A nap úgy ontja a forróságot, hogy az út menti növendék fák alig győzik hűsítő árnyékkal. Ennek dacára a szakemberek néma csendben építik a sínt a kamerának a gödöllői trafikkal átellenben. A trafik mögötti zárt udvarban ütötte fel főhadiszállását a stáb.
Disznó dalok
Az érkezésem előtt forgatott jelenetben itt idézte fel a honi rock hőskorát Köves Miklós, a Piramis dobosa, aki a Sakk-Mattban muzsikált együtt R. B. kapitánnyal, azaz a legendás Radics Bélával a zenekarban, amely véget vetett Magyarországon a beatkorszaknak, és Cream-, Jimi Hendrix- meg Led Zeppelin-számokkal megnyitotta a rockérát. A trafikpult mögötti polcokon régi Füles és egyéb rejtvényújságok címlapjáról mosolyognak az egykori sztárok. Mellettük szódás- és habszifon, valamint Sokol rádió. E retróhangulat felidézi bennem, amint gimnazistaként néhány alkalommal jártam Tűzkerék-koncerten az Ifiparkban. Póka Egon, Döme Dezső kísérte Radics Bélát, aki helyett akkor már Szabó György Richie vagy Strausz Tibor szólózott. R. B. kapitány üveges tekintettel meredt maga elé, nézte az erősítőjét: „Melyik itt a magas?” – kérdezte, tétován a hangszínszabályozó potméterek felé bökve. Aztán két szám között váratlanul, egy szál gitárral disznó népdal éneklésébe fogott, majd jót húzott a Marshall erősítőn várakozó teli korsó barna italból. Úgy mondták, kóla is volt benne.
– Bánhatja, hogy nem pár évvel korábban volt Tűzkeréken, amikor még hatalmas szólókat játszott Béla – bólogat Klacsán Gábor, a Radicsról készülő film rendezője.
Egy évtizede került elő egy 1978. június 25-i, Iváncsán rögzített koncertfelvétel. Vélhetően a keverőről vette fel Morcz Csaba, mert a minősége igen jó. Amint belehallgatunk, nyomban helyére kerül a Kapitány Megyeri úti Köztemetőben fellelhető síremlékének felirata: „Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld!”
A felemlegetett koncert is bizonyítja, hogy Radics Béla mennyire nem volt a szerencse fia.
A fellépést a futball-vb döntőjének napjára, az argentin–holland (3–1) meccs idejére szervezték. Ráadásul Radics megszállott focirajongóként kis tévét állított az erősítőjére, s Póka Egonnal meg Döme Dezsővel a buli alatt azon lesték a mérkőzést – legalábbis így tartja a legenda.
Klacsán Gábor elárulja: koránál fogva nem láthatta élőben Radicsot, ám valamikor a nyolcvanas években egy kislemezen hallotta először, és azóta foglalkoztatja, mitől lett ő a gitárkirály.
– És mitől? – szegezem neki a kérdést.
– Mert ő volt az első gitárhős Kelet-Európában. Még a rock előtt, a beatkorszakban, elsőként kezdett virtuóz módon szólózni az Atlantisban.
Erről mesél Bálint Csabának, a film egyik forgatókönyvírójának Radics Béla a beatkorszakban című könyve is.
A Kapitány tragédiája
Az éppen forgatott jelenet a rockkorszak hajnalát idézi, amikor Radics Béla összehozta a Sakk-Mattot. Ekkoriban, a hatvanas évek végén egy trafiknál ismerkedett meg a feleségével, a filmbeli Katival.
Kezdődik a mozgáspróba. Az utca gyalogosforgalmát a rendező „Gábor”, majd „János”, szavakkal, míg a Radics Bélát alakító színész helyett ekkor még csak dublőrként odaállított berendezőt „Tessék” szóval indítja.
Amíg a színészek sminkelnek, Klacsán Gáborral azon morfondírozunk, mi vezethetett a Kapitány tragédiájához, el nem ismertségéhez, alkoholizmusához, korai halálához. Az egyértelmű, hogy a műfaj, amelyet képviselt, nem illett bele a kommunista rendszer világképébe.
– A rock a szabadság zenéje. Magyarországon nem volt szabadság. Három T volt: a tiltott, tűrt, támogatott szellemében hagyták vagy nem hagyták érvényesülni a zenészeket. Bélát nem hagyták. Ám ebben ő is kiváló partnernek bizonyult. Pedig egészen más karriert futhatott volna be, hiszen munkásfiú volt a rendszerben jól beágyazott édesapával, fiatal muzsikusként még jobban elismerték – vélekedik a rendező.
