Masszív épület adott otthont a moszkvai Puskin téren az egy évvel később már sírba hanyatló Szovjetunió első és a világ legnagyobb McDonald’s éttermének, ahol egyszerre kilencszáz ember ülhetett le enni. Kellett is a tágasság, ugyanis a nyitó napon, mire délelőtt tízkor kinyitották az ajtókat, már fél kilométeres sor állt a téren. Rendőrök vigyáztak arra, hogy ne törjön ki lázadás. – Kit érdekel, meddig kell sorban állnunk? – tette fel a költői kérdést akkoriban egy, a hidegben szobrozó gyári munkás. – Hozzá vagyunk szokva, órákat, néha napokat álldogálunk – tette hozzá. Bent pezsgett az élet, az üzlet majdnem úgy nézett ki, mint kora bármely Meki gyorsétterme. Az egyik kinti homlokzaton lehetett azért némi különbséget észlelni, az étterem cégérének aranyszínű boltívei alatt ott virított a sarló és kalapács, emlékeztetőül az embereknek, hogy a nagy fogyasztói mámorban azért ne felejtsék el, hol is vannak. Bent az étteremben viszont már a londoni Big Ben képét bámulhatták a vendégek. A személyzet sugárzó arccal, széles mosollyal vette fel a rendeléseket – ők voltak a kiválasztottak, az a 630 alkalmazott, akiket 27 ezer jelentkező közül találtak méltónak a feladatra és az egy hónapos kiképzésre. Az alkalmazottak másfél rubeles órabért kaptak – kevesebbet a szovjet átlagfizetésnél –, viszont többet kellett dolgozniuk. A nyitás mindazonáltal fergeteges siker volt, az első napon rekordszámú, harmincezer embert szolgáltak ki, az üzletnek alaposan meg kellett hosszabbítania nyitvatartását.
A McDonald’s érkezése nem csupán a hozzáférést biztosította a Balsoj Makhoz, a dvojnoj csizburgerhez (dupla cheeseburger) és a kartofel frihez (sült krumplihoz), hanem egyik legkiemelkedőbb példája volt Mihail Gorbacsov elnök a Nyugat felé történő nyitás, a glasznoszty (enyhülés) politikája gyakorlatba ültetésének. Az amerikai gyorsétteremlánc rövidesen nekilátott birodalma kiterjesztésének, s mire a cég idén március 8-án lehúzta a rolót, 850 üzletet nyitott Oroszországban 62 ezer alkalmazottal. Egy amerikai elemző szerint a McDonald’s 1990-ben új korszak kezdetét jelképezte a szovjet világban nagyobb szabadsággal, s a mostani fejlemények sem csak egy vállalkozás bezárását jelentik, hanem egy egész társadalomét.
Ami azt illeti, nem volt sétagalopp bevinni a McDonald’sot a Szovjetunióba. A kampányt és a tárgyalásokat a vállalat kanadai részlegének elnökére, George Cohonra bízták, aki 14 év kemény tárgyalásai után sikerre is vitte az ügyet. Itt volt először is a helyszín kiválasztása. Szovjet részről nemigen értették, miért kell akkora felhajtást csinálni, s miért nem elég az üzletet a belváros helyett valahol Moszkva külvárosában, egy szálloda liftaknája mögé besuvasztani. Nem kevesebb gondot okozott a megfelelő beszállítói lánc kiépítése, a húspogácsák, a burgonya, a tejtermékek, a zöldség, illetve a többi nyersanyag folyamatos szállítása. Cohonék azonban egyszerűen nem találtak a McDonald’s kívánalmainak megfelelő élelmiszer-feldolgozó üzemet. Ekkor elhatározták, hogy saját gyárat, infrastruktúrát építenek, és hálózatot hoznak létre vidéki termelőkből. A McGulagnak becézett komplexumba – szögesdróttal volt körülvéve az épületegyüttes – 35 millió dollárt feccöltek. Az 1990-es nyitás után hamar kiderült, hogy az egyik meghatározó különbség a McDonald’s és a többi szovjet étterem között a barátságos személyzet – ugyanis az utóbbiakban nemigen lehetett látni mosolygó pincéreket. Ez olyannyira furcsa volt a helyiek számára, hogy megkérdezték, mi a baj, miért vigyorognak, miért nevetik ki őket.
A szovjet időkben az éttermi kiszolgálás kritikán aluli volt: a pincérek és a portások arrogánsak voltak, az éttermek piszkosak, a zenekar fülsiketítően játszott, s az étlapon szereplő ételek fele nem volt kapható. Ezzel szemben a McDonald’sban folyamatosan pótolták az ételeket, a kiszolgáló személyzet mosolygott, s a hely többnek látszott, mint ahol csak egy szimpla amerikai hamburgert lehet kapni. Maga a hamburger egyébként nem aratott osztatlan sikert. Volt, akinek egyáltalán nem ízlett, volt, aki többet várt – mindenesetre több volt, mint a vasúti restikben és utcai bódékban gamburgerként árult rághatatlan és ehetetlen, száraz borzadály. A Meki hamburgere ráadásul drága is volt – 3,85 rubelbe került –, ami egy helyi munkás majdnem félnapi keresetével volt egyenlő. Amerikában egy melósnak akkoriban kevesebb mint húsz percig kellett dolgoznia egy hambiért. Mindazonáltal egy étteremhez nem szokott orosz fiatalnak hatalmas élmény volt a szupertiszta McDonald’s, messze túlmenően egy egyszerű önkiszolgáló büfénél. Volt, akit nem is az étel fogott meg, hanem a sztirolhabból készült ételesdoboz. Kiderült ugyanis, hogy a csomagolóanyag rendkívül jól szigetel, s otthon felszögelték a falra – úgyhogy a McDonald’s vendégei már csak a Big Mac-dobozok miatt is hajlandók voltak sorban állni.
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy maguk a szovjet emberek sem bíztak abban, hogy az étterem azután is ki fog tartani, hogy a kanadaiak hazamennek. Mint ahogy a McDonald’s egyik vendége a The Washington Post című amerikai napilap korabeli tudósításában megjegyezte: „Az étterem még másfél hónapig használja az eldobható tányérokat és poharakat, aztán visszatérnek a piszkos edényekhez és evőeszközökhöz, mint a többi szovjet étterem. Szép lassan le fog csúszni, mivel nem tudjuk, hogyan kell vezetni egy ilyen éttermet.” Az Izvesztyija című napilap veterán külpolitikai kommentátora, Sztanyiszlav Kondrasev is meglehetősen sötét jövőt festett fel. „Nem tudom, hogy a McDonald’s vezetői felfogták-e, milyen megpróbáltatások várják őket Moszkvában.
A Puskin téri éttermet kíváncsi emberek tömege el fogja söpörni, vagy belefullad a korrupcióba. Realistaként nem zárom ki, hogy fél éven belül a McDonald’s fejvesztve menekülni fog története legambiciózusabb projektjéből. A vezetőket helikopteren fogják kimenekíteni egyenesen az étterem tetejéről, mint ahogy az amerikai diplomatákat mentették 1975 tavaszán a saigoni nagykövetségről” – írta a megnyitást követő véleménycikkében. A jóslat kissé késve most be is vált, még ha nem is szó szerint.
Borítókép: Matrjoska gyorsbüfé egy bezárt moszkvai McDonald’s étterem közelében. Új korszak vége? (Fotó: Reuters)
