklámmondata fogalmaz: „A gyémánt örök.”

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)