Betekintés Ghána egyik legismertebb gyöngyművészének életébe

Göncön született, Afrikába ment férjhez, s ma már Ghána egyik legismertebb gyöngyművésze. Ékszereivel szépségkirálynőket, elnök asszonyokat, modelleket díszítenek. Egyik lánya, Enyonam Accrában él, a másik, Sena Dagadu Magyarországon, az Irie Maffia zenekar énekesnője. Nemrég néhány hétre hazalátogatott, hogy a családjával legyen, ügyeket intézzen. Torda Katival beszélgettünk.

Budakeszi, Torda Katalin Dagadu Fotó: Teknős Miklós

Afrikai makramé

– A szülei mit szóltak hozzá?
– Amikor komolyra fordult a dolog, anyám azt mondta: „Hozd haza, az a legjobb.” Elvittem Göncre, ahol sorban jöttek a népek a konyhánkba. „De szép haja van, megfoghatom?” kérdezték. Mondom, őt kérdezd. „Nemá’, ért magyarul?!” Később, amikor otthon bejelentettem, hogy összeházasodnánk, és mennék vele Ghánába, a szüleim nem ellenkeztek. 1978-ban házasodtunk össze.
– Meglátogatták önöket Ghánában?
– Persze. Anyám kétszer is jött, és más rokonok is. Látták, hogy nem adtak el se tehénért, se kecskéért. Mert otthon a falusiak nyomták ám anyám fülébe az igét: „Óh, a lányod Afrikában? Miért engedted, te Bözsi? Ott van az a törzsfőnök is.” Mások meg azt mondták neki: „Ereszd, hadd menjen, a Kati a jég hátán is megél.” Húszévesen, 1979-ben megérkeztem Ghánába, ahol olyan párás meleg volt, hogy alig kaptam levegőt.
– Ott hogyan fogadták?
– Jól! Csak egy nagymama volt, aki szerette volna, ha Ben mást vesz el. A férjem olajmérnökként nem kapott állást, közben egyik puccs a másikat érte, ötéves szárazság jött, és az árak az egekben voltak. Nem volt jó, de tudtuk, hogy forog a kerék, ez nem lesz mindig így, ezért maradtunk, nem vándoroltunk se vissza, se máshová. 

Ben matematikatanár lett egy katolikus lánygimnáziumban. Én reggeli tornát tartottam, távolugrópályát csináltam a lányoknak, mert ötpróbásként tudtam, hogy kell. Két évvel később a férjem a végzett­ségének megfelelő állást kapott. Engem még itthon egy barátnőm megtanított makramézni, amibe úgy ­belejöttem, hogy a Diósgyőri Gépgyárban kiállítást is rendeztem. Afrikában is folytattam, és olyan díszítőelemeket kerestem hozzá, amelyek Ghánához kötnék azokat, amiket készítek. A pia­con találtam gyöngyöket, szép színeseket. Először bőrszíjra fűztem őket.

A piacon az eladókat állandóan a gyöngyökről kérdezgettem: ez miből van, az miért olyan drága? Mindent tudni akartam. Az egyik eladó anyakirálynő volt a falujában, de Accrában ­gyöngyöket árult, abból élt. Kérdem tőle, beszélgetne-e velem. „Azt tudod, hogy kell? – nézett rám. – Igen – mondtam. – Hány üveg snapszot hozzak?” Ott, ha helyi méltósághoz mész, az egy üveg snapsz a minimum. Akkor nekem még ­tolmács is kellett, és annak is snapsz… De mindenbe beleszoktam. Van olyan kereskedő, ­akinek már a nagyanyjától is vettem gyöngyöket.

Gyöngyök a tökhéjban

– Hogyan tanulta meg, hogy a színek mit szimbolizálnak?
– Úgy, hogy benne éltem. Amikor elmentünk Ben szüleihez, a faluban mindenki készült a találkozóra. Jöttek-mentek a rokonok, szomszédok, és egy-egy gyöngyöt tettek egy tökhéjba. Sógornőm mindegyiket külön szárra felfűzte, aztán a kezemre kötötték, az jelképezte, hogy befogadtak a családba. Sokat jártunk a faluba, ott volt az igazi ghánai élet.
– Miből vannak a gyöngyök?
– Mindenből. Kőből, agyagból, néhány évtizede újra feldolgozott üvegből is. Az üvegdarabokat agyagformába szórják, majd kemencében kisütik. Ghánában inkább organikus anyagból készítik, magokból, csigahéjból, vagy kifaragják tökhéjból. 

Már több száz évvel ezelőtt kereskedtek gyönggyel: földet, pálmaolajat, még rabszolgát is vettek rajta. Ghánában a gyöngy ékszer a családi és a törzsi élet fontos elemeként jelenik meg. Elkészítettem az Élet gyöngye installációt – a születéstől a halálig. A lányaim is kaptak gyöngyöket, amikor születtek. 

A babákra csípőgyöngyöket tesznek, amelyek egyrészt megtartják a pelenkaként használt kis anyagot, másrészt látják, hogy szűk vagy bő, hízik-e a gyerek vagy sem. A csípőgyöngyöt nem győzzük gyártani, ugyanis a felnőtt nőknél is divat. A könyök fölé húzott felnőttkori ékszerek megmutatják, hol él az illető, mi a rangja. A gyász ékszere bauxitból készül, öreg embereken az már állandó viselet, mert nekik már biztos, hogy vannak halottjaik.

Se kecske, se törzsfőnök

– Alapító tagja volt a Ghánai Gyöngy Társaságnak 1994-ben, és lassan a legismertebb ékszerkészítővé vált az országban. Hol láthatók a munkái?
– Ghánában több helyütt volt kiállításom galériákban, szállodahallokban. Németországban egy vevőm rendezett tárlatot. Washingtonba, a Smithsonian Múzeumba kétszer is meghívtak. Az nagy elismerés! Legutóbb Zürichben tartottam előadást a gyöngyök történelmi hátteréről, értékéről, jelképrendszeréről. 

1996-ban Accrában nyitottam meg a Sun Trade nevű boltomat, ahol gyöngyöket, ékszereket, kiegészítőket, lakásdíszeket árulunk. Három-négy tervező munkáját is befogadtam. Mi elsősorban nyakláncokat készítünk. A boltot most volt kollégám vezeti, én nyugdíjba mentem, szakértőként dolgozom. Aki betér hozzánk, azzal beszélgetek, ha tanácsot kér, szívesen állok rendelkezésre.

A volt ghánai first lady is többször járt a boltomban. Egyszer valaki mondta, hogy küldi nekem Serena Williamset, a teniszezőt. Mondtam, jó, persze. De tényleg küldte! Nagyon kedves volt, fényképezkedtünk is együtt. Könyveket és karkötőket keresett. Mutatta, hogy neki nagyon vastag a csuklója. Mondom, viccelsz, abból élsz. Nevetett. Jó kapcsolatban vagyok magas rangú emberek feleségeivel, sokszor járnak hozzám vásárolni. 

Egyszer az amerikai nagykövetségről behívtak egy szállodába egy batikost, egy zenészt és engem. Egy-egy helyiséget kellett berendeznünk, de nem mondták, hogy kinek és miért. Ki volt a vendég? Michelle Obama és a gyerekei. A lányok választhattak, hogy kihez mennek. Körülnéztek, aztán zsumm, jöttek a gyöngyökhöz. Tanítottam őket fűzni. Tetszett nekik, helyesek voltak.
– Innen oda vágyik, onnan ide?
– Ghána szép, élhető, kulturált hely. Senáék szervezésében eddig háromszor rendeztük meg a Ghánai Magyar Kulturális Heteket.
A meleg az nagy probléma. Nem hittünk a szemünknek, amikor ’87-ben anyám fejkendőben, dzsörzéruhában, harisnyában megérkezett. Vidám asszony, a kinti életet is nagyon élvezte. Mielőtt hazament, azt mondta: „Kati, elmesélem otthon a falubelieknek, hogy itt se kecske, se törzsfőnök nincs, viszont van segítőd és sofőröd. Jól tetted, hogy idejöttél.” Így nyert anyám költői igazságot. 

Névjegy  Torda Katalin gyöngyművész 1959-ben született Göncön. Húszévesen férjhez ment Ben Dagaduhoz, akivel Ghánába költöztek. Első gyöngykiállítását 1985-ben rendezték Accrában, azóta ékszereit a világ számos pontján bemutatták. 2011-ben társszerkesztője volt a Ghana: Where the Bead Speaks / Ghána: Ahol a gyöngy beszél című kötetnek. Szorosan együttműködik múzeumokkal, köztük a budapesti Néprajzi Múzeummal. 2017-ben a Pro Cultura Hungarica díjat vehette át.

Borítókép: Torda Katalin gyöngyművész (Fotó: Teknős Miklós)