Film készül a megátkozott emberről

A gödöllői Erzsébet parktól kétpercnyi gyaloglással máris Angyalföldre érkezünk. Tudniillik a Radics Béla életéről készülő mozi egyik jelenetének helyszínére ott bukkant rá a rendező, Klacsán Gábor, aki a Kossuth Lajos utca és az Ambrus Zoltán köz sarkán lelt a hetvenes évekből itt maradt apró trafikra.

2022.07.21. Gödöllő A Radics – A megátkozott ember címmel készülő zenés életrajzi film, amely Radics Béláról, a fiatalon elhunyt rocklegendáról szól. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Rák Zoltán színész, Klacsán Gábor rendező Fotó: Kurucz Árpád

Klacsán Gábor elárulja: koránál fogva nem láthatta élőben Radicsot, ám valamikor a nyolcvanas években egy kislemezen hallotta először, és azóta foglalkoztatja, mitől lett ő a gitárkirály.

– És mitől? – szegezem neki a kérdést.

– Mert ő volt az első gitárhős Kelet-Európában. Még a rock előtt, a beatkorszakban, elsőként kezdett virtuóz módon szólózni az Atlantisban.
Erről mesél Bálint Csabának, a film egyik forgatókönyvírójának Radics Béla a beat­korszakban című könyve is.

Retróhangulat a trafiknál. Hőskor hajnalán. Fotó: Kurucz Árpád

A Kapitány tragédiája

Az éppen forgatott jelenet a rockkorszak hajnalát idézi, amikor Radics Béla összehozta a Sakk-Mattot. Ekkoriban, a hatvanas évek végén egy trafiknál ismerkedett meg a feleségével, a filmbeli Katival.

Kezdődik a mozgáspróba. Az utca gyalogosforgalmát a rendező „Gábor”, majd „János”, szavakkal, míg a Radics Bélát alakító színész helyett ekkor még csak dublőrként odaállított berendezőt „Tessék” szóval indítja.

Amíg a színészek sminkelnek, Klacsán Gáborral azon morfondírozunk, mi vezethetett a Kapitány tragédiájához, el nem ismertségéhez, alkoholizmusához, korai halálához. Az egy­értelmű, hogy a műfaj, amelyet képviselt, nem illett bele a kommunista rendszer világképébe.

– A rock a szabadság zenéje. Magyarországon nem volt szabadság. Három T volt: a tiltott, tűrt, támogatott szellemében hagyták vagy nem hagyták érvényesülni a zenészeket. Bélát nem hagyták. Ám ebben ő is kiváló partnernek bizonyult. Pedig egészen más karriert futhatott volna be, hiszen munkásfiú volt a rendszerben jól beágyazott édesapával, fiatal muzsikusként még jobban elismerték – vélekedik a rendező.

Dübörgő basszus

A sikerek a beatkorszakban érték, amikor a Sankó, majd Atlantis, majd Pannónia nevű együtteseinek több kislemezét is kiadták. A Sakk-Mattal azonban új korszakot kezdett.

– Akkortól nem volt hajlandó Béla kompromisszumokat kötni, a rendszer kegyéből futó énekesnőket kísérni – magyarázza Klacsán Gábor, majd a kamera mögé ül, s már a színészekkel próbálja a jelenetet.

Radics Béla sem a korszakalkotó Taurusszal, sem a Tűzkerékkel nem jutott lemezhez. Igaz, ez utóbbi kudarcába jócskán belejátszott elhatalmasodó alkoholizmusa. Azonban nem a sikertelenségek miatt kezdett el inni:

– Radics Béla korábban absztinens volt, és csak azért ragadott poharat, mert azt az improvizatív zenét, amelyet Jimi Hendrix vagy a Cream képviselt, nem igazán lehetett tudatmódosítók nélkül játszani – egyesek szerint. Talán ez az a bizonyos rock and roll élet, amelyik sok esetben fájón korai véget ér – magyarázza a rendező, mielőtt megkezdődik a felvétel.

– Csapó huszonnégy per egy, nyolcszáznegyven – kiáltja az asszisztens. Megéled a kamera előtti utcarészlet. A Radicsot alakító Rák
Zoltán kezében gitártokkal baktat a trafik felé, ahol a Katit megszemélyesítő Dunai Csenge álldogál.

– Mi újság a faliújságon?

– Te vagy a Kóbor János, ugye?

– Naná, kisanyám.

– Amikor a Gyöngyhajú lányt hallgatom, úgy érzem, hogy rólam szól a dal.

– Naná! Tudod, mi a két legcsodálatosabb dolog az életben? Az egyik a zene, a másikkal most találkoztam először.
– Köszönöm! Ennyi! – hangzik a rendezői utasítás, aztán újraveszik a jelenetet. Meg újra és újra és újra…

A Radics – A megátkozott ember címmel készülő mozi műfajilag bajosan behatárolható. Bálint Csaba sokesztendei kutatómunkára alapozva írta a forgatókönyvet Szentesi Zöldi Lászlóval. Egyfelől zenés életrajzi film forog – ha már egy muzsikus életéről mesél –, a játékfilmes jeleneteket azonban rövid, kísérleti dokumentumfilmes elemek egészítik ki. Kísérletiek, mert például az egyes epizódszerepeket alakító muzsikusok Radics valódi kortársai, barátai, volt zenésztársai, és egy-egy mondat erejéig megírt szerepükön túl emlékeznek Radics Bélával kapcsolatos élményeikre, mintegy kiszólva a szituáció­ból. Ugyanakkor vallanak a legendás gitárosról mai pályatársai is. Ráadásnak Csernus Imre is felbukkan a filmben, és több helyütt véleményezi a történteket.

Fájdalom, hogy a pályatársak közül már sokan nem szólalhatnak meg, mivel időközben ­elhunytak. Balázs Fecó, Som Lajos, Brunner ­Győző, Póka Egon, azaz a Taurus és a Tűzkerék teljes tagsága sajnos már nem szerepelhet a filmben.

– Szinte mindannyian szerepeltek a korai forgatókönyvben – magyarázza Klacsán Gábor, amíg átállnak a kamerával. – De kamera elé már nem kerülhettek. Ezt életem végéig fájlalni fogom.

Az archív felvételek mellett többségükben rekonstruált, most rögzített koncertek lesznek majd a filmben. Ezeken Alapi István játssza R. B. Kapitány kézközeli szólóit.

– Ma, akár a sportban a sportolók, egyre nagyobb teljesítményre képesek a zenében a gitárosok. Ezért nem a korabeli hangzásvilágot szeretném megszólaltatni, hanem a mai hallgató fülének befogadhatót, ugyanakkor Radics hangzását idézve. A zenei hangzásban is vannak divatok, gondoljunk a dübörgő basszusokra vagy a hol előtérbe tolt, hol visszakevert énekhangokra – zárja beszélgetésünket a rendező, hogy végre csak a stábbal foglalkozzon.
A stábbal, amelynek tagjai kitartóan teszik a dolgukat a növendék fák gyér lombkoronái nyújtotta kevéske árnyékba húzódva.

Borítókép: Rák Zoltán színész (balra) és Klacsán Gábor rendező (a kameránál) a gödöllői forgatáson (Fotó: Kurucz Árpád)