A Charlie Hebdóval kezdődött: amikor 2015. január 7-én két dzsihadista fegyveres megtámadta a francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségét, a támadásban tizenketten haltak meg.
A világot megrázta a terrorcselekmény, a közösségi média azon nyomban reagált: tanúi lehettünk a Facebook-szolidaritás első nagy hullámának.
A felhasználók egymás után írták ki vagy biggyesztették profilképükre, hogy Je suis Charlie, azaz: én vagyok Charlie. „Charlie” azóta bárki lehet, elnyomott közösségek, megtámadott, lerohant városok, a lángokban álló Amazonas és a Notre-Dame vagy egy rendőri intézkedés közben meggyilkolt fekete férfi. Az elmúlt években a virtuális eszközökkel kinyilvánított, úgymond passzív szolidaritás csúcsra járt: most éppen békegalamb vagy ukrán zászló, és persze a web2 fohászkodása pörög: Pray for Ukraine – „Imádkozz Ukrajnáért”.
Mélyebb rétegek
Európa-szerte százezrek nyilvánítottak szolidaritást az ukrán néppel, és ítélték el az orosz inváziót. Felmerül a kérdés: a tüntetéseken túl mennyit érnek vajon a jelképes üzenetek, virtuális trenddé váló hashtagek? Ha az Empire State Building, a Brandenburgi kapu és az Eiffel-torony is az ukrán zászló színeivel szolidarít, csakúgy, mint kék-sárga jelzéssel ellátott profilképeink a különféle közösségimédia-felületeken? És ami még ennél is égetőbb kérdés: mennyi a valós tudás, tájékozottság a konfliktus mélyebb rétegeiről?
Amikor közszereplők, színészek és influenszerek csatlakoznak, s imáik mellett segélyvonalak számát osztják meg Instagram-sztorikban, mondhatnánk, hogy – ismerőseinkhez hasonlóan – nem sokat, csupán saját magukat próbálják meg segítőkész, érző lényként rokonszenvesebbé tenni. A jelenlegi helyzet viszont azt mutatja, hogy a közösségben még akkor is döbbenetes erő lakozik, ha az az interneten áll be egy ügy mögé, az pedig még nyomatékosabb, ha elítél valamit. A cancel culture működéséből megtanulhattuk, hogy a szórakoztatóipart zsinórokon lehet rángatni, ha etikai ballépésről van szó, de persze egy háború azért mégsem ugyanaz a lépték – kivéve, ha a gazdasági szempontokat nézzük. A Kreml lépéseit a nyugati világ egy emberként ítéli el, a jelenségre villámgyorsan válaszolt többek között a bankszektor, a gazdasági és a sportszféra, és még a hagyományosan pártatlan Svájc is oldalt választott. A világ filmipara is összezár: az Európai Filmakadémia és a 75. cannes-i filmfesztivál bojkottálja az orosz filmeket, ráadásul több filmstúdió a Disney-től a Warnerig arról döntött, hogy törli mozipremierjeit annak dacára, hogy Oroszország vásznai a filmipar egyik legnagyobb nemzetközi piacának számítanak.
A morális háttéren túl a hollywoodi döntéseknek persze prózai, gazdasági okuk is van: az EU és az Egyesült Államok is a nagyobb orosz bankok kivonásáról döntött a globális pénzügyi közvetítőrendszerből (SWIFT), így pedig fennáll a kockázata akár annak is, hogy a stúdiók egy fityinget sem kapnak vissza orosz terjesztő partnereiktől.
A hírközlés formája eközben óriási sebességgel alakul át. Ahogy ma már egy twitteres véleményből is könnyedén hír lesz, úgy válik a legnagyobb hírcsatornák által többszörösen közölt tudósítássá egy TikTok-videó. Az orosz kommunikációs hatóság például kedden arra szólította fel a TikTok vezetőségét, hogy háborús tartalmak ne legyenek ott az ajánlott posztok között a gyerekek körében – mint például a videós használati utasítás elhagyott orosz harckocsik beindításához és vezetéséhez. Közleményük szerint a közösségi oldalon olyan tartalmakat találtak, amelyek Oroszország különleges katonai műveleteivel kapcsolatosak, és legnagyobb részük oroszellenes – írja a Sky News. A TikTok online közösségimédia-felület legfőképp a fiatalok körében népszerű, az alkalmazás algoritmusának és a hatalmas felhasználóbázisnak köszönhetően egy videó akár másodpercek alatt globális szinten elterjedhet, emiatt óriási befolyással lehet az emberekre.
A hadviselés szakértői
Az ukrán influenszerek a városi hadviselés szakértőivé váltak: a TikTokot elárasztották az elmúlt napokban, hetekben a háborús körülményeket bemutató rövid videók, sokszor persze manipulatív módon. Számos olyan tartalom is megjelenik, amelyről gyanítható, hogy az illető – akár a tudtán kívül, de – az élete kockáztatásával rögzítette az eseményeket. A CNN cikke szerint tippeket is twittelnek az ukrán harcosoknak, egyesek már egyenesen TikTok-háborúnak nevezik Oroszország ukrajnai invázióját. Akárhogy is: a médiakörnyezet még sosem volt ennyire összetett és zavaros, pláne, ha hozzátesszük, hogy Oroszországban az állami tulajdonú média szolgáltatja az információkat a háború állásáról. Átfogó képet kapni nagyon nehéz, David French, a Dispatch online újság vezető szerkesztője szerint ugyanis minden egyes ilyen TikTok-videó pillanatfelvétel, gyakran kontextus nélkül, ezért sok időbe telne, hogy kirakjuk a kirakóst. A káosz viszont legalább arra sarkallta a nyugati nemzeteket, hogy elkezdjenek szigorúbban szankcionálni, a Twitter és a Facebook például orosz és belorusz propagandakampányt is lelőtt a múlt hétvégén.
A Google, a Facebook és a YouTube a háborús helyzetben nem fogad el hirdetéseket az orosz állami médiától, míg a Google Térkép két olyan funkciót is blokkolt Ukrajnában, amelyek valós időben nyújtanak információkat a felhasználóknak.
A közösségi oldalakon ma már könnyedén hőssé lehet válni. Szinte valós időben tudjuk meg, hogy a Fekete-tengeren található apró, de stratégiai fontosságú Kígyó-szigetet védő ukrán katonák inkább a halált választották, de nem kapituláltak az őket fenyegető orosz hadihajónak
– elküldték azt a francba. Aztán együtt ujjongunk, amikor kiderül: élnek, csak hadifogságba estek.
Mivel szabad viccelni?
Apropó TikTok: felmerül a kérdés, hogy háborúban vajon mivel szabad viccelni. Pláne, ha az ember nem elszenvedője, csupán szemtanúja az eseményeknek… Putyin mentális állapotának kifigurázása még oké? És vajon azzal ízléses-e viccelni, hogy a Z nemzedék elpuhult ifjai hogyan viselkednének, ha lőnek rájuk? A komédia, mint tudjuk, tragédia plusz idő, de vajmi keveset ér ez a meghatározás olyan világban, ahol a gyors reagálás a sikeres vicc és a sok lájk alapja. Aki ez idáig virológus volt az internetes vitákban, most laza mozdulattal felvette a külpolitikai szakértő szemüvegét.
Az okoskodások, trollkodások és fogalmatlan kommentháborúk dacára viszont a közösségben óriási tartalékok vannak. A háború kitörését követően tucatszám alakultak a különféle, háború áldozatait és ukrajnai menekülteket segíteni akaró Facebook-csoportok. Emberek tízezrei ajánlották fel segítségüket: fuvart, tolmácsolást, anyagi vagy tárgyi segítséget, sőt otthonukat is. Még olyan csoportok is alakultak, amelyek a társállataikkal menekülőket fogadnák be egy időre, természetesen ingyen és bérmentve. Civil szervezetek gyűjtéseire korábban sosem tapasztalt mennyiségű adomány érkezik, a Nyugati pályaudvar a héten szinte megtelt a Záhonyból érkezőket fogadó önkéntesekkel. A segítség szervezésére valóban nehéz elképzelni jobb platformot a közösségi oldalaknál, a magyarok aktivitását és segíteni akarását látva megerősödik az emberekbe vetett, sokszor próbára tett hitünk.
Borítókép: Fáklyák ukrán nemzeti színekkel az orosz nagykövetségnél rendezett háborúellenes tüntetésen Mexikóvárosban. Füst és láng (Fotó: Reuters)
