A francia sportoló Thierry Sabine 1977-ben motorozott az Abidzsánból Nizzába tartó ralin. A líbiai sivatagban azonban eltévedt. Akkoriban Afrika nem kevésbé tűnt titokzatosnak és vadregényesnek, mint mikor Almásy László a század első harmadában keresztbe-kasul repülte és autózta a Szaharát. Hiába telt el több évtized, a politikai villongások miatt az európaiak kevéssé jutottak el a kontinensre. Sabine viszont annyira beleszeretett a természeti látnivalókba, és saját bevallása szerint még eltévedését is annyira élvezte, hogy elhatározta: ezt másnak is látnia kell, így visszatérve Franciaországba egy új rali tervén kezdett dolgozni. Lelkesedése olyannyira ragadós volt, hogy 1978 karácsonyának másnapján 170 versenyző gyűlt össze Párizs Trocadero terén, hogy Algérián, Nigeren, Malin keresztül megérkezzenek Szenegál fővárosába, Dakarba. Hetvennégy jármű gördült át végül a célvonalon, de mindegyik versenyző egyetértett Sabine mottójával: „A kihívás azoknak való, akik elindulnak. Az álom azoknak, akik nem.”
Időjárási anomáliák
Ezt az időszakot az afrikai pionírok korszakának nevezi a verseny hivatalos honlapja, mivel ekkor még nem gyári csapatok versenyeztek, hanem lelkes amatőrök. A Yamaha volt az első cég, amely üzleti lehetőséget látott a versenyben. Úgy hirdették motorjaikat, hogy ha valaki vesz egyet, vállalják a Dakar alatti szervizelést. Többtucatnyian jelentkeztek, mivel jó üzletnek tűnt a befektetés, hiszen ha nem is értek célba, legalább kipróbáltan működő motor tulajdonosai lehettek. A lelkesedésből azonban kevés eredmény született: alig néhányukat intette le a kockás zászló.
A Dakar alapvető jellemzője, hogy a hosszú távú versenyek között is kiemelkedően nagy a lemorzsolódás. Idén például az egyébként éllovasnak számító Carlos Sainz állt fejre autójával, és sérülései miatt nem tudta folytatni a versenyt, illetve riválisa, a rekordszámú győzelme miatt Monsieur Dakarnak nevezett Stéphane Peterhansel is kiesett. De nemcsak a sérülések veszélyeztetik a versenyzőket. 1983-ban például óriási homokvihar tört ki, a szervezők négy napra kénytelenek voltak felfüggeszteni a versenyt. 2005-ben a különféle időjárási anomáliák miatt olyan puha homokkal találkoztak a motorosok, autósok, quadosok és teherautóval indulók, amilyet soha korábban nem láttak.
Számos jármű ragadt a semmi közepén, így akkor a szakaszt kellett lerövidíteni. Az andoki versenyek során versenyzőket magaslati betegség miatt kezeltek, és a klíma a technikát is megviselte.
Az idén a szokatlan esőzés okozott gondot. Ha ugyanis a sivatagban elered, akkor azt később dézsából öntik, így a rali harmadik versenynapján a startnál még szemerkélő esőből hatalmas zivatar kerekedett. Az Al-Ula és Hail közötti útvonal egyes részei járhatatlanná váltak, a látási viszonyok pedig olyan rosszak lettek, hogy a mentőhelikopter felszállását sem tudták garantálni a szervezők, így hamarabb fejeződött be a szakasz.
A vérbeli versenyzők ugyanakkor szeretik a kihívásokat. Egészen érdekes a 2021-ben bevezetett Dakar Classic kategória versenyzőinek hozzáállása. Ők a kezdeti Párizs–Dakar esszenciáját hozták vissza a raliba, mivel nem gyári csapatként, hanem szériaautókkal indulnak, sok esetben még XX. századi évjáratokkal. És pontosan az ilyen hasonlóságok miatt a több Twitterbejegyzés szerint ők érzik magukat Sabine és társai igazi örököseinek, akik viszonylag kezdetleges gépekkel álltak rajthoz. De még az 1992-ben Fokvárosba érkező vagy a 2000-es, a gízai piramisok mellett vezető ralit is a mainál kisebb szerelőgárdák jellemezték.
Változó helyszínek
Az első nagy törés a verseny történetében tizenöt évvel ezelőtt történt, amikor a 2008-as, akkor már Lisszabonból induló Dakart terrorfenyegetés miatt törölni kellett. Négy francia állampolgárt és három mauritániai katonát öltek meg a start előtti napokban, a francia külügyminisztérium pedig konkrét terrorfenyegetéseket kapott, így a szervezők a visszalépés mellett döntöttek. Számos versenyző nem örült a döntésnek, ám mikor három héttel később Mauritánia fővárosában hat fegyveres támadta meg az izraeli nagykövetséget és egy night clubot, a kritikus hangok elhallgattak.
Kevesen lepődtek meg, hogy egy évvel később a versenyigazgató, Étienne Lavigne új Dakart rendezett – ezúttal Dél-Amerikában.
Ott nem kellett terrorfenyegetéstől tartani, ám a verseny szíve és lelke, a dűnéken való vezetés megmaradt az Atacama-sivatagnak, majd Peruban az Ica-sivatagnak köszönhetően. A dél-amerikaiak nagy rajongói az autósportnak, így a versenyzők soha nem látott szurkolósereg előtt küzdhettek a legelhagyatottabbnak tűnő területeken is. Ez határozottan kapóra jött, mivel az első években meg kellett szokni a homok más minőségét, így többször szorultak rá a helyiek segítségére egy-egy borulást vagy a homokban való elakadást követően.
Sokkal nagyobb megdöbbenés – a pesszimistább hangok szerint felháborodás – követte a döntést 2020-ban, hogy a Dakar Szaúd-Arábiába költözik. Az olajnagyhatalom ugyanis Chile hárommilliójával szemben 15 millió dollárt fizet évente a Dakar mellett többek között a párizsi maratont és a Tour de France-t vagy a Párizs–Roubaix-t gondozó szövetségnek. Ha a következő években más öböl menti országba is ellátogat a Dakar, akkor az ottani költségeket is állja Szaúd-Arábia.
Síverseny a sivatagban
A megállapodás a jemeni konfliktus árnyékában született, így a kritikusok nem tudtak elmenni amellett, hogy valószínűleg nemcsak a tavalyi győztes és az idei egyik nagy esélyes, Nászer el-Attija lobbizott otthona mellett, hanem a Dakar is beállt azoknak a versenyeknek és sportkluboknak a sorába, amelyek a koronaherceg, Mohamed bin Szalmán Vision 2030 programját támogatják. Az angolul sportswashingnak nevezett folyamaton keresztül szeretné a koronaherceg javítani Szaúd-Arábia nemzetközi megítélését. Így fektettek dollármilliókat a 2021-es dzsiddai Formula–1 nagydíjba, amely a leghosszabb és leggyorsabb utcai pályája a száguldó cirkusz versenynaptárának. Egy szaúdi konzorcium ezért vette meg a Newcastle Unitedot, illetve fektettek be az egyik legnevesebb golfversenybe, a LIV Tourba. 2021-ben a Saudi Aramco, a világ legnagyobb olajexportőre számos fontos krikettverseny szponzora lett, a húszmilliós Saudi Cup pedig nem véletlenül a lósport legjövedelmezőbb versenye.
A legnagyobb ellenérzést a 2029-es ázsiai téli játékok rendezési jogának elnyerése okozta, hiszen a szaúdi sivatagban nyáron nem ritka az ötvenfokos hőmérséklet. A játékokra tervezett ötszázmilliárd dolláros téli sportkomplexum (pályák, szállodák) ellen – amely egész éves téli komplexumként szolgál majd – számos környezetvédelmi szervezet tiltakozott már. A sportminiszter Abdulaziz bin Turki al-Fejszál herceg szerint a végső cél egy szaúdi olimpia megrendezése, amelyhez a következő lépés a 2034-es Ázsia Játékok.
A szaúdi Dakar körül az elmúlt években csendesedtek a negatív hangok, bár mikor tavaly a francia pilóta, Philippe Boutron súlyosan megsérült egy robbantásban, ismét megkérdőjeleződött a pénz szerepe a versenyrendezésben.
Idén egy néző halt meg a Dakaron, akit bár helikopterrel mentettek, belehalt sérüléseibe. A negatívumok ellenére szakértők felhívják a figyelmet, hogy a szaúdi Dakar segítséget jelenthet például a nők jogainak alakulásában. Dania Akeel az első szaúdi nő, aki pilótaként vesz részt a versenyben, és tavaly hatodik lett saját kategóriájában. A Londonban élő versenyző sokak szerint példát mutat a szaúdi női sportolóknak.
A versenyzők a politikai összefüggésekről nem nyilatkoznak, és remélik, hogy az idei Dakar a verseny kihívásairól marad emlékezetes, például arról az újításról, hogy bizonyos szakaszokon nem csak egyetlen útvonal megengedett, tehát nem feltétlenül jó taktika követni az előrébb haladó versenyzőt, mivel lehet, hogy ő a másik útvonalat teljesíti.
Borítókép: Lucas Cruz telefonál balesetét követően a Rijád és Harad közötti szakaszon (Fotó: Europress/AFP)
