Székelyudvarhely címerén a medvefej, a szív és a korona szerepel. Lehet találgatni, hogy ezek az elemek valamelyik széknek voltak-e a jelképei, vagy különböző székely csapattesteknek.
A XVIII. században született Dugonics András szerint három székely törzs szimbólumai – mondja Zsigray Zsolt címerszakértő, akit azt követően kerestem meg, hogy egy romániai civil szervezet kifogást emelt a székely város tavaly augusztusban hivatalosított évszázados címere ellen, mivel annak jelképei között a karddal átszúrt medvefej is szerepel. Az eset kapcsán a román kormány és a Román Akadémia tagjai is bajba kerültek, hiszen ők bólintottak rá a heraldikai jelvény használatára.
A főügyészség most ellenük is vizsgálódik. Azt kell kiderítenie, állatkínzásra felbujtónak minősül-e a medvefejes székely címer.
– Vajon miért csak most lett belőle probléma? – kérdezem Zsigray Zsoltot.
– Mert a XIV. században, amikor a címert megalkották, még nem léteztek zöld aktivisták. Ennyire egyszerű. Ezek mind mondvacsinált történetek. Mitől is volna botrányos az átszúrt medvefej, főként ha azt nézzük, hogy több ezer magyar címeren a magyar vitéz levágott török fejet tűz a kardjára? De olyan címerünk is van, amelyen megtapossa a török harcos holttestét. A feljelentés a székelyek ősi címere ellen született.
Megtudom, hogy más magyar címereken is fellelhetők a kifogásolt jelképek, például az Ady családén. A família – amely egy időben a diósadi nemesi előnevet viselte – a Gutkeled nemzetségből származott, így gyökerei összeérnek a Báthoryékkal.
De ennél sokkal extrémebb a Vízváry család címere, amelyen Izsák feláldozása jelenik meg. Aki nemességet kért, annak címerkérő oklevelet kellett a kancellária elé terjesztenie. A címere felépítését előtte megbeszélte hozzáértővel, például egy herolddal, hiszen általában minden királyi udvarban működött egy-egy ilyen szakember.
A konzultáció után megfestették a címert, majd benyújtották a megfelelő hivatalba. A hatóságok vagy elfogadták ezt, vagy csak bizonyos módosításokkal. Maga a kérvényező találta ki, milyen címert szeretne, hangsúlyozza Zsigray Zsolt.
Annak ellenére, vagy pont annak köszönhetően, hogy bárki érvényesíthette akaratát és ízlését, idehaza sem volt hiány gúnycímerekből.
A Gutthay család heraldikai jelképén vitéznek öltözött majom lovagol vörös dolmányban, fején kalappal ezüst bakkecskén. Jobb kezében zászlós kopja, bal csípőjén szablya. A majom arra utal, hogy Gutthay Máté udvari bolondja volt Radéczy István egri püspöknek. A címert is a püspök eszközölte ki számára Habsburg Rudolf magyar királytól.
A másik hasonlóan kirívó címer Váralljay Istváné. Ezen egy ló hímvesszője látható, felette jókora fakalapácsot tartó félkar. A jelkép birtokosa az erdélyi fejedelem miskárolómestere volt, aki paripákat is „gyártott”. Tudniillik a paripa eredetileg herélt lovat jelentett.
Előfordult az is, hogy utólag egyesek megváltoztatták a címerüket, de a legtöbbször nem azért, mert elégedetlenek voltak vele. Zsigray Zsolt saját példát hoz erre: az 1200-as évekig visszavezethető családjában 16 címervariációt talált.
A címer szó az ófrancia sisaktaraj jelentésű cimier szóból ered. Feltételezések szerint a XIII. században a nápolyi Anjou-udvar közvetítésével jelent meg Magyarországon, de az is igaz lehet, hogy a középkorban bevándorolt lotaringiai telepesek hozták magukkal.
A címerhasználat ekkor még nagyon szűk csoportot érintett, főként az országbírók, nádorok applikálták pecsétgyűrűkre, pecsétekre a jelképeket, hogy hitelesíthessék az okiratokat. A városok esetében az adományozott címerképek a XIV. század legvégén tűntek fel, általánossá ezután váltak.
– A címer azért keletkezett, hogy a katonai csapattestek meg tudják különböztetni egymást a harctéren. Előzményei már az ókorban felbukkantak, hiszen a római légiók is rendelkeztek egyedi szimbólumokkal.
A Magyarország területén állomásozó Legio II. Adiutrix Pia Fidelis alakulatnak például halfarokban végződő bakkecske, azaz capricornus volt a jelvénye – magyarázza Zsigray Zsolt, aki amellett, hogy levéltárakban kutat, a gyakorlatban is műveli a szakmát: drágaköves pecsétgyűrűkbe vés címereket, monogramokat.
Ebben társa felesége, Benedek Noémi, aki képzőművészeti munkássága mellett készít címerfestményeket és családfákat. A világon talán már százan sem művelik a címervésnöki mesterséget.
A családi címerekre egyébként gyakorlatilag bármit rátervezhettek. A Knoblauch família címerébe – amely a beszélő címerek csoportjába tartozik – így került három fokhagyma, hiszen a Knoblauch fokhagymát jelent németül. Ugyanez a logika a városcímerek esetében is érvényesülhetett.
Henneberg település jelképén dombon álló tyúk látható, mivel a Hennenberg tyúkhegyet jelent. A francia polgárok a forradalom után vettek fel nemesi címerekhez hasonló jelképeket, amelyek között olyan is akad, amelyen a pajzsot három harisnya díszíti. A városcímerek gyakori eleme a városkapu, amely lehet egy-, két- vagy háromtornyú. A kapuban megjeleníthettek állatot, de vitézt is. Az olaszok egy időben mindenütt a Szent György-keresztet szerepeltették városcímereiken.
A legkorábbi heraldikai jelképek esetében a nemzetközi trend érvényesült, mutat rá Zsigray Zsolt. Mi, magyarok általában a német irányzatot vettük át, míg a délszlávra, köztük a horvátra, a szerbre az olasz hatott. A korai magyar címerek ugyanolyan szabályokat követtek, mint a britek vagy a franciák.
Aztán szétváltak a különböző stílusok, és nálunk többnyire a naturalisztikus ábrázolások maradtak fenn. A geometrikus vonal nem állt közel hozzánk, a teljes tájképábrázolásokat jobban szerettük. Ezt támasztja alá a Szeleczky család egyik címere. Ennek mezején tó látható, a tóban darumadár, a tó mellett szikla, a szikláról pedig épp elrugaszkodik egy pegazus.
Látványosabb változást a XIX. század hozott a heraldikába. Ekkor jelentek meg szimbólumként a műszaki elemek, köztük a fogaskerék.
A kisföldalatti tervezője, Verőcei Balázs családi címerének kék mezején sínpár jön elő egy alagútból, ahonnan még villámok is előtörnek. A sisakdíszt két sasszárny képezi vasúti kerékkel.
– Akár ebbe is beleköthetnének a zöldek, de ne adjunk ötleteket – állapítjuk meg mindketten.
Borítókép: Székelyudvarhely 2013. július 20-án (Fotó: MTI/Haáz Sándor)
