Örökös haza

Szűk tíz hónap hadi eseményeinek részletekbe menő krónikája Pap Krisztián könyve.

Fotó: unknown

Ha az első világháborúról van szó, a nyugati fronton történt események inkább megmaradtak a köztudatban, mint a keletiek – holott ez utóbbi hadszíntéren is véres harcok zajlottak. A központi hatalmak itt igyekeztek megakadályozni, hogy a cári Oroszország erői átjussanak a Kárpátokon, és az Alföldet elérve meginduljanak Budapest felé. A gorlicei áttörést követően a front 1915 májusában összeomlott, és az orosz hadsereg kivonult Lengyelországból – 1914 nyarától azonban hosszú és gyötrelmes út vezetett idáig.
Eme szűk tíz hónap hadi eseményeinek részletekbe menő krónikája Pap Krisztián könyve, de több is annál: nemcsak a csapattestek – főleg a védelem gerincét képező magyar honvéd gyalogezredek – mozgását, az egyes csaták megvívásának körülményeit tudhatjuk meg belőle, de a szemben álló felek stratégiai elképzeléseit is.

Ahogy az is kiderül: a német fél és a Monarchia hadvezetése között még csak szorosabb cselekvési program sem volt! A német vezérkari főnök, Moltke szóban egyezett meg osztrák partnerével, Conrad von Hötzendorffal abban, hogy a Monarchia hadereje hat hétig magára vonja és leköti az oroszokat. A német fél ezalatt nyugaton legyőzi az ellenséget, majd megindul kelet felé. Ehhez képest az első német egységek csak 1915 januárjának elején érkeztek meg a Kárpátokba – addigra a Monarchia már jelentős veszteségeket szenvedett.

A konkrét hadműveleteket irányító főtisztekről valamivel elevenebb képet rajzol a szerző, mint a legfőbb döntéshozókról. József Ágost főherceget – aki tábornagyként harcolt a keleti fronton – például a legmagyarabb Habsburgként idézi meg. Többször idézi a naplóját, amelyben a főherceg elismeréssel szól a magyar honvédek harci moráljáról, helytállásáról és kitartásáról. Az egyéb nemzetiségek által alkotott csapatok nem feltétlenül teljesítettek ilyen jól, ám a magyarok még egy etnikailag vegyes összetételű alakulatot is képesek voltak magukkal ragadni – feltéve, hogy arányuk elérte (vagy meghaladta) benne a harminc-negyven százalékot.Pap Krisztián a Monarchia részéről Szurmay Sándor gyalogsági tábornokot tartja a kárpáti győzelem kulcsfigurájának, így a legrészletesebb portrét róla kapjuk. 1914 novemberében–decemberében a főtiszt által vezetett hadtest – a Szurmay-csoport – állította meg az orosz betörést az Uzsoki-hágónál. A parancsnok ezzel kiérdemelte az „uzsoki oroszlán” elnevezést.
Oroszország vesztesége 1,8-2 millió főre – vagy annál is többre – tehető, de a Monarchia is magas árat fizetett a Kárpátokban folytatott hadműveletek során: összességében mintegy nyolcszázezer embert. A szerző a budapesti Hadilevéltár becslését is idézi, amely szerint a harcoló osztrák–magyar alakulatok véres vesztesége (halottak, sebesültek, fogságba esettek) 380 ezer fő volt, a nem véres veszteség (a fagy és a különféle betegségek áldozatai) négyszázezer fő. Vagyis: az északi haderő csaknem ötven százaléka nem az ellenség támadásának, hanem az időjárásnak és valamely kórságnak esett áldozatul!

Az Oroszlánok a Kárpátokban Monarchia-központú, részletgazdag, a kronológia mellett számos megjegyzésre érdemes részletet kínáló munka. Elolvasása után alighanem máshogyan hallgatjuk majd ezt az első világháborús katonadalt, mint előtte: „Kárpátokban megfújták a trombitát, / Minden anya hazavárja a fiát, / Csak engemet nem vár haza az édesanyám, / Kárpátokban lesz az örökös hazám”.
(Pap Krisztián: Oroszlánok a Kárpátokban 1914–1915. Erdélyi Szalon Könyvkiadó, Szentendre, 2022, 250 oldal. Ára: 5290 forint)

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Flickr)