Elsöpört ország: így puccsolta meg a CIA a guatemalai demokráciát

Guatemala kis közép-amerikai ország, amelynek kevés kapcsolata van térségünkkel, mégis volt egy időszak, amikor egyfajta inverze lett hazáknak. Nálunk 1956-ban a szovjet fegyverek verték le a szabadságharcot, míg két évvel korábban ugyanezt tette az Egyesült Államok Guatemalában, noha nem nyílt sisakkal. A Szabad Európa rádió ottani megfelelőjét a Felszabadítás Hangjának nevezték.

A közép-amerikai ország és elnöke, Jacobo Árbenz az Egyesült Államok célkeresztjébe került. Fotó: Bettmann

,,Árbenz szabad választáson lett elnök. Milyen jogon segíthetünk 

megdönteni a kormányát és elmozdítani a hivatalából?”

David Phillips CIA-tiszt

Guatemalában 1898 és 1944 között a brutálisnak mondható munkaügyi viszonyokat rendőrállammal lehetett fenntartani, az Egyesült Államok által lefizetett diktátorok sorának jóváhagyásával. De 1944 nyarán népfölkeléssel sikerült leváltani Jorge Ubico diktátort, a hatalmat pedig junta vette át Jacobo Árbenz vezetésével. 1944 októberében – amikor Magyarországon a nyilasok vették át a hatalmat – Guatemalában demokratikus választásokat írtak ki. Így létre jött létre 1945 márciusában a Juan José Arévalo filozófiaprofesszor vezette kormány, amely reformokkal rendezte a munkások lakhatását, iskolákat, kórházakat épített. Arévalo államfelfogása a polgári szabadságjogokra épült, a kommunizmust pedig határozottan elvetette.

Egy független, szuverén állam alapjait igyekezett lerakni, amit talán a magyar illiberális demokráciával állíthatnánk párhuzamba.

Arévalo és országa helyzetét nagyon megnehezítette a ,,jenki imperializmus”, amely nem állt készen pozícióinak feladására. A Monroe-doktrína (1823) lényegét a térség erőforrásaihoz és piacaihoz való korlátlan amerikai hozzáférés jelentette. Latin-Amerikát az amerikai nagyvállaltok kezdték bekebelezni, közülük is a legnagyobb étvágyú a United Fruit Company (UFCO) volt. Az alapvetően banánt forgalmazó multi Közép-Amerikában 1,5 millió hold földterülettel rendelkezett, Guatemalában közel 500 ezerrel, de ezen kívül vasútépítéssel, távíróvonal-építéssel is foglalkozott. Monopóliuma volt a villamos energiára, és stratégiailag fontos Karib-tengeri kikötő is tulajdonában állt, de beépült a közigazgatásba is. Hatalmas nyereséget termelt, kézben tartva a különböző diktátorok által uralt banánköztársaságokat. Az UFCO profitját az is növelte, hogy a munkások életszínvonalát heti hét munkanappal alacsony szinten tartották, nem pénzzel, hanem kuponokkal fizették őket, a maja őslakosokat pedig ingyen dolgoztatták az ültetvényeken. Ezt a modern rabszolgatartó rendszert csak a helyi hadseregnek adott kiváltságokkal tudták fenntartani. Guatemalában 1950-re az UFCO éves bevétele 65 millió dollár volt, kétszer annyi, mint a kormányé.

Jacobo Árbenz megdöntött guatemalai elnök francia újságírókkal. Fotó: Bettmann

Földreform 

Az UFCO kezdettől félve figyelte Arévalo hatalomra kerülését, és nagyon nem tetszett neki a munka törvénykönyvének bevezetése. Arévalo kormánya ellen mintegy huszonöt puccskísérletet hajtottak végre – ezek mögött mindig az amerikaiak álltak. Az amerikai médiában folyamatosan lejáratókampány folyt a kormány ellen, mégpedig a hidegháborús pszichózis fokozódásával egyre élesebben. Arévalo 1951-ben lemondott, átadva a hatalmat honvédelmi miniszterének, a már említett Árbenznek. Az UFCO-nál a leginkább a földreformtól tartottak, ami 1952 júniusára be is következett. A nagybirtokok megműveletlen részeit kártérítés fejében kisajátították, és újraosztották a szegény mezőgazdasági dolgozók között. Az amerikai multi parlagon lévő földjeiért a kormányzat 500 ezer dolláros kompenzációt ajánlott föl a követelt 16 millióval szemben. Ekkor az UFCO Washingtonhoz fordult segítségért. Közben a nagy lapok, magazinok és rádióállomások szabályos ideológiai hadviselést folytattak az Árbenz-kormány ellen, kommunista beállítottsággal és azzal vádolva: a Szovjetunió hídfőállása lesz a kontinensen. Egy amerikai újságíró némi iróniával jegyezte pedig meg: Guatemalában annyi kommunista nincs, mint San Franciscóban… Számuk néhány száz, legfeljebb néhány ezer lehetett.

Az akkoriban alig hárommillió lakosú közép-amerikai ország már évek óta tüske volt a washingtoni döntéshozók szemében, amikor az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az Árbenz eltávolítására indított 1952-es Szerencse hadműveletét még leállították. Viszont a földreform bevezetése minden gátlásuk alól feloldotta a washingtoniakat. Az amerikai nagyhatalmi érdek és a nagyvállalati profit ez esetben is szorosan összefonódott. Az UFCO vezetősége és több aktív politikus is szoros kapcsolatban állt. Így a CIA-igazgató Allen Dulles, valamint testvére, az államtitkár, majd külügyminiszter (1953–59) John Foster Dulles korábban az UFCO-t képviselő tekintélyes ügyvédi irodának dolgozott. 

Bacilusként emlegették 

Guatemaláról kongresszusi képviselők is mint fertőző bacilusról nyilatkoztak, amit el kell szigetelni. Mivel az amerikaiak nemzetközileg is pellengérre állították, Árbenz kénytelen volt katonai beavatkozással számolni. 1954 májusában a csehszlovák kormánytól kétezer tonna kézifegyvert és könnyű lövegeket rendelt, azonban a hajószállítmányt a CIA – teljesen jogellenesen – lefoglalta. Sőt Washington nagy botrányt is csapott a „vörös blokk” felbukkanásának első jelére hivatkozva, ami ürügyként szolgált további lépésekre és az ellenséges hangulat fokozására. A CIA gyorsan összeállított egy csapatot, aktiválta hondurasi emigrációjában a korábbi diktátorjelölt Castillo Armast és annak néhány száz fős zsoldosseregét.

A Siker hadművelet alapja a pszichológiai hadviselés és a megtévesztés volt; az USA valós szerepét titokban kellett tartani.

A propagandáért David Phillips és Howard Hunt lett felelős, és sikerre is vitték a tervet. Kétszáz lejárató cikket és háttéranyagokat készítettek, mintegy 27 ezer antikommunista karikatúráról és plakátról, valamint három filmről is gondokodtak. Százezer brosúrát terjesztettek a Kommunizmus kronológiája Guatemalában címmel. 1954 júniusában Árbenz lemondását sürgető röpcédulákat szórtak le repülőgépről, azzal fenyegetőzve: különben bombázni fogják az országot. A CIA bombázói folyamatosan cirkáltak is a guatemalai városok fölött, fegyverraktárakat, olajtárolókat bombázva, egyben a közelgő inváziót jelezve. Phillips vezetésével működtetni kezdték a Felszabadítás Hangja nevű rádiót Hondurasból és Nicaraguából, amely félrevezető híreket sugárzott, blokkolva a guatemalai rádió adásait, miközben folyamatosan szóltak a szirénák. Megcsonkított katonatiszteket ábrázoló hamis felvételeket terjesztettek, a kommunisták művének állítva be a szörnyűségeket. A propaganda olyan eredményes volt, hogy a bennszülött katolikus papságot is sikerült maguk mellé állítaniuk.

„Felkelősereg” és leszámolás  

Közben Castillo Armas és szedett-vedett zsoldoscsapata átlépte a hondurasi határt, majd pár nap után megállt. Ezt a CIA-rádió úgy kommentálta, hogy hatalmas felkelősereg indult meg a főváros felé, mire a lakosság egy része menekülni kezdett. A CIA-nál tisztában voltak azzal: ha Árbenz hadserege az ellenállást választja, akkor könnyen visszaveri a behatolókat. Azonban az összehangolt, következetes lélektani hadviselés megtette a hatását, és Árbenz, aki pedig képzett katonatiszt volt, elhitte, hogy komoly haderő közeledik, amely szükség esetén számíthat az Egyesült Államok beavatkozására. Közben a hazai légierő is csődöt mondott, a hadsereg néhány vezetőjét lefizették, Árbenz idegei pedig felmondták a szolgálatot. A vérontás elkerülésére 1954. június 27-én lemondott. Búcsúbeszédében így fogalmazott: 

Az antikommunizmus ürügyét használták fel. Az igazság egészen más. Az igazság a gyümölcskereskedő vállalat és más amerikai monopóliumok pénzügyi érdekeiben rejlik, amelyek nagy összegeket fektettek be Latin-Amerikában, és attól tartanak, hogy Guatemala példáját más latin országok is követni fogják…

Castillo Armas puccsistáinak leszámolása a Jacobo Árbenz elnökhöz hű erőkkel. Fotó: AFP

Annak ellenére, hogy Guatemalát külső támadás érte, és nem polgárháború zajlott, az USA képviselői meg tudták akadályozni, hogy az ügy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerüljön. Így Guatemalába sem küldtek ENSZ-csapatokat, ahogy majd ’56-ban Magyarországra sem fognak. Castillo Armas hatalomra kerülésével azonnal megindultak a letartóztatások, ezreket csuktak börtönbe és kínoztak meg. Az Árbenz-kormány megbuktatása után diktátorok sora követte egymást. A guatemalai polgárháború (1960–1996) csaknem kétszázezer ember erőszakos halálát okozta, közte az 1980-as évek elején a maja őslakosokat ért népirtást. Árbenz száműzetésbe került, végül 1971-ben vitatott módon halt meg: Mexikóban ,,megfulladt” a fürdőkádjában.

Borítókép: A közép-amerikai ország és elnöke, Jacobo Árbenz az Egyesült Államok célkeresztjébe került. (Fotó: Bettmann)