Film készül a megátkozott emberről

A gödöllői Erzsébet parktól kétpercnyi gyaloglással máris Angyalföldre érkezünk. Tudniillik a Radics Béla életéről készülő mozi egyik jelenetének helyszínére ott bukkant rá a rendező, Klacsán Gábor, aki a Kossuth Lajos utca és az Ambrus Zoltán köz sarkán lelt a hetvenes évekből itt maradt apró trafikra.

2022.07.21. Gödöllő A Radics – A megátkozott ember címmel készülő zenés életrajzi film, amely Radics Béláról, a fiatalon elhunyt rocklegendáról szól. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Rák Zoltán színész, Klacsán Gábor rendező Fotó: Kurucz Árpád

A nap úgy ontja a forróságot, hogy az út menti növendék fák alig győzik hűsítő árnyékkal. Ennek dacára a szakemberek néma csendben építik a sínt a kamerának a gödöllői trafikkal átellenben. A trafik mögötti zárt udvarban ütötte fel főhadiszállását a stáb.

Disznó dalok

Az érkezésem előtt forgatott jelenetben itt idézte fel a honi rock hőskorát Köves Miklós, a Piramis dobosa, aki a Sakk-Mattban muzsikált együtt R. B. kapitánnyal, azaz a legendás Radics Bélával a zenekarban, amely véget vetett Magyarországon a beatkorszaknak, és Cream-, Jimi Hendrix- meg Led Zeppelin-számokkal megnyitotta a rockérát. A trafikpult mögötti polcokon régi Füles és egyéb rejtvényújságok címlapjáról mosolyognak az egykori sztárok. Mellettük szódás- és habszifon, valamint Sokol rádió. E retróhangulat felidézi bennem, amint gimnazistaként néhány alkalommal jártam Tűzkerék-koncerten az Ifiparkban. Póka Egon, Döme Dezső kísérte Radics Bélát, aki helyett akkor már Szabó György Richie vagy Strausz Tibor szólózott. R. B. kapitány üveges tekintettel meredt maga elé, nézte az erősítőjét: „Melyik itt a magas?” – kérdezte, tétován a hangszínszabályozó potméterek felé bökve. Aztán két szám között váratlanul, egy szál gitárral disznó népdal éneklésébe fogott, majd jót húzott a Marshall erősítőn várakozó teli korsó barna italból. Úgy mondták, kóla is volt benne.

– Bánhatja, hogy nem pár évvel korábban volt Tűzkeréken, amikor még hatalmas szólókat játszott Béla – bólogat Klacsán Gábor, a Radicsról készülő film rendezője.
Egy évtizede került elő egy 1978. június 25-i, Iváncsán rögzített koncertfelvétel. Vélhetően a keverőről vette fel Morcz Csaba, mert a minősége igen jó. Amint belehallgatunk, nyomban helyére kerül a Kapitány Megyeri úti Köztemetőben fellelhető síremlékének felirata: „Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld!”

A felemlegetett koncert is bizonyítja, hogy Radics Béla mennyire nem volt a szerencse fia.

A fellépést a futball-vb döntőjének napjára, az argentin–holland (3–1) meccs idejére szervezték. Ráadásul Radics megszállott focirajongóként kis tévét állított az erősítőjére, s Póka Egonnal meg Döme Dezsővel a buli alatt azon lesték a mérkőzést – legalábbis így tartja a legenda.

Klacsán Gábor elárulja: koránál fogva nem láthatta élőben Radicsot, ám valamikor a nyolcvanas években egy kislemezen hallotta először, és azóta foglalkoztatja, mitől lett ő a gitárkirály.

– És mitől? – szegezem neki a kérdést.

– Mert ő volt az első gitárhős Kelet-Európában. Még a rock előtt, a beatkorszakban, elsőként kezdett virtuóz módon szólózni az Atlantisban.
Erről mesél Bálint Csabának, a film egyik forgatókönyvírójának Radics Béla a beat­korszakban című könyve is.

Retróhangulat a trafiknál. Hőskor hajnalán. Fotó: Kurucz Árpád

A Kapitány tragédiája

Az éppen forgatott jelenet a rockkorszak hajnalát idézi, amikor Radics Béla összehozta a Sakk-Mattot. Ekkoriban, a hatvanas évek végén egy trafiknál ismerkedett meg a feleségével, a filmbeli Katival.

Kezdődik a mozgáspróba. Az utca gyalogosforgalmát a rendező „Gábor”, majd „János”, szavakkal, míg a Radics Bélát alakító színész helyett ekkor még csak dublőrként odaállított berendezőt „Tessék” szóval indítja.

Amíg a színészek sminkelnek, Klacsán Gáborral azon morfondírozunk, mi vezethetett a Kapitány tragédiájához, el nem ismertségéhez, alkoholizmusához, korai halálához. Az egy­értelmű, hogy a műfaj, amelyet képviselt, nem illett bele a kommunista rendszer világképébe.

– A rock a szabadság zenéje. Magyarországon nem volt szabadság. Három T volt: a tiltott, tűrt, támogatott szellemében hagyták vagy nem hagyták érvényesülni a zenészeket. Bélát nem hagyták. Ám ebben ő is kiváló partnernek bizonyult. Pedig egészen más karriert futhatott volna be, hiszen munkásfiú volt a rendszerben jól beágyazott édesapával, fiatal muzsikusként még jobban elismerték – vélekedik a rendező.

Dübörgő basszus

A sikerek a beatkorszakban érték, amikor a Sankó, majd Atlantis, majd Pannónia nevű együtteseinek több kislemezét is kiadták. A Sakk-Mattal azonban új korszakot kezdett.

– Akkortól nem volt hajlandó Béla kompromisszumokat kötni, a rendszer kegyéből futó énekesnőket kísérni – magyarázza Klacsán Gábor, majd a kamera mögé ül, s már a színészekkel próbálja a jelenetet.

Radics Béla sem a korszakalkotó Taurusszal, sem a Tűzkerékkel nem jutott lemezhez. Igaz, ez utóbbi kudarcába jócskán belejátszott elhatalmasodó alkoholizmusa. Azonban nem a sikertelenségek miatt kezdett el inni:

– Radics Béla korábban absztinens volt, és csak azért ragadott poharat, mert azt az improvizatív zenét, amelyet Jimi Hendrix vagy a Cream képviselt, nem igazán lehetett tudatmódosítók nélkül játszani – egyesek szerint. Talán ez az a bizonyos rock and roll élet, amelyik sok esetben fájón korai véget ér – magyarázza a rendező, mielőtt megkezdődik a felvétel.

– Csapó huszonnégy per egy, nyolcszáznegyven – kiáltja az asszisztens. Megéled a kamera előtti utcarészlet. A Radicsot alakító Rák
Zoltán kezében gitártokkal baktat a trafik felé, ahol a Katit megszemélyesítő Dunai Csenge álldogál.

– Mi újság a faliújságon?

– Te vagy a Kóbor János, ugye?

– Naná, kisanyám.

– Amikor a Gyöngyhajú lányt hallgatom, úgy érzem, hogy rólam szól a dal.

– Naná! Tudod, mi a két legcsodálatosabb dolog az életben? Az egyik a zene, a másikkal most találkoztam először.
– Köszönöm! Ennyi! – hangzik a rendezői utasítás, aztán újraveszik a jelenetet. Meg újra és újra és újra…

A Radics – A megátkozott ember címmel készülő mozi műfajilag bajosan behatárolható. Bálint Csaba sokesztendei kutatómunkára alapozva írta a forgatókönyvet Szentesi Zöldi Lászlóval. Egyfelől zenés életrajzi film forog – ha már egy muzsikus életéről mesél –, a játékfilmes jeleneteket azonban rövid, kísérleti dokumentumfilmes elemek egészítik ki. Kísérletiek, mert például az egyes epizódszerepeket alakító muzsikusok Radics valódi kortársai, barátai, volt zenésztársai, és egy-egy mondat erejéig megírt szerepükön túl emlékeznek Radics Bélával kapcsolatos élményeikre, mintegy kiszólva a szituáció­ból. Ugyanakkor vallanak a legendás gitárosról mai pályatársai is. Ráadásnak Csernus Imre is felbukkan a filmben, és több helyütt véleményezi a történteket.

Fájdalom, hogy a pályatársak közül már sokan nem szólalhatnak meg, mivel időközben ­elhunytak. Balázs Fecó, Som Lajos, Brunner ­Győző, Póka Egon, azaz a Taurus és a Tűzkerék teljes tagsága sajnos már nem szerepelhet a filmben.

– Szinte mindannyian szerepeltek a korai forgatókönyvben – magyarázza Klacsán Gábor, amíg átállnak a kamerával. – De kamera elé már nem kerülhettek. Ezt életem végéig fájlalni fogom.

Az archív felvételek mellett többségükben rekonstruált, most rögzített koncertek lesznek majd a filmben. Ezeken Alapi István játssza R. B. Kapitány kézközeli szólóit.

– Ma, akár a sportban a sportolók, egyre nagyobb teljesítményre képesek a zenében a gitárosok. Ezért nem a korabeli hangzásvilágot szeretném megszólaltatni, hanem a mai hallgató fülének befogadhatót, ugyanakkor Radics hangzását idézve. A zenei hangzásban is vannak divatok, gondoljunk a dübörgő basszusokra vagy a hol előtérbe tolt, hol visszakevert énekhangokra – zárja beszélgetésünket a rendező, hogy végre csak a stábbal foglalkozzon.
A stábbal, amelynek tagjai kitartóan teszik a dolgukat a növendék fák gyér lombkoronái nyújtotta kevéske árnyékba húzódva.

Borítókép: Rák Zoltán színész (balra) és Klacsán Gábor rendező (a kameránál) a gödöllői forgatáson (Fotó: Kurucz Árpád)