Ha majd vége lesz a háborúnak, az ukránoknak újjá kell építeniük rommá lőtt országukat. Az oroszokat Európa kiközösíti, és a világpolitika egyik centruma helyett Kína oldalán, annak vazallusaként, páriaként folytathatják vegetálásukat. Még ha nyernek is kisebb területeket – lecsúsznak a közepes hatalmak szintjére. Gazdaságuk eddig is gyenge volt, csak az energiaexportnak köszönhette jelentőségét. Most Kínára lesznek utalva, a pénzügyi forrásokat, befektetéseket, a fejlett technológiát csak onnan várhatják, és csupán nukleáris arzenáljuk támasztja majd alá nemzetközi státuszukat. (Még az orosz hagyományos hadsereg ütőképességéhez fűzött legendák is szertefoszlottak – nem is beszélve a kiberhadviselésben való jártasságról.)
Egy fok
Európa a következő tíz-húsz évben energiabehozatalának diverzifikálásával és az ásványi energiákat helyettesítő megújuló- és atomenergia-termelés bővítésével lesz elfoglalva. Az orosz energiáról való lemondás komoly gazdasági áldozattal jár majd számára. Az orosz–ukrán háború nyertese Amerika lesz: palagázszállításainak megnövekedése, a haditechnikai szállítások és riválisai, Európa és Oroszország meggyengülése révén. Akinek eddig nem volt nyilvánvaló, hogy kinek az érdekében állt e háború kirobbantása, és negligálta az erre utaló jeleket, az most világosan láthatja.
De érdekes módon e háborúnak van még egy „kedvezményezettje”: az európai országok energiatermelésének diverzifikálása váratlan és nagyarányú, pozitív hozzájárulás lesz a globális klímapolitikához. A klímavédelem hosszú távú célja a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fok alatt tartása. A nemzetközi egyezmények ezt az úgynevezett „net zéró”-val, a rendkívül beruházásigényes „klímasemleges” gazdaságpolitikával kívánják elérni, közömbösítve a kibocsátott üvegházhatású gázokat és áttérve a megújuló energiákra. A nemzetközileg elfogadott cél a klímasemlegesség elérése 2050-re. A szél- és napenergiával termelt villamos energia mai kilencszázalékos arányának 2050-ben hetven százalékra kell emelkednie, hogy a világ 2050-re „klímasemleges” lehessen.
Az Európai Unió országai a legnagyobb mértékben az orosz gáztól függenek: a gázimport negyven százaléka Oroszországból származik.
E függőség Németországot és Olaszországot érinti a leginkább – mi a hatodik legnagyobb gázimportőrök vagyunk. A földgáz ára az év eleje óta ötven százalékkal emelkedett. A háború hatására az EU azt tervezi, hogy idén kétharmaddal csökkenti az orosz gázimportot, 2030-ra függetlenedik az orosz energiahordozóktól, és az orosz földgázt az amerikai palagáz importjával váltja fel.
A nyersolaj tekintetében az EU függősége az orosz importtól alacsonyabb, de szintén nagyon jelentős (aránya több mint egynegyed). Ennek pótlása nehezebbnek tűnik, mint a földgázé. Szaúd-Arábia és a többi OPEC-tag csak vonakodva hajlandó bővíteni a kitermelést, mert a magas olajárak nekik kedveznek. A kőolaj hordónkénti ára békeidőkben hetven dollár körül szokott ingadozni. Az ukrán háború hatására közel 130 dollárra ugrott, bár igaz, a globális infláció miatt már a háború előtt kilencven dollár körül volt, és most valamelyest csökkent. (Ez ahhoz hasonló kiugrás, mint amely a 2008–2011-es világgazdasági válság idején, majd az arab tavasz és a líbiai polgárháború hatására történt.) A kieső orosz olaj pótlására Amerika drasztikus intézkedést hozott: felszabadította stratégiai olajkészleteinek egy részét, és minden Oroszországból származó energiaimportot leállított.
Az európai törekvések tehát a megújuló energiák termelésének és részarányának áldásos növekedésével fognak járni. De újból divatba jön majd az atomenergia is. A németek 2010-ben – meggondolatlanul – elkezdték atomerőműveik bezárását; most felfüggesztik e folyamatot. Hosszú évek óta Európában először nemrégiben helyeztek üzembe új atomerőművet Finnországban, a franciák pedig – a meglévők mellé – további hat újat terveznek. A britek is új atomerőműveket fognak építeni. Technikailag most a „kis moduláris reaktorok” építése várható. Világszerte ötven ilyen atomerőmű tervezése van folyamatban, és az ukrán háború következtében előálló energiakrízis felgyorsítja majd építésüket. James Lovelock, a klímavédelem 102 éves prófétája már évtizedek óta abban látja a Föld megmentésének egyetlen esélyét, ha a fosszilis energiákról áttérünk a tiszta atomenergiára; a megújuló energiákkal ugyanis nem lehet azt az energiamennyiséget elérni, amennyit a fosszilis energiahordozókkal megtermelünk.
Az 1972–73-as olajválság szerkezeti változást hozott a világgazdaságban: a fejlett országok korszerűsítették gazdaságukat, csökkentették a fajlagos energiaszükségletet. Feltűnő, hogy eddig ennek nem sok jelét látjuk: Európa és a nyugati világ arra törekszik, hogy a kieső orosz energiaimportot maradéktalanul pótolja. A fogyasztói magatartás megváltozása szinte szóba sem kerül. Úgy élünk, úgy akarunk élni, mintha mi sem történt volna. A franciák maximálták az energiaárakat. Az olaszok hatalmas összegű támogatásokkal kompenzálják az energiaár-emelés miatt a vállalatokat és a lakosságot is. A legtöbb ország csökkentette az energiaadókat. Pedig lennének megtakarítási lehetőségek. A termosztát lejjebb csavarása egy fokkal az évi gázfogyasztást tízmilliárd köbméterrel csökkentené – ami nagyjából megfelel egyhavi orosz gázbehozatalnak.
Az autópályákon a sebességkorlátozás tíz kilométer/órás csökkentése a nyugati világ üzemanyag-felhasználását 15 százalékkal mérsékelné. A tömegközlekedés támogatásával, heti egy nap otthoni munkával (ahol az lehetséges) és a vasárnapi városi autóközlekedés tilalmával Európa megtakaríthatná az orosz olajimport egyötödét. De az európaiak elkényelmesedtek, egyelőre nem hajlandók még ily csekély áldozatokra sem. Ám feltételezhető, hogy idővel majd a kormányok szintjén is elindulnak az energiamegtakarítási programok, hiszen a kiugróan magas energiaárak önmagukban is a megtakarításra és az energiaintenzitás csökkentésére ösztönöznek.
Független rendszerek
Oroszország akkor támadta meg Ukrajnát, amikor a világgazdaságban általános és növekvő inflációs nyomás érvényesül. Az Oroszország elleni szankciók és az EU azon döntése, hogy 2030-ig függetleníti magát az orosz energiára való nagyfokú ráutaltságtól azt eredményezik, hogy hosszú távon tartós inflációval és gazdasági pangással kell szembenéznünk. Mindenesetre a világgazdaság ma jóval kevésbé energiaintenzív, mint ötven éve volt (tekintve, hogy a kevésbé energiaigényes szolgáltatások aránya ma jóval nagyobb, mint korábban), tehát az energiaellátás fennakadásai, illetve a megdrágult energia kisebb problémát fognak jelenteni.
E háború globális következményei között kell megemlítenünk azt is, ami a nemzetközi pénzügyi rendszerben várható. A Nyugat sikeresen és széleskörűen alkalmazza a pénzügyi szankciókat Oroszország ellen. Az orosz nemzeti bank például nem jut hozzá külföldön elhelyezett betéteihez, amelyek 630 milliárd dollár (!) nagyságúak. Az oligarchák számláit is befagyasztották. Igen nagy mérvű a rubel értékvesztése, és az orosz cégek részvényei külföldön szinte teljesen devalválódtak. Ez oda fog vezetni, hogy Kína és a nyugati szövetségen kívül álló más, jelentős gazdasági potenciállal rendelkező országok létre fogják hozni a saját nemzetközi pénzügyi rendszerüket, hogy konfliktus esetén ne legyenek kitéve hasonló szankcióknak.
Barátság határok nélkül
Oroszország a világ legnagyobb gazdaságai között csak a 11. helyet foglalja el. E szerencsétlen és tragikus háború következtében gazdasági súlya még kisebb lesz, hiszen gazdaságának alapja az energiaexport (a földgáz exportjában világelső, az olajéban a második és a szénkivitelben a harmadik), amelyet a Nyugat hosszú távon megpróbál kiküszöbölni. Számára létkérdés, hogy lesz-e energiaexportjának új felvevője. Lesz, mert az oroszok – előrelátóan – már évekkel ezelőtt elkezdték exportjuk diverzifikálását, az Ázsia felé tartó kőolaj- és gázvezetékek kiépítését és cseppfolyósföldgáz-kapacitásaik bővítését. Leginkább Kínára számítanak, de Indiára is. A kőolaj tengeri úton is szállítható Kínába és Indiába, bár költséges. Ezzel viszont végleg megszűnik a hárompólusú világ képlete, hiszen az orosz gazdaság most már minden lényeges vonatkozásban a kínaira lesz utalva, a nagyságrendi különbségről nem is beszélve. (1990-ben az orosz és a kínai gazdaság mérete még ugyanakkora volt – ma már a kínai tízszer akkora.)
Oroszország tehát abban reménykedik, hogy kieső európai energiaexportját átirányíthatja Kínába – és más ázsiai országokba, főként Indiába. Hszi Csin-ping kínai elnök a téli olimpia idején Pekingbe látogató Putyinnak kijelentette, hogy „a két állam közötti barátságnak nincsenek határai”. A Nyugat most minden eszközt bevetve megpróbálja rávenni Kínát, hogy ítélje el az oroszokat a háború miatt, de Kína erre nem hajlandó. (És India sem, hiszen hadi felszerelését az oroszoktól vásárolja.) Ez egyben azt is jelenti, hogy világunk egyértelműen és véglegesen kétpólusúvá vált. Oroszország már nem jelent harmadik erőcentrumot, és Kína szövetségesként tekint Oroszországra a liberális demokráciák elleni harcában.
Borítókép: Legelésző juhnyáj a németországi Grevenbroich lignitbányájánál. Teljes gőzzel (Fotó: Getty Images)
