Boldog I. János Pál, „a mosolygós pápa”

Ferenc pápa szeptember 4-én boldoggá avatta I. János Pált, aki több szempontból is különleges a katolikus egyházfők között.

Szent VI. Pál pápa előbb a velencei pátriárkai tisztséget adományozta neki 1969 végén, majd a bíborosok sorába iktatta 1973 márciusában. Részt vett a második vatikáni zsinaton. Egyetértett annak törekvéseivel: az egyház tanításának a modern társadalmi kihívások nyelvezetén megfogalmazásával és az azokra adott érvényes válaszok kialakításának szándékával.

Általános ismeretségre és az egyházon belüli elfogadottságra azokban az években tett szert, amikor az Olasz Püspöki Konferencia elnökhelyetteseként tevékenykedett. VI. Pál halála után, 1978. augusztus 26-án történt pápává választása nagy meglepetésként érte mind az egyházi köröket, mind a közvéleményt. 

Megválasztásának és pontifikátusának komoly jelképértéke volt, hiszen egy lelkipásztori attitűddel rendelkező, nyitott, közvetlen és sokak számára rokonszenves főpásztor került a római egyház élére, aki egyben markánsan elkötelezett volt a második vatikáni zsinat által kidolgozott reformok mellett.

Erre utal névválasztása is: a máig meghatározó jelentőségű szinódust ugyanis XXIII. János hívta össze, és VI. Pál zárta le. A kettős névválasztás pápai program is volt, kifejezte, hogy a zsinat szellemében szeretné irányítani az egyházat. 

Elődjeihez mint egykori elöljáróihoz való viszonyát a következő szavakkal fogalmazta meg a hívek számára tartott első beszédében: 

Beszéljünk nyíltan: bennem nincs meg sem a »szív bölcsessége«, mint János pápában, sem Pál pápa felkészültsége és kultúrája. De itt vagyok az ő helyükön, meg kell próbálnom szolgálni az Egyházat. Remélem, segíteni fogtok az imádságaitokkal!

Rövid pápai szolgálata és 1978. szeptember 28-án bekövetkezett hirtelen halála számos találgatásra adott alapot az elmúlt több mint negyven évben. Ugyan az orvosa szívinfarktussal magyarázta elhunytát, a korábban őt gondozó nővérek pedig tüdőembóliára gyanakodtak, sokan vélték úgy, hogy nem természetes okok miatt halálozott el. 

Mivel a pápákat nem boncolják, ezért végleges és megnyugtató válasz ezekre a kérdésekre nem adható. Tény ugyanakkor, hogy alig több mint egy hónapos főpásztorsága idején semmilyen olyan akár egyházkormányzati, akár politikai, akár anyagi-pénzügyi természetű döntést nem hozott, amellyel bármilyen érdekcsoport ellenszenvét kiválthatta volna. Így a mérgezés meglehetősen elterjedt gyanúját szinte bizonyosan kizárhatjuk

Az 1970-es évek elején egy folyóiratban híres történelmi és egyháztörténeti szereplőknek, illetve irodalmi alakoknak címzett – elsősorban etikai kérdéseket tárgyaló – fiktív leveleket adott közre, amelyekben többek között olyan jellegzetes hősöket szólított meg, mint Avilai Szent Teréz, Szalézi Szent Ferenc, Petrarca, Goethe, Mark Twain­ vagy éppen Pinocchio. Egyik fontos levelének címzettje maga Jézus Krisztus. Ebben olvashatjuk az alábbiakat.

„Jézusom, Te tudod, mennyit fáradozom, hogy Veled állandóan beszéljek. De levélben beszélni Veled nehéz dolog. A levél egyrészt túlságosan személyes, másrészt jelentéktelen ügyekkel foglalkozik. Mit írjak Neked vagy Rólad az után a sok könyv után, amelyet Rólad már írtak?” 

Majd így zárta sorait: „Úgy érzem, hogy nem mondtam el Rólad, ami lényeges, amit pedig elmondtam, jobban kellett volna megfogalmaznom. De azért van, ami vigasztal: ugyanis nem az számít, hogy valaki mit ír Krisztusról, hanem az, hogy sok ember szereti és követi Krisztust.”

Boldog I. János Pál, „a mosolygós pápa” mély hitével, az alázatosságot szem előtt tartó magatartásával, a katolicizmus két évezredes hittartalmának modernizálási szándékával, közvetlen és barátságos lelkipásztori tevékenységével, valamint Krisztus- és emberközpontú szolgálatával hiteles példaképe lehet korunk keresztényeinek.

Borítókép: I. János Pál (Fotó: Flickr)