Mezey Katalin regénye az iskolák zárt, nemegyszer fülledt világát idézi föl, amelyben a különlegesen érzékeny, kiemelkedően tehetséges diákok válnak a legsebezhetőbbé. Minden tanintézmény híven modellezi a társadalom erőviszonyait, gondoljunk csupán a legismertebb témaetalonokra, Ottlik Géza Iskola a határon, Czakó Gábor Iskolavár, Llosa A város és a kutyák, Musil Törless iskolaévei című példázatos regényeire.
A Lyukak az osztálykönyvben című regény egy kamaszlány, Czeglédi Erzsi látószögéből tárja elénk az ötvenes évek állami terrorját. Az otthonosan falusias budai kertvárosi környezetben élő gyermek korán szembesül a fasiszta kommunizmus embertelenségével, az államosításként eufemizált szabad rablások, a bélistázások mindennapos zaklatásaival.
A nyomasztó légkör olykor a nagycsalád tagjait is egymásnak ugrasztja-feszíti, ám mégis összetartja őket a híven megőrzött keresztény erkölcsiség. A korán felnőtté érő Erzsi tisztában van azzal, hogy neki, a vegyes származású, gyanús elemnek duplán kell teljesíteni ahhoz, hogy eminensként ismerjék el a rendszer támogatott kis és nagy káderjeinek gyanakvóan ellenséges környezetében.
Hiteles és tipikus a művészalkatú, tehetséges gyerekek vonzódása az osztály izgalmasnak gondolt rémeihez, a született rosszcsontokhoz.
A regény központi hősét az osztály három vásott kölykének súlyos diákcsínye ejti egyre bonyolultabb morális csapdahelyzetbe. Erzsi véletlenül rajtakapja három „rettenetes gyerek” barátnőjét, amint az osztálykönyvbe lyukakat metszve távolítják el elégtelen osztályzataikat. Az erkölcsi dilemmát csúcsra járatja, hogy ő válik az ügy gyanúsítottjává, s mindhiába várja, hogy a barátnői bevallják tettüket.
Fölmerül a kérdés: szabad-e a sunyi hallgatásukkal őt is cserben hagyók iránti szolidaritásból tönkretennie saját jövőjét és a családja életét?
Ezen a ponton forrósodik a kiváló regény sorsdrámává és a kor vádiratává, amely felnőttek számára is nehéz választás elé állít egy serdülő kislányt. A remekül egyénített gyermekhősöket mesterien ellenpontozzák a tanárok, a hatalom képviselői.
Az ávósból lett brutális tornatanárnő kapva kap azon, hogy a rendszer ellenségévé minősített család sarja ellen indíthat valóságos koncepciós pert. Már-már úgy tűnik, hiába védelmezi hősnőnket a humanizmusát megőrző magyartanárnő és a megalkuvó, de emberséges igazgató. Végül a legnehezebb, de egyedül vállalható megoldást választó Erzsinek köszönhető, hogy megmenti önmagát, s nem sodródik ártatlanul a lét peremére. Ám az esetet gyógyíthatatlan traumává fokozza, hogy az igazság napvilágra kerülése után a testnevelő tanárnő továbbra sem a bűnösöket hibáztatja, hanem a „reakciós gyereket” fenyegeti és terrorizálja.
Az életműkiadásban újra megjelent regény különlegessége, hogy benne a plasztikus valóságábrázolás és a példaadás harmonikus egységben olvad össze, s egyszerre válik a lélektani realista, a család-, a társadalmi regénytípus követendő mintájává.
Az árnyalt pszichológiával megrajzolt gyermek szemével láthatjuk a rettegés éveiben is erkölcsösnek megmaradt család panorámáját, az iskolai közösség típustárlatát a diktatúra kori magyar társadalom jellegzetes hőseivel, akiknek legjava az állami terror árnyékában is megőrzi emberségét és elpusztíthatatlan életszeretetét.
Borítókép: Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának vezetője beszédet mond a magyar széppróza napja alkalmából rendezett esemény megnyitóján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében 2018. február 18-án (Fotó: MTI/Mónus Márton)
