Rezeda Kázmér ott ült Bécsben, a Musikverein nagytermében, az Aranyteremben, nézte a mennyezeten Apollót és a múzsákat, tekintetével Euterpét kereste, mert remélte, a zene múzsája majd odasúgja neki a magasból, hogy „igen, tényleg itt vagy, és tényleg az újévi koncerten”. Mivel Rezeda Kázmér nem ismerte fel a mennyezet freskóin Euterpét, asszonyához fordult, aki rámosolygott és odasúgta neki:
Igen, tényleg itt vagyunk, és tényleg az újévi koncerten.
Mert Rezeda Kázmér asszonyával ült ott, a Musikverein Aranytermében, asszonyával és barátokkal, akikkel bejárták már a fél világot, s ami talán ennél is fontosabb, annak idején együtt járták be az ifjúság zöld vadonját, s azóta azzal voltak elfoglalva, hogy soha ne kelljen könnyezve hallgatniuk, a száraz ágak hogy zörögnek.
Mire Rezeda Kázmér bizonyosságot szerzett, hogy tényleg ott van, a „Das Neujahrskonzert”-en, a nyolcadik sorban, addigra bejött a színpadra a karmester, Franz Welser-Möst, és kezdetét vette az előadás. Eduard Strauss Wer tanzt mit? című gyorspolkája volt az első szám, és Rezeda Kázmér ismét kezdte azt hinni, hogy csak álmodik. De azután jött Josef Strauss Heldengedichte keringője, és akkor történt valami ott, a Musikverein Aranytermében. Talán egy hősköltemény elevenedett meg, nem lehet tudni ma már egészen pontosan.
Először a görög múzsák keltek életre, leszálltak a mennyezetről, s keringőzni kezdtek Apollóval, majd valahonnét előkerültek római istenek is, és táncba vitték ők is a múzsákat, ott táncolt, légies gyönyörűséggel az európai kultúra első néhány évezrede – de ez még csak a kezdet volt. Mert – micsoda furcsa kép! – keresztény egyházatyák is odaléptek hirtelen, s esetlenebbül, de angyali mosollyal arcukon keringőbe fogtak ők is. Szent Ágoston vitte táncba Kalliopét, Assisi Szent Ferenc pedig Polühümniát. S ó, micsoda látomás, Clairvaux-i Szent Bernát keringőzik Eratóval, s fennhangon szavalja:
Ó Jézus, emlékezni rád / A szívnek szent örömet ád, / De minden méznél édesebb, / Szívünkben bírni tégedet. / Nincs szó a földön kedvesebb, / Nincs dallam zengőbb, édesebb, / Gondolni szebbet nem lehet, / Mint Jézus édes, szent neved. /
A bánat benned lel reményt, Te adsz ezer jótéteményt, /
Ha keresünk, itt jársz velünk: / Hát még mi vár, ha föllelünk! / A nyelv azt nem mondhatja ki, /
Betű ki nem fejezheti, / Csak aki érzi, tudja azt, / Jézust szeretni mily malaszt.”
S aztán Kepler vitte táncba Urániát, kit lekért Kopernikusz. Shakespeare is feltűnt, hogy forduljon egyet Melpomenével, Moliere pedig Tháliával. Byron érkezett, s vitte Euterpét, Béjart és Nurejev egyszerre táncolt Terpszikhoréval, s Rezeda Kázmér Markó Ivánt is látni vélte ott egy pillanatra. S a könnyed valcer mélyéről felhangzott egy furcsa ritmus, vágáns diákköltők hajdan megbotránkoztató verselése, s Rezeda Kázmér ezt hallotta:
„Jeruzsálemből rabolt / ősi, szent edények, / miket babilonivá / dáridók tevének. / Ez a jóbor, tiszta jóbor, / zamatos, csodás bor, / talpig férfi lesz az ember / tőle, büszke, bátor!”
S Huizinga táncolt Kleióval, míg Villon s a mi Balassánk egy akasztófára meredt, rémülettel, de hetykén. Európa négyezer éve táncolt a Musikverein Aranytermében, Strauss könnyed valcerjára, miből közben már a Cigánybáró Quadrille-je lett, s a boldog békeidők s az öröknek hitt Monarchia dallamai hozták szégyenbe ezt a gyalázatos jelent. Idős magyar parasztemberek házainak tisztaszobáiban egymás mellett lógott a falon Kossuth Lajos és „Ferencjóska” portréja.
S Byron Childe Haroldja búcsúzott:
Üdv, üdv! – hazámnak partja már / víz kékjén szürke folt, / az éji szél sír, zúg az ár, / a vad sirály sikolt. / Ott túl a nap most űlt el ép, / s mig űzzük őt nyomon, / zeng búcsuszóm felé s feléd: / jó éjt, szülőhonom!
Goethe parolázott még Madách Imrével, Thomas Mann pedig odasúgta Tolsztojnak: „Mélységes mély a múltnak kútja”. Az orosz pedig egyetértően bólintott. És szólt Johann Strauss Frisch heranja, s a gyorspolkára egyszer csak ott termett maga Európa. Leszállt Zeusz hátáról, ki bikaként, mégis óvatosan lépdelt be az Aranyterembe, s a szépséges Európa mosolyogva táncolt egyet az agg Bismarck kancellárral, s mosolygott mindenki, de nem gúnyosan vagy kárörvendőn, de nosztalgiával inkább.
De a legmeglepőbb csak ezután következett.
Mert hirtelen Rezeda Kázmér meglátta nagyszüleit, ott, az Aranyterem közepén, akik mosolyogva, egymás szemébe nézve, lassan, méltósággal keringőztek. Ők, akik életükben talán nem táncoltak soha, de mindig arról álmodtak, hogy egyszer ott ülhetnek az Aranyteremben, s tapsolhatnak a Radetzky-indulóra, melyet Willi Boskovsky vezényel őnekik. Két öreg magyar, akik átélték szinte az egész huszadik századot, s kiknek ereiben semennyi magyar vér sem csordogált, csak sváb és tót, így lehettek legmagyarabb magyarok, ők ketten, akiknél a kis Rezeda Kázmér minden újévkor a tévé előtt kuporogva, nagymama forró teáját szürcsölgetve nézte a Neujahrskonzertet, ott táncoltak most, s Rezeda Kázmér szemébe könny szökött. S ránézett akkor Rezeda Kázmér gyönyörűszép asszonyára, akinek szintén könnyes volt a szeme, mert ugyanazt látta, amit ő. Ezért volt éppen ő Rezeda Kázmér asszonya.
De akkor már a Radetzky-induló ment, s a karmester, Franz Welser-Möst értő szeretettel dirigálta a közönség tapsait, pedig a koncert előtti napon az osztrák közszolgálati televízió riportere azt a kérdést szegezte neki, miszerint „van-e még egyáltalán létjogosultsága az újévi koncertnek?”. S még azt is, hogy „nem kellene-e levenni a repertoárról a Radetzky-indulót most, amikor Ukrajnában háború van?”.
S Franz Welser-Möst nem vesztette el türelmét – ezt nagyon csodálta Rezeda Kázmér –, hanem bölcsen helyre tette azt a nyomorult bolsevikot, a koncert végén pedig ott, a Musikverein Aranytermében, a Radetzky-induló előtt így kívánt boldog új évet a világnak Nietzschét idézve:
Zene nélkül az élet hiba lenne.
És Rezeda Kázmér arra gondolt akkor, hogy Európát nem lehet eltörölni mégsem. Pedig sokan megpróbálták már. És nem sikerült soha senkinek. Ezeknek sem fog. Hiszen Rezeda Kázmér nagyszülei ott keringőztek az Aranyteremben, ahová Rezeda Kázmér eljutott helyettük is.
Boldog új évet, Európa. Isten hozott, 2023.
Rezeda Kázmér utazásai 
