Magyar fiúk koporsóban

Az Ungváron élő Dupka György történész addig nem hagyja el hazáját, ameddig Kárpátalja hadszíntérré nem válik. Családjával részt vállal a menekültek ellátásában. Középső fia az egyik ungvári gimnáziumban kialakított segélyhelyen önkénteskedik, miközben a város megtelt kelet-­ukrajnai menekültekkel.

20210108 Budapest Dupka György író fotó: Mirkó Pista Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Tizenkét napja tart az Ukrajna elleni orosz invázió. Ungvári magyarként milyennek látja a helyzetet?
– Már a támadás másnapján megjelentek az első menekültek Donyeck és Harkov térségéből. Feleségem rokonai is Herszonból jöttek át igen kalandosan, Kijevet megkerülve, Moldávián keresztül. Anyósoméknál lakhatnak, ameddig haza nem térhetnek, ellátjuk őket. Arról számoltak be, hogy a Kárpátok hágóinál borzalmas a helyzet, ők is hat-hét órát várakoztak az ellenőrzőpontnál. Tudniillik az ukránok mindenkit átvizsgálnak, mert attól félnek, hogy diverziós elemek szivárognak át Kárpátaljára.

– Találtak már ilyeneket?
– A hírek szerint néhányat igen, eljárás alá vonták őket. Az adatok szerint eddig több mint egymillióan hagyták el az országot. Többségük Lengyelország, százötvenezren Magyarország felé menekültek, de sokan Szlovákia és Csehország felé tartanak. Vannak, akik autóval, mások a Kijevből és Lembergből indított evakuációs vonatokon érkeznek. A csapi állomás fontos csomóponttá vált, mert Prágából és Pozsonyból is küldenek vonatokat, hogy átszállhassanak rájuk azok, akik szeretnének. De az ukrán–magyar határon is folyamatosan üzemelnek az átkelőhelyek. Kárpátalja jelenleg a béke szigete, innen nincs igazi ok a menekülésre. Huszonötezer magyar ennek ellenére már odaát van. Az az érzésem, hogy sokakat hatalmába kerített a pánik a rájuk ömlő információáradat hatására.

– A hatvan év alatti férfiakkal, akiket nem engednek át, mi a helyzet?
– A tiszaújlaki határnál a kocsisorban sok férfit láttam. Helyben azt beszélik, hogy megkörnyékezik a határőröket, akik két-háromezer dollárért átengedik őket. Persze, hangsúlyozom, ez csak szóbeszéd, mint ahogy az is, hogy akiknek nem sikerült levajazni a dolgot a határon, azok a cigarettacsempészekkel veszik fel a kapcsolatot, hogy a zöldhatár rejtett ösvényein keljenek át. A falvakban élő, gazdálkodó férfiak ilyesmivel nem próbálkoznak. A végsőkig kitartanak odahaza, mert valakinek etetni kell a jószágot. Meg is szervezték már a településőrségeket, igyekeznek lefülelni a zabrálókat.

– Ezek szerint máris fosztogatják az elhagyott otthonokat?
– Kárpátalján ez még nem jellemző, de Nyugat-Ukrajnából már vannak hírek. Arrafelé, ha tetten érik a fosztogatókat, fához kötözik őket.

– A napokban egy férfit a felesége a csomagtartóban próbált átszöktetni a határon. Mi lesz azzal, aki lebukik?
– Öt-tíz évet kaphat, de nemrégiben emelték a dezertálásra vonatkozó büntetési tételeket. Ha behívója volt, az tíz-tizenöt évet is jelenthet, de ha ráfogják, hogy hazaáruló, akkor akár életfogytiglant is kaphat.

– Kiket hívnak be most?
– Elsősorban a katonaviselt tartalékosokat, és majd csak az utolsó körben fogják behívni a katonailag képzetleneket. A minap jártam az ungvári hadkiegészítő parancsnokságon, ahol nagyon sok ukrán hazafi áll sorba, hogy bevonulhasson. A hivatalos adatok szerint eddig hatvanezren kifejezetten azért tértek haza külföldről, hogy harcolhassanak.

– Az itteni magyarok hogyan viszonyulnak Ukrajna küzdelméhez? Valóban oroszbarátok, ahogy azt Márki-Zay Péter állítja?
– Ez szemenszedett rágalom! Számunkra nincs rémesebb forgatókönyv, mint egy esetleges orosz megszállás! Kárpátalján nincs olyan magyar család, amelyik ne vesztette volna el valakijét a szovjet Gulágon. Mi, magyarok mindenekelőtt békepártiak vagyunk! Egyben ukrán állampolgárok, akik teszik a kötelességüket. Számos kárpátaljai magyar fiúról tudok, akiket az elmúlt nyolc évben koporsóban hoztak haza a Donbasz vidéki hadszíntérről. Amilyen bonyolult a helyzetünk, ugyanolyan sokrétegű az, amit legbelül érzünk. Ahogy nem tudjuk elfelejteni az oroszoknak, hogy mit tettek velünk a szovjet világban, hasonlóképpen nehéz figyelmen kívül hagynunk azokat a sérelmeket, amelyeket az ukrán államtól szenvedtünk el az utóbbi években. Hogyan szeresd azt, aki gyűlöl és rettegésben tart? A humanitárius segítség egyértelműen kifejezi Magyarország, a magyarok jó szándékát Ukrajna felé, amit a józan ukránok meg is értenek. 

A Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal vezetője, Viktor Mikita fel is szólította az ukrán nacionalistákat: „Fejezzék be Magyarország lejáratását! Magyarország rengeteg humanitárius segélyt irányít az országba, üzemanyagtól kezdve az alapvető cikkekig.”

– Az ön családja meddig marad Ungváron?
– Amíg a Kárpátokon innen nem lőnek. Én próbálom vigasztalni az itthon maradottakat. 

A legfontosabb a méltóság, amelyet megőriztek őseink, amikor a csehszlovák impérium uralma alá kerültünk, amikor szovjet, majd amikor ukrán állampolgárokká lettünk. Egyiket se mi kértük, de méltósággal viseltük. Csak azért imádkozom, nehogy ismét orosz állampolgárrá váljunk, mert legrosszabb mind közül a szovjet-orosz világ volt.

Borítókép: Dupka György (Fotó: Mirkó István)