Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című műve – melyet az író személyesen szerzett, első világháborús élményei ihlettek – eredetileg 1929-ben jelent meg, és minden pátosztól mentesen mutatta be a konfliktus mindennapjait a közkatonák szempontjából. Aligha véletlen, hogy a náci Németországban nemzetellenes könyvnek minősítették, példányait máglyára vetették, a szerzőt pedig megfosztották az állampolgárságától.
A regény persze nem kopott ki a köztudatból: Hollywoodban már 1930-ban film készült belőle, mely megkapta a legjobb alkotásnak, valamint a legjobb rendezésnek járó Oscar-díjat. Az 1979-es változat a tévék képernyőjén debütált, és jóval mérsékeltebb sikert aratott. Idén viszont eljött az ideje, hogy Edward Berger rendezésében elkészülhessen a német és francia nyelvű, koprodukciós verziója.
A történet főhőse egy Paul Baumer nevű, tizennyolcadik életévét még be nem töltött fiatalember, aki odahamisítja a szükséges dokumentumokra édesapja aláírását, hogy 1917 májusában jelentkezhessen a német hadseregbe. Amikor átveszi a felszerelését, még nem sejti, mi vár rá, de a néző igen: a holmikat ugyanis egy korábban elesett fiatal katona teteméről húzták le. Ez a film egyik legmegrázóbb jelenete – és még csak a tizenharmadik percnél járunk.
Baumert a nyugati frontra vezénylik, és annak testet gyötrő, lelket őrlő viszonyai közepette hazafias lelkesedéstől fűtött, naiv kölyökből illúzióit vesztett újonc lesz. Rá kell jönnie: az olyan fogalmaknak, mint a hazaszeretet, a hősiesség vagy a becsület, nincs sok közük a háborúhoz. Átalakulását szemléletesen mutatja, hogy míg a film elején lelkes tapsban tör ki „A császárért, Istenért és a hazáért” szólam hallatán, nem sokkal a vége előtt már kiüresedett tekintettel, erős defetizmussal fogadja a győzelemmel kecsegtető vezetői szózatot.
Egy másik szálon ugyanakkor azt látjuk, amint a pacifista politikus, Matthias Erzberger (Daniel Brühl) béketárgyalásba kezd a francia felet képviselő, kérlelhetetlen Foch marsallal. A fegyverszünet tető alá hozása esélyt kínál Paulnak és társainak a túlélésre, csakhogy a német csapatokat irányító Friedrichs tábornok elképzelései szerint egy átütő erejű, diadalmas német offenzívával kellene elbúcsúzni 1918 novemberétől…
A tárgyalást bemutató szál nem szerepel az eredeti regényben, a forgatókönyvírók szőtték bele a film cselekményébe – a 2022-es feldolgozás tehát nem tekinthető az irodalmi alapanyag pontos adaptációjának, már csak azért sem, mert a háború lezárását megelőző, utolsó két hónap eseményeire koncentrál. Kritikusai azt is okkal teszik szóvá, hogy egyes karakterek nem kellőképpen kidolgozottak (és csakugyan, Friedrichs tábornok például a háborúpárti héják számos egyéb filmben elénk tárt vonásaiból összegyúrt, sztereotipikus alak), és valamivel hosszabb a kelleténél (legalább húsz percet valóban minden további nélkül ki lehetne vágni belőle).
De a film mindezekkel együtt is hat. Elsősorban azáltal, hogy kerüli a szájbarágós moralizálást, bemutatja a katonai sikerért semmiféle árat nem sokalló vezetők nagyravágyását, és emberszámba veszi a közkatonákat, akiknek elképesztő körülmények között kellett helytállniuk. Világa így már-már nyomasztóan sivár, a komorságot csak a bajtársi kötelékek létrejöttének bemutatása oldja valamelyest – és persze az, hogy a néző többször is rácsodálkozhat a megtépázott, de végképp tönkre nem tett táj szépségeire.
Mindezek mellett persze egyéb benyomások is várják: a háború talán még sosem volt annyira mocskos, mint ebben a filmben – a sarat vér és zsigerek borítják, a katonák arcát pedig a sár –, a csatát bemutató képsorok felkavaróan sokkolóak és brutálisak. Az első óra végén látható, csaknem tízperces jelenet a film akcióvonulatának csúcspontja, a közvetlenül utána következő pedig – melyben Baumer egy francia katonával együtt egy bombatölcsérben reked – a drámait teszi még súlyosabbá.
A Baumert alakító osztrák színész, Felix Kammerer alakítása mindvégig hiteles – a néző vele együtt megy át a poklon –, James Friend operatőri munkája kiemelkedő, Volker Bertelmann túlnyomórészt minimalista zenéje – a többször felcsendülő, alapvetően közönyös, de valójában semmi jót nem ígérő, hármas riffel – sokáig a befogadó fülében marad.
A film üzenete – a háború értelmetlen, hiábavaló és embertelen – persze távolról sem új, de világosan kiderült, hogy nem lehet elégszer elmondani és megfontolásra ajánlani. (Gondoljunk csak a keleti szomszédunkban zajló eseményekre.) De a Nyugaton a helyzet változatlan harmadik filmes feldolgozása nemcsak az öldöklés hiábavalóságáról szól – a fiatalság elvesztéséről, az ártatlanság megrontásáról is mesél.
Ha mementóként tekintünk rá, azt mondhatjuk: méltó emlék egy nemzedéknek, mely középiskolás évei után a húsdarálóban találta magát – éppen úgy, mint Remarque. Ha pedig mozgóképes alkotásként szemléljük, az utóbbi időszak egyik legerősebb háború(ellene)s filmje, mely magasan kiemelkedik a Netflix kínálatából – a műfaj kedvelői alighanem sajnálni fogják, hogy idehaza nem került moziforgalmazásba.
(Nyugaton a helyzet változatlan/Im Westen nichts Neues. Német–amerikai–angol háborús dráma, 148 perc. Rendezte: Edward Berger, 2022. Elérhető a Netflix kínálatában.)
Borítókép: A nyugati front lövészárkaiban a hazafias lelkesedéstől fűtött, naiv Paul Baumerből (balra) hamar illúziót vesztett újonc lesz (Fotó: Netflix)
