időjárás -1°C Ingrid , Ágota 2023. február 5.
logo
MAGYAR TÜKÖR

Páholybérlet

Margittai Gábor
2022.11.09. 13:00 2022.12.22. 12:30
Páholybérlet

Éppen nyár vége volt Pesten, és Frigyesünk az épülő Operaházhoz női zarándoklatokat szervezett, mert már kortesvezér korában és ellenzéki követsége alatt megtanulta, hogy a nők segédletével a lehetetlenségek is sikerülnek: míg a nők nemtetszése esetén a legjobb szándékú dolgok is kudarcot vallanak. 

Frigyesünk, mint mindig hosszú életében, most is különös varázslatot tulajdonított a nők jó- vagy rosszindulatának.

– Nem viselhetném el, hogy a hölgyek ellenzékbe menjenek velem szemben – mondta, és csoportokat szervezett a grófnőkből, akiknek naponként, hetenként bemutatta az Operaház haladó építkezését.
– Itt lesznek a színpadi süllyesztők! – kalauzolta a grófnőket a föld alatti pincékben, ahová a Sugár út magasságából szinte szédülten tekingettek alá a dámák. – Innen emelkednek a színpadra a különböző operákhoz szükséges díszletek, szellemek, ördögök, de ugyancsak ide süllyednek le a tenoristák, ha a közönség és a nagyérdemű páholybérlők tetszését nem nyernék meg! – magyarázta a báró a hölgyeknek.
– Itt kell valahol a pokolba menni Don Juannak is – kiáltott fel Szapáry Eliz grófnő, aki megtartván a szabadságharc előtti szokását, férfi módjára ült a nyeregben még 1875-ben is, amikor sétalovaglásában a Sugár úton az Operaház építkezéséhez érkezett.

Ám a negyvenes évekbeli vidám dámák, akiknek segítségével és pártfogásával Podmaniczky Frigyes annyi emlékezetes eszméjét valósította meg: a jótékony célra rendezett Redout-bálokon kívül, példának okáért, Kossuth Lajos Pest megyei követté való megválasztását is, a vidám főrangú nők nem mindnyájan követték Szapáry Eliz példáját, némelyek kényelmes batáron, lágy és lassú ringású hintókban érkeztek az operaházi építkezések megtekintésére. 

Így Esterházy László grófné, aki egykor, Orczy Eliz baronessz korában, Széchenyi István előtt divatba hozta gyönyörű lejtésével a csárdástáncot: midőn az 1838-i árvíz károsultjainak felsegélyezése szempontjából a főúri hölgyek minden áldozatra hajlandók voltak.
[…] Ugyancsak hintón érkezett az operai építkezés megtekintésére Lónyay Menyhértné, az egykori Kappel bankár leánya, akinek Helén hangzású keresztnevét még a reggelig tartó csárdások se magyarosíthatták Ilkára. Ilka csak egy volt ez időben, mégpedig Rosty Ilka, aki most Trefort Ágostonné korában kocsiján megérkezve, az operaházi pinceodúban azt kérdezte Podmaniczkytól, hogy vajon az engedetlen táncosnők számára építi a báró úr ezeket a föld alatti kamarákat, amelyek a velencei ólombörtönökhöz hasonlítanak?
– A táncművészetnek a legnagyobb színpadot építem, amely Magyarországon volt! – felelt Trefortné tréfás kérdésére komolyan Podmaniczky, és jelentős pillantást vetett a miniszterné barátnőjére, Almayné született báró Fellner Adélra, akinél szebb arcú csárdástáncosnő nem volt a 19. században.
…De az operaházi építkezések megtekintésére meghívattak azok a hölgyek is, akik 1847-ben Pozsonyban, az udvari bálon mutatták be a csárdást V. Ferdinánd uralkodó előtt.
Kár, hogy a dámák ez idő tájt már nem viselik vala krinolinos szoknyáikat, nefelejcsvirágos kalapkáikat, de már a magyaros pruszlikokat és bokorugrós szoknyákat sem, amelyben az egykori csárdást lejtették. Batthyány Lajosné gyászruhában, Károlyi Edéné grófné ugyancsak feketében azon áprilisi éjszaka óta, amikor Széchenyi István Döblingben agyonlőtte magát. Frigyes zavarodottan kísérgette az egykori pozsonyi dámákat új műve bemutatásakor. 

Mintha bocsánatot akarna kérni most minden mozdulatával azon ellenzéki beszédéért, amelyet a pozsonyi felsőházban elmondott, amely éppen úgy okozója lehetett a későbben bekövetkezett szomorú eseményeknek, Batthyány Lajos és Széchenyi István tragikus halálának, mint minden szó, amely István főherceg és Kossuth Lajos mellett Pozsonyban elhangzott.

– Sokért nem adta volna Frigyes báró, ha a „pozsonyi grófnék” látogatása idején az operaházi építkezéseknél üdvözölheti vala azokat a nem „udvarképes” hölgyeket is, akik ugyan nem V. Ferdinánd szeme láttára, de magánszalonjukban „en petit comité” is járták a csárdást, amikor az csak a hazafiak részéről volt divat…
[…] – Nem hiszem ugyan, amit a jóindulatú hírlelés beszél, hogy Podmaniczky barátsága kedvéért az operai színpadon akár Keglevich Gyula vagy Béla, akár Blaskovics Miklós vagy Prónay Pista táncolná a csárdást, de azt mégis remélni merem, hogy némi úri tempó érvényesülni fog az Operában. Így: Monsieur Chicar, a Kánkán-tánc championja tán mégse kap helyet a színlapon – monda elmenőben özvegy Batthyány Lajosné, és meglehetős szigorúsággal nézett Podmaniczkyra. Károlyi Edéné grófné, aki Széchenyi halála óta csak azoknak hitt, akik már meghaltak: szótlanul csatlakozott barátnőjéhez, midőn a zárt bérkocsiba beszállottak.
Ő sem jegyzett elő páholybérletet az új dalszínházban.
(Krúdy Gyula: Budapest vőlegénye, 1930)

Minden évben november 7-én, Erkel Ferenc születésének évfordulóján ünnepeljük a magyar opera napját.

Borítókép: A Magyar Állami Operaház (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Magyar tükör

Görgei Artúr varázsigéje

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.