A tarsoly – e jellemzően bőrből készült, esetleg textillel bevont hordozó- és tároló alkalmatosság – általában jobb oldalon kapott helyet a férfiak övén. Készítői különféle megoldásokkal gondoskodtak a díszítéséről, de bármelyiket választották is, alkotásaik igen értékes leletek. Egyfelől azért, mert híven tanúskodnak arról, hogy a X. században milyen szinten állt a magyar ötvösművészet, de azért is, mert eddig viszonylag kevés – csaknem negyven – került elő belőlük.
A jelenleg ismert darabok főleg a Felső-Tisza vidékéről származnak. A szakemberek ugyanakkor nemcsak azt vizsgálták meg, hol bukkantak rá a példányokra, de az ellenkezőjét is, és kiderült: Erdélyben vagy Dél-Magyarországon eddig egyetlen példányt sem találtak.
Egyébként eleink csak a X. század utolsó harmadáig – a nyugati keresztény államok, valamint a Bizánc elleni hadjáratok lezárultáig (955-ig, 970-ig) – használtak tarsolylemezeket. A tárlat készítői ezt azzal magyarázzák, hogy ekkoriban változás ment végbe a korabeli társadalomban: a magyar nagyfejedelmek új típusú katonai kíséretet szerveztek maguk köré, ezzel párhuzamosan a méltóságjelvények elveszítették addigi szerepüket: a katonai (vagy társadalmi) elit új tagjai már nem hordták őket.
A látogató ezek után elmerülhet a harminchat kiállított hatalmi jelvény tanulmányozásában – a tárlaton ugyanis valamennyi tarsolylemez megtekinthető, amelyet eddig feltártak és restauráltak.
A míves alkotások többsége korábbról ismert lehet az érdeklődők előtt: a rakamazi strázsadombról származó darab a hetvenes évek közepén került elő, mintázatát növényi motívumok alkotják. A karos-eperjesszögi darab indákkal és életfamotívummal ékes – a kutatók valószínűsítik, hogy ugyanabban a műhelyben készült, mint a rakamazi. A László Gyulát megihlető galgóci, továbbá a tiszabezdédi tarsolylemezekre a XIX. század második felében bukkantak rá.
Előbbi díszítése végtelen hálót alkotó palmettákból (pálmalevél-mintázatból) és indákból áll. Utóbbi közepén görögkereszt található, tőle jobbra, fent kutyafejű, szárnyas egyszarvú, azzal szemben pávafarokkal és karmos mancsokkal ábrázolt állatfigura – feltehetően sárkány vagy griff – ötlik szembe.
A tárlat azonban újdonságot is tartogat: a pátyi leletegyüttest sem a szakmai, sem a nagyközönség nem láthatta eddig. A terem közepén, külön tárlóban megtekinthető darabok 2022 elején, az M1-es autópálya szomszédságában, a jelenlegi ipari park helyén végzett régészeti munkák során kerültek napvilágra, amikor a régészcsapat feltárt egy bolygatásmentes, tehát sem sírrablók, sem útépítő munkások által nem háborgatott honfoglalás kori temetőt.
Ennek egyik sírjában lemezes – fél milliméter vastagságú, mintákat nem tartalmazó ezüstlemezzel ékesített – tarsolyt találtak. Egy másik sír ugyanakkor veretekkel díszített darabot rejtett. Ennek érdekessége, hogy készítői annak idején – a korban bevett gyakorlattól eltérően – nem drágaköveket vagy üvegdarabokat használtak az összhatás eléréséhez, hanem a rózsabogár fedőszárnyainak zölden fénylő darabjait! Ráadásul a tarsolyok épen maradtak, így tartalmuk azonosíthatóvá vált. Kovakő és csiholóvas volt bennük, vagyis a X. századi magyarok a kor tűzgyújtó készletét hordták magukkal tarsolyaikban.
A tárlat tehát legalább egy különlegességet és számos érdekességet tartogat. Így nemcsak az ötvösművészet szerelmeseit nyűgözheti le, de azokat is, akik kíváncsiak a magyar történelem korai szakaszának társadalmi viszonyaira, tárgyi kultúrájára.
(Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, Múzeum krt. 14-16. A kiállítás 2022. október 30-ig látogatható.)
