Egy pohár bor…

Vannak azok a borok, amelyek úgy tesznek, mintha ösztönlények lennének, ám nagyon is okosak.

Forrás: Pexels.com

Lassan megöregszik ez a délután is – gondolta Rezeda Kázmér, és lassan megöregedett a délután.
Egy elkésett mókus még kapkodva szétnézett az ablak előtti erdei fenyő legmagasabb ágán, aztán eltűnt. A kutya eldugta az orrát odalent a heverőn, azon a heverőn, amelyre „soha nem mászhat fel”, mert „a kutyának nem ott van a helye” – aztán a kutya felmászott, és ott is maradt. Így szoktak alakulni a dolgok és a fogadalmak. Főképpen, ha kutyáról van szó, hát még ha vizsláról, ugye.
Rezeda Kázmér abban a korban volt, amikor már nem kellett kapkodnia, sem az orrát eldugnia, s a heverőre is odatelepedhetett, amikor megöregedett a délután.
– Azt gondoltam, kinyitok egy palack bort… – mondta Rezeda Kázmér, méghozzá önmagának, mert abban a korban volt, amikor már elbeszélgetett magával, ha éppen úgy hozta kedve.
Arra pedig nagyon ügyelt Rezeda Kázmér, hogy ha bort emlegetett, akkor mindig a palack és soha ne az üveg szót használja, mert abban a korban volt Rezeda Kázmér, amikor már fontosak az ilyesféle apróságok, amely apróságokból aztán összeáll valamiféle élhető élet. S arra van a legnagyobb szükség manapság.
– „Egy pohár bor az ateizmus halálugrása” – gondolta még Rezeda Kázmér, felidézve Hamvas Bélát, akit nagyon felvilágosult, tehát semmire se jó, semmire se való körökben csak a „túlképzett raktárosként” illett emlegetni, hiába no, a silányság, az ócskaság az egyetlen örök emberi tulajdonság, persze a hősiességen túl, ami azért ad némi reményt az üdvözülésre, még ha nem is túl sokat.
Kérdés, ha Hamvas Béla ma élne, akkor is így gondolná-e.

Ugyanis manapság mindennap, s mindennap történései, hírei kell legyenek az ateizmus halálugrásai, annyit ugrál manapság az ateizmus, mint még talán sohasem, legutoljára talán csak akkor, amikor Hippia kilopta a halott szájából az obulust.

Fotó: Szerényi Gábor rajza

„Foucault szegényházakból, bolondokházából, börtönökből, kaszárnyákból és gyárakból álló fegyelmező társadalma már nem a ma társadalma. Helyébe egy egészen más társadalom lépett, mely fitneszszalonokból, irodaházakból, bankokból, repülőterekből, bevásárlóközpontokból és genetikai laborokból áll. A 21. század társadalma többé nem fegyelmező, hanem teljesítményelvű. És immár tagjai sem »engedelmes«, hanem »teljesítő alanyok«. Mára archaikusnak hatnak a fegyelmező intézmények falai, melyek valaha a normálist az abnormálistól elválasztották.”
Byung-Chul Han szavai ezek, s ez fontos, mert keleti ember, koreai ember ő, aki hiába szakadt nyugatra, megőrizte magában örökre a keleti bölcsességet, látásmódot és nyugalmat.
Sokat olvasta őt Rezeda Kázmér, különösen megöregedő délutánokon, az eldugott kutyaorr csendjében, amikor mindig élesebben, erősebb kontúrokkal látta a világvégét.
„A kezdődő 21. századot patológiailag nem a baktériumok és nem is a vírusok, hanem a neuronok határozzák meg. Az idegi alapú betegségek, úgymint a depresszió, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, a borderline személyiségzavar vagy a burn­out-szindróma alkotják a 21. század eleji patológia térképét.”
 

– No, hát ezért szükséges meginni egy pohár bort, s Byung-Chul Hant olvasgatni, meg a Varázshegyet, mindig, mint valami mantrát, itt-ott felütve, belekapva, újrakezdve, s persze Krúdyt, ugyanúgy. Rezeda Kázmér kiment a borospincéjébe. Az a terasza volt neki most, mert – miképpen nemrég megállapította – az egész éghajlatváltozás azért van, hogy a január éppen megfelelő hőfokra hűtse le a teraszra kitett fehérborokat.

Hosszan merengett Rezeda Kázmér, mi legyen a megöregedő délután bora, s végül, hosszú hezitálást követően egy palack Sauska sárgamuskotály mellett döntött. Kétségtelen tény: egy Sauska-féle sárgamuskotály valóban az ateizmus halálugrása, legalább annyira, mint egy jól sikerült, óvodásoknak szóló drag ­queen show látványa vagy a szomszédban zajló háború napi hírei. Annyi csupán a különbség, hogy Sauska bora szép, jó és illatos, a világ meg elborzasztó és büdös. Kivéve azokat a szerencsés pillanatokat, amikor az ember elkésett mókusok, orrukat eldugó és heverőre mászó kutyák, barátok és az asszonya társaságában lehet.
– Sárgamuskotály…
Ezt úgy mondta ki Rezeda Kázmér azon a megöregedett délutánon, mintha azt mondta volna, „édes Istenem”, és nem volt ebben semmi blaszfémia, csak őszinte áhítat.
Ha jobban belegondolunk, vannak okos borok és vannak ösztönlény borok. Ha okos borra keresünk példát, akkor a Matua Sauvignon Blanc-ja olyan, olyan okos bor. Olyan, mint hazája, Új-Zéland: távoli, okos, szép, idegen. Félreértés ne essék: Rezeda Kázmér szenvedélyesen kedvelte ezt a Matuát, csak így gondolkodott róla.
Ha ösztönlény borokat keresgélünk, rátalálunk egy másik muskotályra, a Kősziklás pincészet sárgamuskotályára a Neszmélyi borvidékről. Kirobban a palackból, és ledönt a lábadról zabolátlanságával és csodálatosságával, akár egy vizsla, ha éppen nem orrát eldugva hever a tiltott heverőn, hanem vadászni indul hajnalon.
Na most mindezeken túl vannak azok a borok, amelyek úgy tesznek, mintha ösztönlények lennének, ám nagyon is okosak.
A Sauska borok éppen ilyenek, kiváltképp a sárgamuskotály. Egyszerűen elveszejt. Mint a nagyon okos ifjú lány, aki ráadásul még gyönyörű is, s csak szendén pillog, a legtökéletesebben hallgat, csodálja a kiszemelt áldozatot, ahogy csak csodálni lehet, aztán egyszer csak bejelenti, hogy áldott állapotban van, ideje lenne házasodni és vagyonközösséget alapítani. Sauska sárgamuskotálya is nő, gyönyörű nő, és hozzád fog menni feleségül, ha akarod, ha nem. De legalább nem öregszik el soha, úgy, mint a délután.
– Csak egy pohárral… – mondta magának Rezeda Kázmér, aztán a második pohár után megsimogatta a heverőn nyújtózkodó kutyája fejét, és kiment a konyhába, hogy kicsike jó sajtot szeleteljen, mert abban a korban volt éppen, amikor már jár kicsike jó sajt a magát ösztönlénynek tettető okos bor mellé.
 

„Nyugalom híján civilizációnk új barbárságba torkollik. A tevékenyek, azaz a nyughatatlanok egyetlen korban sem számítottak többnek, mint ma. Ezért a szemlélődő elem nagymértékű megerősítése az emberiség karakterének szükséges korrekciói közé tartozik.”

Nietzschét olvasott még Rezeda Kázmér, megöregedő délutánokon.
– Ezt meg tudom ígérni – mondta magának, vagy inkább a vizslának. – Hátralévő időmben a szemlélődő semmittevés elmélyítésével fogok hozzájárulni az emberiség korrekciójához. Bár egyáltalán nem biztos, hogy az emberiség megérdemel bármit is. Még szerencse, hogy van itthon egy palack Matua is…
Aztán sötét lett, és a kutya nagyot nyújtózkodott, amit Rezeda Kázmér a teljes egyetértés jelének tulajdonított, és úgy döntött, főz is valamit, mire az asszony hazaér.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels.com)