Egy háború hallatán hajlamosak vagyunk csak a diadalmas győztesre és a tragikus vesztesre fókuszálni, megfeledkezve arról, hogy a véres harcok során a legnagyobb áldozatot nem a katonák, nem a hadvezérek és legkevésbé az azokat előmozdító politikusok hozzák, hanem sokkal inkább a hadművelettel érintett területek polgári lakosai. Ők nem fényes hadi sikerekről, nem propaganda által felszított gerillaháborúról, nem hősies tettekről, hanem békéről, a világ normális kerékvágásba történő visszatéréséről álmodnak. Andrew Uffindell, a neves brit hadtörténész Napóleon 1814. évi hadjáratáról írt munkájának vitathatatlan érdeme, hogy bátran kontextualizálja a témát: ugyanakkora teret szentel a hadi eseményeknek, mint ezeknek a civil lakosságot sújtó másodlagos következményeinek, az éhezésnek, a járványoknak, a kényszerű elvándorlásnak, a megszálló és a honvédő csapatok kegyetlenkedéseinek, azaz a térséget sújtó humanitárius katasztrófa egészének.

Napóleon legnagyobb hadvezéri teljesítményének a történészek – egy laikus számára némiképp meglepő módon – nem a közismert diadalait, hanem a koalíciós csapatok már francia földön kibontakozó támadása ellen vívott hadjáratát tartják, amely azonban paradox módon kudarccal zárult, és végső soron Bonaparte bukását eredményezte. A balul végződött oroszországi hadjárat, majd a népek csatájának aposztrofált lipcsei vereség következtében a szövetséges seregek átkeltek a Rajnán, és a háborút 1814-re átvitték Franciaország földjére, így Napóleon defenzívába szorult. Az osztrák, porosz és orosz csapatok két nagy hadtestbe tömörülve próbáltak Párizsig hatolni, Napóleon azonban a koalíciós hadseregnél lényegesen kisebb létszámú, mozgékony erejével hatékonyan szállt szembe ellenségeivel.
A hadjárat során alig kilenc nap leforgása alatt Napóleon összesen hat csatában verte meg a szövetséges seregeket. Uffindell korábban nem publikált, párizsi és aube-i levéltárakban őrzött anyagokat is vizsgált, és aprólékosan bejárta a hadjárat által érintett területet, ennek alapján mindenre kiterjedő, részletes leírásokat közöl a csatákról, melyek megértését részletes térképekkel segíti, hitelességét pedig visszaemlékezésekkel erősíti. Meglátásai imponáló és magabiztos tudásról árulkodnak.
Az a mód, ahogy Napóleon a hadjáratot vezette, a manőverező hadviselés kiemelkedő példája: a mozgékonyságban rejlő lehetőségek kihasználása, a megtévesztés határozott alkalmazása, a gyenge pontok állandó keresése révén sikerült összezavarni, megfélemlíteni és megbénítani az ellenséget. A lendület, a mozgás számított, nem a puszta számok önmagukban, mivel Napóleon képes volt megsokszorozni a ténylegesen rendelkezésére álló erőt a hadműveleti sebesség, a meglepetés ereje és puszta morális tényezők révén
– foglalta össze Uffindell a császár kezdeti sikereinek okait.