Egyelőre betérünk az átszökések múzeumába, hogy lássuk a végső kétségbeesés ötletrohamának gyűjteményét. Százaknak sikerült, ezrek odavesztek. A pénztárnál többnyelvű felirat: katonáknak, nyugdíjasoknak féláron, a keleti blokkból érkezőknek ingyenes.
Elhatározzuk, hogy csak angolul beszélünk, nincs rajtunk semmi keleti blokkos – inkább kifizetnénk. A pénztáros fiú, húszéves lehet, ránk pillant, és unottan int: tovább, tessék befáradni.
Szeptemberben Sopronnál kinyílt a határ, rés támadt a rendszeren. Pár hét múlva a tévé élőben közvetítette a mámort, ahogyan százezrek ölelkeznek össze, fiatalok lovagolnak a fal tetején, s özönlik át a nép a világ elérhetetlen pontjára, a város másik oldalára.
*
Apátok gyakran mondogatta, hogy mindaz, amit a politika az emberéleten kívül elvesz, visszaszerezhető. Akkor is, ha elképzelhetetlen. A zsigereinkben éreztük, hogy így van, mikor egy évre rá, hogy ledöntötték a falat, visszatértünk a városba.
A leendő Potsdamer Platz helyén, óriási parlag földön gyülekezett Európa fiatalsága, hogy egy merőben más Fallal ünnepeljen. Mikor feldübörgött a Pink Floyd zenéje a berlini fal hűlt helyén, nem számított, ki honnan jött, sírtunk örömünkben.
Tudjátok, ha fordul a történelem, felgyorsul az idő. Hetekbe, néha napokba sűrűsödik össze mindaz, ami akár századokon át összegyűlt. Gondoljatok ötvenhatra, a tizenkét napra. Esély sem volt a Nagy Testvér tankjaival szemben, mégis a forradalom győzött. A reményt többé már nem tudták elpusztítani.
Úgyhogy merjetek álmodni, bátor, büszke fiaim. De óvatosan, ésszel az istenért, mert anyátok halálra aggódja magát.
Borítókép: A Nyugat- és Kelet-Berlin közötti ideiglenes átjáró megnyitására várakozók a falnál, 1989 novembere (Fotó: Fortepan/Horváth Péter)
Fortepan-történetek
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!