Európa elég nagy mértékben függ az orosz földgáztól, a szibériai tajgákról és más lelőhelyekről érkezik az összesen felhasznált gáz negyven százaléka. E mennyiség legnagyobb része vezetéken érkezik, ilyen például a Belaruszon és Lengyelországon átmenő és Németországba befutó Jamal-Európa vezeték vagy az Északi Áramlat 1, amely az Északi-tenger alatt húzódik Németországig. Természetesen Ukrajnát is keresztül-kasul szelik a csőhálózatok. Az európai gázpiacot szofisztikált vezetékhálózat köti össze, de az elmúlt évek alatt egyre több nyugat-európai ország csökkentette függőségét az orosz gáztól, s egyre több szállítási útvonal kerüli Ukrajnát. Olyannyira, hogy tavaly év végére már csak az energiahordozót Olaszország és Ausztria felé továbbító Szlovákia maradt a legnagyobb tranzitpartnere. Az Ukrajna elleni orosz támadás viszont befolyásolhatja a Jamal, az Északi Áramlat 1 és dél-európai, orosz eredetű hálózatok működését, bár az Európai Unió meggyőződése a legutóbbi időkig az volt, hogy a háború nem lesz befolyással az európai gázellátásra.
Az Északi Áramlat 2 vezeték adminisztratív okok miatt még el sem indult, s most az oroszellenes szankciók keretében még tovább késleltetik az üzembe vételt. Az Oxford Institute for Energy Studies szerint fennáll a lehetősége, hogy Moszkva beszünteti a szállításokat a rá kirótt kemény szankciók miatt, de az is előfordulhat, hogy a harcokban megsérülnek az Ukrajnát átszelő tranzitvezetékek. Természetesen akadnak más beszerzési opciók is, például az orosz gáz legnagyobb fogyasztójának számító Németország Norvégiából, Hollandiából, Nagy-Britanniából és Dániából is importálhat. Az Európa második legnagyobb szállítójának számító Norvégia máris csúcsra járatja kapacitását, s nem képes az oroszoktól adott esetben kieső mennyiség pótlására. Dél-Európa ugyanakkor azeri gázhoz juthat a transzadriai és a transzanatóliai gázvezetékeken, a szomszédok pedig interkonnektorokkal kapcsolódhatnak a vezetékrendszerekhez. Magyarország az utolsó előtti pillanatban vált le az ukrán–orosz Barátság köldökzsinórjáról, tavaly októbertől Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül kapjuk az orosz gázt a szerb határig épített új gázvezeték jóvoltából.
A Barclays nemzetközi pénzügyi szolgáltató cég szerint rövid távon nem volna lehetséges az EU-nak évente szállított 150-190 milliárd köbméter orosz gáz kiesésének teljes pótlása. A társaság szerint azonban nem valószínű, hogy Moszkva beszünteti a gázszállítást Európába. Nem tette ezt a Krím félsziget 2014-es annektálása miatt kirótt nyugati szankciók válaszlépéseként sem, valamint a hidegháború csúcspontján sem. Az Európai Bizottság szerint a kontinens rövid távon képes megbirkózni az orosz gázszállítási zavarokkal, a válság elhúzódása és a szállítás teljes felfüggesztése azonban jelentős társadalmi-gazdasági károkat okozna, többek között az energiaárak drasztikus emelkedését és gyárbezárásokat vonna maga után. Brüsszel tartalék beszerzési forrásokat keres. Kósza információk arról szólnak, hogy az Egyesült Államok máris tárgyal Katarral, a világ egyik legnagyobb cseppfolyósítottgáz-előállítójával, hogy ugyan adjon már el LNG-t Európának. Ám Katarnak sincs akkora kapacitása, hogy már holnap beszálljon Oroszország helyett, másrészt e kapacitás kiépítéséhez hatalmas és hosszadalmas beruházások kellenek, harmadrészt pedig jó lenne hosszú távú szerződéseket kötni a nagy mennyiségű európai szállítások garantálására. Itt villant be a szakértőknek, hogy hát itt van Afrika, ahol szinte kimeríthetetlen gázmezők várják a feltárást és az adott esetben 150-190 milliárd köbméter kieső orosz földgáz pótlását.
E lehetőséggel persze már a helyiek is tisztában vannak. Samia Suluhu Hassan tanzániai elnök például felvillanyozva közölte, hogy Ukrajna orosz lerohanása lehetőséget kínál hazájának új energiapiacok Afrikán kívüli biztosítására. „Mindegy, hogy Afrika, Amerika vagy Európa, új piacokat keresünk, s szerencsénkre máris olyan európai vállalatokkal működünk együtt, mint a Shell.” A kelet-afrikai ország a hatodik legnagyobb gázkészlettel rendelkezik Afrikában, ennek mennyisége körülbelül 1600 millió köbméter. Hasonló terveket dédelget a fekete kontinens legnagyobb gázkitermelője, Nigéria is. Nem kevesebbet akarnak megvalósítani, mint megépíteni a 614 kilométeres transzszaharai gázvezetéket először Algériáig, majd onnét Európába. Ennek érdekében Lagos már szándéknyilatkozatot is aláírt Algériával és Nigerrel. Hogy mindez mikorra fog megvalósulni, nem tudni, mindenesetre az ötlet már az 1970-es évek óta motoszkált a fejekben. Nigéria reménykedik abban, hogy az ágazatról alkotott új jogszabályok új keretet adnak majd az olaj- és gázipar működésének, megszüntetik a pazarlást és a korrupciót, valamint felrázzák az alaposan megcsappant beruházási kedvet.
Szakértők szerint azonban a szubszaharai Afrikában történelmi okokra vezethető vissza a vezeték-infrastruktúrába való beruházás hiánya,
ellentétben Észak-Afrikával, ahol az algériai Magreb–Európa gázvezeték már régóta exportál gázt Marokkón keresztül Spanyolországba és Portugáliába, a Medgaz nevű vállalat pedig közvetlenül köti össze Algériát Spanyolországgal. Algéria becslések szerint 2020-ban kilencmilliárd köbméter, a megelőző évben pedig 17 milliárd köbméter gázt juttatott Spanyolországba – az európai kapcsolatok tehát már régóta adottak.
Problémák mindazonáltal akadnak szép számmal. A 382 milliárd köbméteres gáztartalékkal rendelkező Angolában az utóbbi öt évben meredeken zuhant az olaj- és gázkitermelés műszaki és üzemeltetési hiányosságok, valamint a beruházási kedv visszaesése miatt, pedig kínai bankok is beszálltak a fejlesztésbe, azaz egy 614 kilométer hosszú csővezeték építésébe. Sürgős szükség lenne LNG szállítására alkalmas hajók építésére is. A termelés és a szállítás biztonságán is van mit javítani. Mozambik például 2800 millió köbméter földgázkészletével a világ készleteinek egy százalékát mondhatja magáénak, de a Tanzániával határos, gázban gazdag északi Cabo Delgado tartományban dúló fegyveres felkelés már régóta akadályozza egy ötvenmilliárd dolláros projekt kivitelezését.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
