Demkó Attila: Izraelnek nincs választása

A zsidó állam hirtelen nagyon egyedül lett.

Palestinians gather as they mourn over the bodies of those killed in Israeli bombardment in Deir Balah in the central Gaza Strip, at the Shuhada Al-Aqsa hospital in the same city on November 6, 2023, amid the ongoing battles between Israel and the Palestinian group Hamas. (Photo by Majdi Fathi/NurPhoto) (Photo by MAJDI FATHI / NurPhoto / NurPhoto via AFP) Fotó: NurPhoto via AFP

Tehát a katonai győzelem lehetséges, ha nem is lesz könnyű vagy gyors. De a globális többség és a nyugati szélsőbal szimpátiájáért folytatott küzdelemben Izrael hátrányban van. Erre mondaná az egyszeri ENSZ-főtitkár, hogy nem vákuumban történt a Hamász támadása. Nos, semmi sem történik előzmények nélkül. Van előtörténete az ukrajnai orosz agressziónak is. De egy háború kirobbantása az egy háború kirobbantása, a mészárlás az mészárlás, és amikor elkezdjük magyarázni, hogy ez a közvetlen ok nélkül indított háború jó háború, ez a mészárlás morálisan más, akkor átlépünk egy vörös vonalat. Most pedig pontosan ezt teszi a progresszív-szélsőbaloldali nyugati értelmiség nem kis része, egy platformon az orosz propagandistákkal. Az amerikai, de az oroszoknak dolgozó Scott Ritter azt magyarázza, hogy a fesztiválozó izraeli fiatalok a kereszttűzben haltak meg. Eközben amerikai egyetemeken tüntetnek a kolonialista, gyarmatosító, apartheid Izrael ellen. Nem foglalkoznak azzal, hogy az arab államok túlnyomó többségével ellentétben Izrael demokrácia, ahol a palesztin pártok bent ülnek a Knesszetben, sőt volt példa arra is, hogy kormányra kerültek. 

Nem kérdés, vannak a Nyugati Parton túlkapások az izraeli telepesek részéről, és az sem, hogy nem mutatnak jól a falak a képernyőkön. De eközben kétmillió palesztin izraeli állampolgárként sokkal jobban és szabadabban él, mint a négyszázmillió arab túlnyomó többsége. Arról nem is beszélve, hogy a sok tízmillió térségbeli keresztény elnyomása és hol lassú, hol gyorsabb felszámolása senkit sem érdekel a progresszív körökben. Pedig ők a térség legrégebbi vallása-kultúrája a zsidóság után, nem az iszlám. Ha nagyon visszamegyünk a történelemben, nem is kétséges, ki is ebben a térségben az igazi hódító.

Mindez persze a kultúrharcos barikád „haladó” oldalán lévő embereknek nem számít. A tények nem számítanak. Még az sem számít, hogy a Hamász pillanatok alatt számolná fel vérrel és vassal Tel-Aviv virágzó melegközösségét. Sőt az iszlám szélsőség Európába vagy az USA-ba szabadulva először a nyugati progressziót irtaná ki nagy lelkesedéssel. A hitetlenek számukra ugyanis sokkal rosszabbak, mint a vallásos keresztények.

A palesztinok tragikus sorsával együtt lehet és kell érezni. 

De meg kellene érteni: elsősorban a saját vezetésük és az arab államok kudarca ez a mai helyzet. Lett volna lehetőség a kétállami megoldásra. Nem ideálisra, palesztin szemszögből nem is igazságosra, de aki az „ideálist” és a saját igazságának teljes győzelmét keresi, az általában kudarcra van ítélve. A Hamász mészárlása után az eleve vergődő békefolyamat meghalt. Hogy újra lehet-e éleszteni egy nap, az kérdés. Valószínűleg igen, mert nincsenek „állandók” a világban, csak az ideológusok fejében. 

Most, 2023-ban Izraelnek nincs választása: harcolnia és győznie kell. A vereség, a visszavonulás a végső pusztulás kezdetét jelentheti. Mert a Hamász és a Hezbollah nem kiegyezni akar, hanem Palesztinát a „folyótól a tengerig”. Nincs kompromisszumra lehetőség. A világon mindenhol, kivéve a nyugati „progresszió” eltorzult tudatát, az erő számít. Akinek van, az megmarad, akinek nincs, az eltűnik vagy megalázva fejet hajt. 

Semmi sem változott, a történelem nem állt meg. 

Izrael ezt nem felejtette el. A Nyugat értelmiségének egy jelentős része, sőt az európai államok többsége igen. Az önvédelem alapvető reflexeit számolja fel a „progresszió”. Ideje felébredni, komolyan venni a belső krízisünket, a XXI. század nagy válságát, amibe folyamatosan megyünk bele, és ami velünk marad még legalább egy nemzedékig. 

Borítókép: Palesztin fiú Gázában a háború áldozataival (Fotó: AFP)