Apám születésének napja – 1858 szeptember 15 – a Bach-korszak elnyomásának éveire esik. Halálának napján, 1937 március 12-én ismét hallható volt az Urálon innen és túl, a szabadságért imádkozó rabok százezreinek jaj-szava. Amikor apámat az Operaház csarnokából, ahol fel volt ravatalozva, a Lavotta szerelme c. operájából vett gyászinduló hangjai mellett kikísértük gyászoló tömeg sorfala között a Kerepesi temetőbe, két bibliai mondás dobogott szívünkben: „Légy hűséges mindhalálig és én neked adom az élet koronáját” és „A világosság a sötétségben fényeskedik, de a sötétség nem fogta fel azt”. Két mondás, melyet oly sokszor hallottunk, mint bíztató imát felcsendülni apám ajakán, ha csalódás vagy öröm érte. E két bibliai mondás lett sírfelirata is, mert Hubay Jenő 79 és fél éven keresztül hűséges maradt önmagához, családjához, szeretteihez, növendékeihez (akik közül bizony sokan cserben hagyták), de elsősorban és leginkább hazájához! Soha nem mulasztott el segíteni – fényeskedett ott is és akkor is, ahol és amikor a sötétség nem fogta fel azt. Elvéhez hű maradt mindvégig: „Inkább csapjanak be százszor és csalódjak ezerszer, mintsem hogy egyszer is elmulasszak segíteni”. Halála pillanatában is arról a hűségről tett tanúbizonyságot, melyet a legmagasabb művészet iránt érzett. A budapesti városházán, beszéd közben érte a halál abban a pillanatban, amikor a művészi csúcsteljesítmény érdekében szállt síkra. Amikor ajka kimondta beszéd közben a „művészi csúcsteljesítmény” szavakat, lehajtotta fejét és mire a jelenlevők ráeszméltek, apám már halott volt.
[…] Milyen zenei életet talált 1886 őszén odahaza az ifjú Hubay Jenő, aki Liszt tanácsa ellenére visszament a Lajtán túlra? Az 1884-ben megnyílt m. kir. Operaházat, az Opera-ház zenekarát, mely mint önálló Filharmóniai Egyesület is működött, a Mihalovich Ödön által igazgatott Zeneakadémiát, és az Országos Dalosegyletet. A három előbb nevezett intézményben többnyire német-cseh zenészek voltak a hangadók, maga Mihalovich sem beszélte tökéletesen a magyar nyelvet és élete végéig sokkal jobban szeretett németül beszélni. Teljesen Wagner befolyása alatt írta operáit, melyek rossz epigon művek. A német romantikát viszont Volkmann Róbert képviselte. A magyar zenészek alig jutottak szóhoz. Az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágost, helyesen ítélte meg a helyzetet és jól látta, hogy csak egy fiatal, ízig-vérig magyar tehetség tudja felébreszteni a szunnyadó erőket. Választása nem is eshetett másra, csak Hubay Jenőre, aki akkor már korának egyik leghíresebb hegedűse, neves komponista és tanár volt. Jellemző és fontos, amit apám, tanszékének átvételekor mondott: „Nemzeti jellegünk és faji sajátosságaink megóvása mellett bele kell kapcsolódnunk a nagy nyugati nemzetek kultúrájába, de úgy, hogy a magunk kultúrájának gyökerei hazai talajban maradjanak!” Az európai magyar hangja ez és apám élete végéig hű is maradt ehhez a felfogásához.
[…] Az 1914–18-as világháború kitörése mind apámra, mind pedig anyámra lesújtó, szinte bénító hatással volt olyannyira, hogy anyám gyönyörű mezzoszoprán hangját soha többet nem hallhattuk és apám is ettől a dátumtól számítottan hajlott a melankólia és pesszimizmus felé. Optimista, humanista lelkülete egyszerűen nem tudta elhinni és nem tudta elviselni, hogy a XX. század embere fegyverrel a kezében képes embertársa életére törni. Borzadva szemlélte a háború kitörésekor a vad lelkesedésben kavargó embertömeget és szalatnai dolgozószobájának magányába menekült, a házunk előtt napokig felvonuló katonaság és recsegően zajos katonabandák elől. Nekünk kétségbeesetten mondogatta: „Pár hét és ez az őrült lelkesedés kínná és könnyáradattá fog változni, amikor nemzetünk színe-java, ifjúságunk legerősebbjei idegen földön, ismeretlen harctereken fognak elpusztulni, a megcsonkítottak ezrei fognak kegyelemkenyérért könyörögni és a sebesültek jaj-kiáltása fogja nemzeti és európai tragédiánkhoz a gyászzenét szolgálni.”
Azután jött Magyarország tragédiája, melyet előre látott.
1919 elején, kidobták apámat a Zeneakadémiáról, abból az állásból, melyet 1886 óta hűséggel és odaadással töltött be világszerte fémjelzést adva a magyar zenének.
Kún Béla elől az egész családnak menekülni kellett. Viszontagságos vasutazás, szekerezés és gyaloglások után, szerencsésen kiértünk Ausztriába s onnan Svájcba.
Apám itt a fényesebbnél fényesebb meghívások között válogathatott. London, Zürich, Bécs, Róma, New York hívták mesteriskolák, zeneintézetek élére. Apám Zürich mellett döntött, de közben megbukott Kún Béla és apámat az ideiglenes kormány azonnal hazahívta, ezúttal a Zeneakadémia élére. Ő félretolva a fényes ajánlatokat és ahogy Liszt mondotta, „a világhírnevet jelentő külföldet”, ismét elment a „Lajtán túlra”, pedig most már tudta, hogy odaát temérdek nehézség és keserűség várja.
(Hubay Andor: Emlékezés Hubay Jenőre, Katolikus Szemle, 1958/1. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)
Nyolcvanöt éve, 1937. március 12-én hunyt el Hubay Jenő világhírű hegedűművész, zeneszerző.
Borítókép: Magyar tükör (Forrás: PIM)
