Arcunkat vállalni

Sokszor emlegetjük, hogy elődeink milyen hatalmas munkát végeztek, s hogy ez milyen fontos feltétele volt a mi nemzedékünk revival-, azaz újjáélesztő törekvéseinek. Magyarán mondva enélkül semmire sem jutottunk volna. Ugyanakkor az elmúlt másfél évszázad során a célok megfogalmazása is változott.A népzene fontosságát senki sem vonta kétségbe, de újjáélesztéséről még ma is vita folyik.Évekig foglalkoztam Lajtha László népzenei hagyatékával, és lenyűgözött az a hallatlan precizitás, ahogy Bartók Béla eljárását folytatva mikroszkopikus lejegyzéseket készített a lelassított fonográffelvételekről. Mindketten törekedtek arra, hogy ezt a már ismeretlen zenei stílust – jó régészhez hasonlóan – minél pontosabban megörökítsék, lerajzolják. Rácz Ilona visszaemlékezéséből tudom, hogy Bartók egyszer azt mondta neki:

Ezeket a dalokat csak akkor lehet majd pontosan lejegyezni, ha már gép méri a hangokat.

Pedig mind ő, mind Lajtha hihetetlen jó hallással rendelkezett, s gép nélkül is olyan pontos leírást adtak a hangzó darabokról, hogy az már el is riasztotta a zenészeket: eszébe nem jutott senkinek, hogy ezekből a kottákból el lehetne játszani ezeket.
Ma már tudjuk, hogy valójában régizenéről van szó, amelynek napi használatával együtt az előadási technikája is feledésbe merült. (Minden zenéhez hozzátartozik egyfajta szóbeli hagyomány, amelynek hiányában bármilyen kotta értelmezhetetlen).Kezdettől fogva érdekelt, hogy ők, akik ennyi energiát szenteltek a jelenség pontos megörökítésére, mit gondoltak a megszólaltatásukról. Szükséges-e, lehetséges-e, szóval egyáltalán mi a teendő ezzel a hangszeres anyaggal? Csoportjából Lajtha kipréselte a tökéletes lejegyzéseket, megvan a prím szólam, a kíséret, a basszus, le van írva partitúraszerűen minden. Mire gondolt? Mire lesz ez való? Arra szánta, hogy tanulmányozzák, vagy hogy esetleg le is játsszák?Mert sok cédulát találtam a hagyatékban, ahol azt fejtegeti, hogy nem elég azt a zenét csak lekottázni, felvételt készíteni, hanem a minél pontosabb megörökítéshez filmet is kellene használni.Annyira komplexen próbálta megfogni a jelenséget, hogy nem tudom elképzelni, a megszólaltatásról ne lett volna véleménye.
Halmos Bélával 1973–74-ben széki zenét játszottunk valahol. Odajött hozzánk Bárdos tanár úr, és bemutatkozott:

Bárdos Lajos vagyok. Mondják meg, fiatalemberek, hogyan lehetett ezt megtanulni? Mi ezt nem hittük el Lajthának.

Ez a mondat, hogy „nem hittük el Lajthának”, arra utal, hogy ha írásban nem is, de szóban mondhatott erről valamit a környezetének.

Erről faggattam 2002-ben Tóth Margitot, legközelebbi munkatársát, asszisztensét. Közös útjaik alkalmával esett-e szó ilyesmiről? Gondolta-e, hogy egy hegedűs leül, és ezt el akarja játszani? Vagy adott-e ilyen tippet valakinek, hogy próbáljátok meg, gyerekek, játsszátok el, kamarazenének…
A válasz:

Egész őszintén nem keresték őt meg a fiatalok. Szóval ő tulajdonképpen dolgozott, dolgozott, dolgozott. Biztos vagyok abban, hogy megörökíteni akarta. Az, hogy később nem tudta kiadni időben úgy, ahogy ő szerette volna különböző akadályok miatt, pénzhiány stb., az más kérdés. De megvolt az anyag. Én nem hiszem, hogy ő gondolt volna arra, hogy ezt valaki játszani fogja. Tudniillik nem volt akkor, maguk előtt muzsikus, aki ilyen gondolatot keresett volna, hogy ezt lehet és kell csinálni.

Ha Lajtha gondolt is ilyesmire magában, nem volt kivel megosztani a gondolatot. Nem volt meg hozzá a megfelelő közeg. Még a régizene-mozgalomnak sem volt ekkoriban híre se. Pedig az is milyen fontos előzménye volt a revival népzenei mozgalomnak. Egészen új megvilágításba helyezte a klasszikus, zeneiskolában oktatott muzsikát is. Földerengett annak a lehetősége, hogy a múltból örökölt zenei hagyományok is töredezett anyagot közvetítenek: különböző történeti korszakok darabjait a maguk előadási stílusával együtt, s ebbe a változatos körbe az adott korszakok populáris zenéjének élő maradványa, a népzene is beletartozik.Nagy elődeink munkája, az anyagról vallott nézetei, gondolatai így is magasan a saját korszakuk előtt jártak. A teljes társadalom közműveltsége volt az, ami elég nehézkesen zárkózott fel koncepciójukhoz, s mind ennek, mind egyéb csillagállásoknak köszönhető, hogy a táncházmozgalom előzménye, a revival népzenei mozgalom ilyen sok lelkes követőre talált, és ez a fontos örökség most már beilleszkedni látszik a hétköznapi élet mindennapjaiba. Ennél szebb eredményt remélni sem lehetett.
Csak abban bízhatunk, hogy sikerül nem elrontani, hanem továbbvinni ezt az örökséget, mely saját arcunk vállalásával kapcsol minket és példamutató mozgalmunkat az európai kulturális hagyományok köreihez.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)