Nem kenyérre kell a diákhitel-törlesztők fizetése az USA-ban, avagy mi számít luxusnak?

Az idei év a válságokról szól. Az energiaválság, a Covid okozta gazdasági nehézségek mellett mostanra vált különösen problémássá az amerikai diákhitelválság is. Joe Biden augusztus végén jelentette be, hogy háromszázmilliárd dollár bevételről mond le az állam, hogy csökkentse a korábbi egyetemisták tartozásait.

Tinifilmek százai szólnak arról, hogy milyen buli egyetemistának lenni. Véget nem érő partizásról, párkeresési drámákról és némi, jövőjüket megalapozó tudásanyag összegyűjtéséről szól a négy főiskolai év. Ám a limonádék világába már nem fér bele, ez hogyan terheli a családi kasszát. Pedig a tandíj, a könyvek és lakhatás, illetve az élet költségei soha nem látott eladósodási válságot hoztak a tengerentúlon: 1,7 billió dollárra becsülik jelenleg az amerikai diákhitelek nagyságát, amely a 2030-as évekre hárombillióra nőhet.

Az amerikai szabályozás szerint a felsőoktatási intézmények meghatározhatják, hogy egy diák szociális helyzete alapján mennyi támogatásra jogosult. 

Az állami egyetemeken a hallgató szövetségi ösztöndíjakra és támogatott kölcsönökre pályázhat, a magánintézményeken pedig az ott meghirdetett ösztöndíjakra. 

Ha ezek nem fedezik a költségeket, akkor piaci alapon vehet fel hitelt. A szülők is kérhetnek hitelt kifejezetten gyerekük taníttatására. Az állami egyetemek költsége jóval alacsonyabb, mint a magánintézményeké. 

Ha valaki az Ivy League egyik egyetemére szeretne bekerülni, akkor ötven-ötvenötezer dollár környéki tandíjra számíthat, illetve a lakhatási költségekkel együtt ennek duplájára. 

Az átlagos összeg ennél alacsonyabb, mivel az állami egyetemek olcsóbban kínálnak diplomát, igaz, az oktatás színvonala, így a diploma értéke is jóval kisebb. Az amerikai Nemzeti Oktatási Statisztikai Központ szerint egy év a lakhatási és megélhetési költségekkel együtt több mint 35 ezer dollárba kerül az összes amerikai egyetem átlagát számolva.

Egy washingtoni kutatóközpont, a Bipartisan Policy Center számításai szerint 2007-ben még 642 milliárd dollárral tartozott 28 millió amerikai fiatal, ami 2020-ra 144 százalékkal 1,56 billióra nőtt. Ma 45 millió amerikai összesen 1,7 billió dollár diákhitellel rendelkezik. A hitelválság megoldásáról évek óta folyik a polémia a tengerentúlon. 

Az egyik vélemény szerint valójában nincs szó válságról, hiszen nem kenyérre kell a törlesztők fizetése, csak a luxuscikkeket nem engedhetik meg maguknak, így nem lenne fair az amerikai adófizetőket terhelni a tartozások elengedésével. 

A másik tábor úgy véli, hogy az autó-, a családiház-vásárlás vagy éppen az utazás hozzátartozik a felnőttélethez, ám ezektől a hiteltörlesztés megfosztja őket. Ráadásul a vásárlás gazdaságélénkítő hatással bírna, ám a súlyos kamatok miatt ez nem lehetséges.

A pandémia miatt sokan vesztették el állásukat, ezért Donald Trump moratóriumot vezetett be a kamatokra, ezt azóta Joe Biden többször meghosszabbította.

Augusztusi intézkedése szerint tízezer dollárral csökken az évente 125 ezer dollárnál kevesebbet keresők diákhitel-tartozása.

A hátrányos helyzetű családból származó diákok még nagyobb kedvezményt kapnak, nekik húszezer dollárral kevesebbet kell törleszteni. A magas jövedelmű háztartásokra nem vonatkozik a kedvezmény, de a törlesztési moratóriumot az év végéig igénybe vehetik.

Az elnök döntését számosan kritizálják. A republikánusok szerint túl nagy a segítség, a másik véglet pedig Chuck Schumer szenátusi többségi vezetővel, Elizabeth Warren szenátorral és Alexandria Ocasio-Cortezzel az élen legalább ötvenezer dolláros könnyítést követel.

A republikánus vélemény alapvetően egybecseng az általános amerikai felfogással, miszerint az állam lehetőleg ne szóljon bele az állampolgárok életébe, ami nemcsak az emberre vonatkozó kevesebb szabályban érhető tetten, hanem abban is, hogy a jóléti állam csak a kiugró egyenlőtlenségeket tompítja. 

Ebből adódnak az amerikai egészségügyi ellátás anomáliái és az oktatási intézmények színvonalának különbségei is. Az ötvenezres könnyítés mellett szólt volna, hogy a szegényebb néprétegek számára a tízezer dollár nem jelent igazi különbséget. 

Tény, hogy az intézkedéssel körülbelül húszmillóan szabadulnak meg a törlesztési kötelezettségektől, azonban Ocasio-Cortez szerint a fekete diákok sokkal nagyobb arányban és magasabb összeget kénytelenek igényelni, mint a fehér amerikaiak, így számukra nem ad igazi könnyítést a döntés.

További kérdés, hogy az egyszeri elengedés hogyan befolyásolja hosszú távon az oktatási rendszert, illetve a finanszírozást. Mivel az európaiak sokkal jobban bíznak az államban, így például Németországban, Izlandon vagy Svédországban normális a fix tandíj vagy az ingyenes oktatás.

Az amerikai hitelválság gyökerei 1957-re nyúlnak vissza, mikor a hidegháború legforróbb időszakában a Szovjetunió fellőtte a Szputnyikot, és a szövetségi kormányzat kénytelen volt ráébredni, hogy az amerikai egyetemek nem „termelnek” elég mérnököt és tudományos szakembert ahhoz, hogy az Egyesült Államok hosszú távon felvehesse a versenyt a keleti érdekszférával. 

Így 1958-tól folyósít a kormányzat diákkölcsönöket. 1965-től még több fiatal számára tették elérhetővé a hitelfelvételt azzal, hogy a kormányzat megígérte a bankoknak, mindenképpen, a hallgató fizetésképtelensége esetén is törleszteni fognak.

A következő negyven évben többé-kevésbé működött is a rendszer, azonban a 2008-as gazdasági világválság után a diákkölcsönök jelentősen nőni kezdtek, mivel a válság idején a kormányzat csökkentette az oktatásra szánt támogatási összeget, amelyet az egyetemek a tandíjak növelésével igyekeztek ellensúlyozni. 

Harmincéves összehasonlításban a kilencvenes évek elejétől számítva mind az állami, mind a magánintézményeknél duplájára nőtt a tandíj (az állami egyetemeknél 4160 ­dollárról 10 740-re, a magánoknál 19 360 dollárról 38 070-re), exponenciális növekedéssel 2010-től. További problémát okozott, hogy a válság nyomán sokan vesztették el a munkájukat, és inkább visszaültek az iskolapadba, hogy új diplomával jobb lehetőségekért jelentkezhessenek.

A korábbi munkavállalók nagyobb hitelfelvételt engedhettek meg, mivel korábbi alkalmazotti státusuk megbízhatóbbnak tűnt a folyósítók szemében.

Ma azt látni, hogy a hitelek 93 százalékát a szövetségi kormány folyósítja, a fennmaradó hét százalék van magánkézben. A hitelfelvevőknek hat hónappal a hallgatói státuszuk megszűnése után kell elkezdeniük a törlesztést, függetlenül attól, hogy diplomával vagy anélkül távoztak. 

Általában az ötödik évben kezd el problémát okozni a törlesztés, amikor a volt hallgatók azzal szembesülnek, hogy tartozás miatt nem tudnak az elvártaknak megfelelően előrelépni. 

Tény, hogy a fiatalok azért választják egyre nagyobb számban a drágább felsőoktatási intézményeket, mert elképzeléseik szerint évi százezer dolláros kezdőfizetéssel indulnak majd, és az Ivy League teszi ezt leginkább lehetővé számukra. A valóság, hogy az amerikai fehérgallérosok kezdőfizetése átlagban ötvenezer dollár körül mozog.

A magyar helyzet egészen más. A hazai hitelezés nonprofit alapon működik, ahol a bevételt az alacsonyabb kamatlehetőségekre költi a Diákhitel Központ. Július 1-jétől ugyan 1,99 százalékról 4,99 százalékra emelkedett a Diákhitel1 kamata, de még így is kedvezőnek számít. A kiigazításra azért volt szükség, mivel a kamat legutóbb 2019-ben emelkedett. A Diákhitel2, a Képzési Hitel és a Diákhitel Plusz kamata továbbra is nullaszázalékos maradt.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)