Szem nem maradt szárazon szeptember 23-án este a londoni O2 arénában. részben az általa létrehozott Laver-kupán vonult vissza. A svájci klasszis teniszező riválisa és barátja, oldalán rövidítésben kikapott a Frances Tiafoe és Jack Sock párostól. A hússzoros Grand Slam-győztes, 103 ATP-torna-győzelemmel rendelkező játékos utolsó meccsében minden benne volt, amiért a teniszszeretők örömmel nézték Federer játékát: elegáns ütések, gyors lábmunka, izzadság nélküli megjelenés, soha senki által nem látott ütés (tenyerese a tartóvas melletti kis résen jutott át az ellenfél oldalára) és meccslabdáról való vereség.
Szakértők Federer bejelentése után rögtön arról kezdtek elmélkedni, hogy a klasszisok visszavonulása általában vesztes meccsekkel történik. Ezúttal sem lett másképp. Ám az O2 népünnepélyét látva arról is egyetértés született, nem biztos, hogy Pete Sampras jobban járt a 2002-es US Open-győzelmével. Federer ugyanis együtt sírt játékostársaival (a Twittert felrobbantotta a kép, amelyen Nadallal egymás kezét fogva könnyeznek), feleségével, gyerekeivel, csapatával és a zsúfolásig megtelt nézőtérrel. Saját bevallása szerint „boldog volt, nem szomorú”, könnyei örömkönnyek is voltak. A világ pedig az idő múlását siratta.
A labdaszedés élménye
Federer 2003-ban nyerte első Grand Slamjét, akkor, amikor az emberek a legújabb Nokia telefonokért álltak sorba, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia még nem vonult be Irakba, és az új évezred kezdete okozta hurráoptimizmus éppen halványulni kezdett. Profikarrierje 24 évig tartott, amely alatt mindannyian lassan öregedni kezdtünk. Federer viszont játszott, nyert és vesztett, így a hétköznapi életben úgy tűnt, a világ mégsem változik annyira.
A teniszvilágot megváltoztatta, nem egyszerűen ütései minőségével, ösztönös zsenialitásával vagy a kemény munkával, amelynek eredménye művészi szintű tenisz lett, hanem hogy a korábbi elit sportágat egyszerre tette elérhetővé és még inkább elitté. Hat éven át elnökölt az ATP Játékostanácsában, amely során sikeresen tárgyalt a díjazásokról, illetve megkönnyítette a fiatalok profivá válását. Sokszor emlékezett, mekkora élmény volt a baseli tornán labdaszedőként részt venni, és hogy ezt az élményt minél több fiatal számára szeretné elérhetővé tenni.
Ugyanakkor épp az az elegancia és játékosi kiválóság, amelyet a pályán és azon kívül is képviselt, tette még előkelőbb sporttá a teniszt. Anabel Medina, a spanyol csapat kapitánya jellemezte korábban úgy ezt az attitűdöt, hogy Roger Federer a gyakorlómezben is úgy néz ki, mintha zsakettban lenne. Saját maga úgy nyilatkozott, hogy a teniszt ma az elegancia és a világot átfogó versenyek jellemzik. „A tenisz mindig is elegáns sport volt. Van abban valami balerinaszerű, amit a pályán csinálunk” – mondta el tavaly ősszel. Éppen eleganciája miatt folyik folyamatosan vita a közösségi médiában és a sportkommentátorok között is, hogy vajon Federer-e minden idők legjobb teniszezője. A rajongói Twitter-üzenetek hemzsegnek a kecske szimbólumoktól (a GOAT angol betűszóként a greatest of all time, vagyis minden idők legjobbját jelenti, összeolvasva viszont a kecske megfelelője), jelezve, hogy Nadal és Djokovic Federer számos rekordját ugyan megdöntötte, de erőlködésmentes zsenialitását nem tudják utánozni.
Szakértők megegyeznek abban, hogy a rekordok mellett ez az örökség, amelyet a svájci klasszis az utókorra hagy: a királyok sportága ismét királyi attitűddel játszható. A tenisz eredetileg a középkorban paraszti játékként született meg, majd mikor az 1415-ös azincourt-i csata után Orléans-i Károly fogságba esett, és két évtizedig a briteknél raboskodott, Anglia is megkedvelte a francia labdajátékot. V. Henrik és VIII. Henrik is szívesen játszotta a királyi tenisznek emlegetett fedettpályás játékot. A tenisznek ez a korai formája ma is fellelhető több angol magániskolában, akik azonban nem tudják megfizetni a borsos tandíjakat, sosem látnak ilyen meccset.
Anglia- és Amerika-szerte éppen a magániskolai jobb felszereltség miatt tekintenek ma is elit sportként a teniszre. Tény, hogy a profi játék komoly anyagi befektetést kíván. Az ütők, labdák, cipők, edzői és pályabérleti díjak már egy tíz évvel ezelőtti amerikai felmérés szerint is közel 150 ezer dollárra rúgtak. Ez azóta akár a duplája is lehet. Nem véletlenül volt szükségük a játékosoknak Federer segítségére, hogy növeljék a nagy versenyek pénzdíját.
Jó terep az üzletkötésre
Angol felmérések szerint a sportág profi résztvevői között többségben vannak a magániskolában tanulók, és aki amatőr szinten űzné a sportágat, szintén kénytelen sok ezer dollárt vagy fontot költeni a drága edzőkre, mivel a tenisz vált az egyik leggyakrabban üzletkötésre alkalmas sportággá. Hasonló sportágnak számít még a golf, a vitorlázás és a lovaspóló. A vívás és díjugratás ugyan szintén „fehér” sportágnak számít, de egy-egy verseny ott kevésbé alkalmas üzleti megbeszélésekre. Az elnevezés a klasszikus ruházatból származik, mivel mindegyik sportágat a hivatalos versenyzés kezdetén teljesen vagy részben fehér mezben játszották.
A golf a tenisszel összehasonlítva némileg ambivalens tagja a listának, egyrészt akár húsz font is elég lehet egy-egy kör lejátszásához, ami miatt nem egyértelműen elit sportág (bár ötven-százezer fontos tagságok simán elképzelhetők a legrégebbi pályákon), másrészt bár nem könnyű játék, körülbelül tíz edzéssel és némi egyéni gyakorlással néhány hónap alatt elsajátítható. Ugyanez a tenisz esetében ahhoz, hogy valaki értelmezhető meccseket játsszon, sokkal több időbe kerül.
Mi mennyi?
Vitorlázás és lovaspóló esetén már egyértelmű az elit jelző. Egy versenyhajó százmillió dolláros nagyságrend, fizetni kell a nevezési díjakat, illetve a tárolást. Továbbá technikai sportág lévén a folyamatos karbantartás is rengeteg pénzt emészt fel. A lovaspólót szintén a királyok játékaként szokás emlegetni, mivel egyrészt a brit királyi család és az arisztokrácia gyakori résztvevői a versenyeknek, másrészt a díjugratással ellentétben itt nem egy, hanem négy lovat kell a versenyzőnek tartania. Nem is mindegy, milyen fajtájút, legalkalmasabb az argentin pólópóni, amelynek nyugodt természete és a versenylovakénál kisebb, de a pónikénál nagyobb marmagassága megfelelővé teszi a csapatsporthoz.
Magyarországon érdekes módon egyre közkedveltebb, pedig csak három pólóklub működik az országban. Emellett a hazai golfozás már nyolc pályán folyik, és nem drágább, mint a népsportnak számító síelés. A vitorlázásnak pedig a Balaton miatt egészen Erzsébet királynéig visszavezethető hagyománya van, így viszonylag népes a tábora. (Elég csak az elmúlt években indulási rekordokat döntögető Kékszalagra gondolni.)
Külföldön a hasonló klubok gyakran dolgoznak speciális kiválasztási rendszerrel, amely kötődhet a magániskolai tanulmányokhoz. Nem véletlenül születnek rendszeresen az olimpiák után kimutatások, hogy míg a brit lakosság hét százaléka jár magániskolába, addig az érmes sportolók harmada magániskolai diák volt. A teniszben, a díjugratásban és a vívásban pedig kiemelkedő számban képviseltetik magukat az elit iskolák diákjai. A tömegsportnak tekintett futball és boksz esetében éppen ellenkező az arány. Érdekes trend ugyanakkor, hogy ezekben a sportágakban a sztárok egyre kevésbé mutatják emberi arcukat, amelyet viszont Roger Federer a tenisz minden elitizmusával együtt büszkén vállalt.
Borítókép: Roger Federer a szerb Novak Djokovic ellen játszik az Australian Openen 2020 januárjában. Még előkelőbbé tette a teniszt (Fotó: Europress/AFP)
