Demkó Attila: Izraelnek nincs választása
A zsidó állam hirtelen nagyon egyedül lett.

Tehát a katonai győzelem lehetséges, ha nem is lesz könnyű vagy gyors. De a globális többség és a nyugati szélsőbal szimpátiájáért folytatott küzdelemben Izrael hátrányban van. Erre mondaná az egyszeri ENSZ-főtitkár, hogy nem vákuumban történt a Hamász támadása. Nos, semmi sem történik előzmények nélkül. Van előtörténete az ukrajnai orosz agressziónak is. De egy háború kirobbantása az egy háború kirobbantása, a mészárlás az mészárlás, és amikor elkezdjük magyarázni, hogy ez a közvetlen ok nélkül indított háború jó háború, ez a mészárlás morálisan más, akkor átlépünk egy vörös vonalat. Most pedig pontosan ezt teszi a progresszív-szélsőbaloldali nyugati értelmiség nem kis része, egy platformon az orosz propagandistákkal. Az amerikai, de az oroszoknak dolgozó Scott Ritter azt magyarázza, hogy a fesztiválozó izraeli fiatalok a kereszttűzben haltak meg. Eközben amerikai egyetemeken tüntetnek a kolonialista, gyarmatosító, apartheid Izrael ellen. Nem foglalkoznak azzal, hogy az arab államok túlnyomó többségével ellentétben Izrael demokrácia, ahol a palesztin pártok bent ülnek a Knesszetben, sőt volt példa arra is, hogy kormányra kerültek.
További Lugas híreink
Nem kérdés, vannak a Nyugati Parton túlkapások az izraeli telepesek részéről, és az sem, hogy nem mutatnak jól a falak a képernyőkön. De eközben kétmillió palesztin izraeli állampolgárként sokkal jobban és szabadabban él, mint a négyszázmillió arab túlnyomó többsége. Arról nem is beszélve, hogy a sok tízmillió térségbeli keresztény elnyomása és hol lassú, hol gyorsabb felszámolása senkit sem érdekel a progresszív körökben. Pedig ők a térség legrégebbi vallása-kultúrája a zsidóság után, nem az iszlám. Ha nagyon visszamegyünk a történelemben, nem is kétséges, ki is ebben a térségben az igazi hódító.
További Lugas híreink
Mindez persze a kultúrharcos barikád „haladó” oldalán lévő embereknek nem számít. A tények nem számítanak. Még az sem számít, hogy a Hamász pillanatok alatt számolná fel vérrel és vassal Tel-Aviv virágzó melegközösségét. Sőt az iszlám szélsőség Európába vagy az USA-ba szabadulva először a nyugati progressziót irtaná ki nagy lelkesedéssel. A hitetlenek számukra ugyanis sokkal rosszabbak, mint a vallásos keresztények.
A palesztinok tragikus sorsával együtt lehet és kell érezni.
De meg kellene érteni: elsősorban a saját vezetésük és az arab államok kudarca ez a mai helyzet. Lett volna lehetőség a kétállami megoldásra. Nem ideálisra, palesztin szemszögből nem is igazságosra, de aki az „ideálist” és a saját igazságának teljes győzelmét keresi, az általában kudarcra van ítélve. A Hamász mészárlása után az eleve vergődő békefolyamat meghalt. Hogy újra lehet-e éleszteni egy nap, az kérdés. Valószínűleg igen, mert nincsenek „állandók” a világban, csak az ideológusok fejében.
További Lugas híreink
Most, 2023-ban Izraelnek nincs választása: harcolnia és győznie kell. A vereség, a visszavonulás a végső pusztulás kezdetét jelentheti. Mert a Hamász és a Hezbollah nem kiegyezni akar, hanem Palesztinát a „folyótól a tengerig”. Nincs kompromisszumra lehetőség. A világon mindenhol, kivéve a nyugati „progresszió” eltorzult tudatát, az erő számít. Akinek van, az megmarad, akinek nincs, az eltűnik vagy megalázva fejet hajt.
Semmi sem változott, a történelem nem állt meg.
Izrael ezt nem felejtette el. A Nyugat értelmiségének egy jelentős része, sőt az európai államok többsége igen. Az önvédelem alapvető reflexeit számolja fel a „progresszió”. Ideje felébredni, komolyan venni a belső krízisünket, a XXI. század nagy válságát, amibe folyamatosan megyünk bele, és ami velünk marad még legalább egy nemzedékig.
Borítókép: Palesztin fiú Gázában a háború áldozataival (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!