Melyik diák ne gondolta volna már egy-egy történelemóra után, hogy kissé száraz vagy épp túlságosan tömény volt az anyag? Hogy nem ártott volna valamivel színesíteni vagy könnyebben megjegyezhetővé tenni – mondjuk filmmel vagy annak részletével? És melyik pedagógusban ne vetődött volna már fel valami hasonló?
Dolgukat megkönnyítheti a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete honlapján megtalálható terjedelmes linkgyűjtemény, amelynek valamennyi ugrópontja egy-egy kisfilmhez vezet. A szerkesztők tizenegy fejezetbe sorolták az anyagot, az elkülönítés alapja a kronológia – a sort ugyanakkor társadalmi, állampolgári, pénzügyi blokk zárja.
De a közelmúltban például a Nemzeti Emlékezet Bizottsága YouTube-csatornájára is felkerült két kisfilm. A Szovjetunió munkatáborrendszere című – az archív képeket és felvételeket szemléletes animációkkal, a memorizálást megkönnyítő feliratokkal kiegészítő – anyag mintegy hat percbe sűríti a témához kapcsolódó legfontosabb ismereteket. Elhangzik: a rendszert 1918-ban, a kommunista hatalomátvételt követően alakították ki, és csak hét évvel Sztálin halála után, 1960-ban számolták fel teljesen. A lágerek egyfelől a politikai ellenfelek, a hatalom által nemkívánatosnak minősített elemek gyűjtőhelyéül szolgáltak, másfelől ingyen munkaerőt biztosítottak a különféle építkezésekhez – a foglyokra ugyanis napi tíz-tizenkét órányi robotolás várt, sokszor a sarkvidéken.
És hogy pontosan hány emberről beszélünk? Nos, a közreműködő történész szakértők – Kiss Réka és Ötvös István – a Szovjetunióban 13 és 18 millió fő közé teszik a számukat.
Hétmillió fő halálozott el közülük. Idehaza hét-nyolcezer ember töltött hosszabb-rövidebb időt valamelyik kényszermunkatáborban, és negyedük nem tért vissza a szeretteihez. Merthogy – szovjet mintára – Magyarországon is létrehoztak ilyen „intézményeket”. A legismertebb és leghírhedtebb közülük Recsken volt, de például Tiszalökön, Sajóbábonyban vagy épp Kazincbarcikán is kialakítottak egyet-egyet.
A kisfilmben csupán a leghíresebb szovjetunióbeli fogoly – Alekszandr Szolzsenyicin író – neve hangzik el, akit 1945-ben tartóztattak le, és nyolc évre ítéltek, mert az egyik levelében kritikát fogalmazott meg a sztálini rendszerrel kapcsolatban. A hazaiak közül senkit sem neveznek meg konkrétan, holott például a Faludy György Börtönversek 1950–53 című kötetében olvasható alkotások egy része Recsken született. A következő kisfilm kilenc és fél percben foglalja össze a magyarországi egyházüldözés stációit. Az alapkérdésre, miszerint miért tekintett a kommunizmus ellenségként az egyházakra, a készítők a következő választ adják: egyrészt azért, mert az ateista rendszer kibékíthetetlen világnézeti ellentétben állt az Isten létét hirdető egyházakkal. Másrészt azért, mert azok tanításaiból egyértelműen következett, hogy egyetlen állam vagy szervezet (értsd: párt) sem lehet mindenható.
A kisfilmből kiderül: a hazai egyházak üldözése valamennyi felekezetre kiterjedt, és tulajdonképpen a második világháború végén, a bevonuló szovjet katonák erőszakoskodásával kezdődött: egyikük 1945 márciusában halálosan megsebesítette Apor Vilmos győri püspököt, mert az megtagadta a rezidenciájára menekülő asszonyok kiadását.
A folyamat következő állomása az egyházi tulajdon államosítása volt: 45 tavaszán a hatalom – kártalanítás nélkül – elvette az összes, ezer holdnál nagyobb földbirtokot, így a katolikus egyház gazdaságait is.
Az iskolahálózat „átszervezése” során 6500 egyházi iskola – a szóban forgó oktatási intézmények kétharmada – vált állami fenntartásúvá. Ezt követte a szerzetesrendek feloszlatása, a protestáns szeretetszolgálat ellehetetlenítése, a hivatásukat gyakorló egyházi vezetők üldözése: Ravasz László református püspököt lemondásra kényszerítették, Ordass Lajos evangélikus püspököt bebörtönözték. Mindszenty Józsefet, a magyarországi katolikus egyház fejét 1949-ben ítélték el, a második embert, Grősz József kalocsai érseket 1951-ben. Ebben az évben alakult meg az egyházak feletti pártállami ellenőrzés csúcsszerve, a 89-ig működő Állami Egyházügyi Hivatal.
Mindez a hívek üldözésével járt együtt. Listák készültek a templomba és hittanra járókról, és a hitüket gyakorlók könnyen a bíróság előtt találhatták magukat – a hatalom többtucatnyi titkos perben állampolgárok százait ítéltette börtönbüntetésre vagy halálra hitélettel kapcsolatos tevékenység miatt.
Aki tehát felkeresi az említett oldalakat, több, a tananyag bővítésére vagy bevésésére alkalmas, mozgóképes kiegészítőt találhat. Használatuk mellett szól, hogy alapkérdésekre összpontosítanak, és hosszuk miatt alkalmasak arra, hogy tanórán vetítsék őket.
Borítókép: Oroszország, Szentpétervár (Leningrád) a piszkarjovói hősi temető (Fotó: Fortepan)
