Gyerekkoromban, amikor rossz voltam, bizony azzal ijesztgettek, hogy elvisz a pulyaszedő. Ami a busó Mohácsnak, az a pulyaszedő Panyolának, ugyanis a szabolcs-szatmár-beregi farsang egyik alakja a kócbajuszos, pörge kalapos, zsákos ember. A pulyaszedő a gyermekijesztőkben megjelenő fiktív lény, akivel a tilalmak megszegőit, vagyis a rosszul viselkedő gyerekeket fenyegették.
A pulya jelentése kisgyermek, gyermek nemre való tekintet nélkül. Pontosabb meghatározás esetében használatos a lyánypulya vagy a fiúpulya. Használata a Hajdúságtól keletre kisebb-nagyobb intenzitással gyakori. Íme két példamondatban az Új magyar tájszótárból: „Népes vót a család, mert vót hat puja” (1730); „Mit gondolsz, hászen puja még a’!” (1830). Szólásban is előfordul: „Félre puja, jön a gulya!” Egyébként a vasutasszlengben pulyaszedőnek nevezik az iskolavonatot, tehát azt, amelyik az iskolák rendjéhez igazodik, és amelyen sok gyerek utazik.
Megbélyegző szavak
Érdekes módon ezt a nyelvjárási szót van, aki megbélyegzőnek tekinti. Az egyik napilap sms-üzeneteinek sorában volt olvasható a következő: „Beszélünk a gyógyszerárról, de az udvarias kiszolgálásról nem. Egy NN patikában nem szokás ránézni a vevőre, és a gyerek korát úgy kell megkérdezni, hogy »Mekkora a pulya?« Gratulálok! És nem is volt fiatal.” Feltételezzük a jobbik esetet. Az eladó nem akarta megsérteni a vevőt, azonban valamelyest meg lehet érteni a patikában vásárlót is. A helyzethez illő kommunikációs forma megválasztása nemcsak a parlamenti képviselők, polgármesterek és más közszereplők számára fontos, hanem íme: egy eladó számára is. Az más kérdés, hogy a nyelvjárási pulya szót tekinthetjük-e sértőnek, van-e rosszalló, stilárisan árnyaló mellékjelentése. Az sms írója szerint igen.
Mi az a csuszpájz?
Gyakran van hangulati különbség az idegen szó és a helyette használatos magyar között. Nyilvánvaló, hogy a férj nem dicséretként kérdezi meg a feleségétől: „Mi ez a csuszpájz, drágám?” Azaz főzelék. És egy festőművész sem örül annak a mondatnak, hogy „piktor uramtól megrendelnék egy portrét a feleségemről”. És az is nyilvánvaló, hogy egy ügyvéd sem venné jó néven, ha prókátornak neveznék. Természetesen a perszóna sem pozitív kicsengésű szó hölgyre alkalmazva, mint ahogy a fráter a férfira.
A Szómagyarító honlapon a magyarításokból rögtön kiderül, hogy az adott kifejezéssel megnevezett személy mennyire elfogadott a nyelvhasználók számára. A celeb szóra nem kevesebb, mint ötven magyarítás olvasható, és ezek nagy többsége bizony gúnyos, ironikus. Íme válogatás a szalonképesekből! Összetétellel jött létre a médiafagyöngy, nyalkamáté, percember, perc-jófej, gipszcsillag; szóképzéssel a csacsogány, vihorász; ikerítéssel az illegi-billegi, villancs-csillag. Mind alkalmi, tudatos és szükségszerű neologizmus, elterjedésükre szinte alig van esély.
Kafetéria magyarul
Nem kevésbé voltak kíméletesek a cafeteria (kafetéria) szó magyarítói. A szemléletük: félig üres a pohár, erről tanúskodnak a következő ironikus kifejezések: erszénymankó, bérsámli, ínségszaru, pótbérzsák, gürifillér, pótfillér, borramizsna, pótalamizsna, morzsatál, erszényke, kénybér.
Érdekes módon időnként egyetlen képző is hozzáadhat valamilyen stiláris többletet a szóhoz. A nyelvújítás korában keletkezett jó néhány, úgynevezett koholt képzőnk szóvég-megelevenedéssel, többek között az -nc, -onc, -enc, -önc. Tévesen kikövetkeztetett toldaléknak is nevezik, és számos ma is használatos szavunkat ezzel hozták létre. Például főnevekből, melléknevekből személyt jelölő főneveket alkottak, ilyen a küldönc, kedvenc, újonc. Jó néhányuk lekicsinylő vagy rosszalló jelentésű, mint a bérenc, kegyenc, ifjonc, udvaronc vagy a nyomoronc.
Borítókép: Úton a celeblét felé az interneten (Fotó: Gettyimages/Westend61)
