A gyermekágyi lázban elhunyt anyák és gyermekeik nagy száma olyannyira megrendítik a fiatal orvost, hogy fájdalmasan fenséges küzdelmet vállal a kór ellen. Adatok ezreit bogarássza át, fáradhatatlanul keres, kutat, ha kell szembeszáll főnökével, a merev, dogmatista „sziléziai stréberrel”, Klein professzorral.
Megvetette a természetfilozófiai bölcselkedést, csak a szenvedő anyákat látta maga előtt, egyszerű kis közkórházi orvos volt, mégis nekivágott a nagy talánynak, amely előtt megtorpant az egész bécsi tudóskollégium, nem kapott segítséget sehonnan, csak magából meríthetett, érző szíve hajtotta éles agyát a cél felé.
– foglalja össze a szerző a felfedezésekhez vezető fáradságos utat.
És ez az éles elme többévnyi küzdelem után diadalt arat. Bár a felfedezés és annak bevezetésének pontos dátuma nem ismert, de annyi biztos: a bécsi klinikán 1847 májusában már alkalmazták a klórvizes kézmosást. Egy olyan korban, amikor az ember és a baktérium párharca még el sem kezdődött, minden újdonság először a fölényes hallgatás falába ütközik, majd a gúnyos kritikák özönébe fúl. Semmelweis, akit sosem a hírnév és a dicsőség csábított, hanem „csak” gyógyítani akart, a sorozatos szakmai megaláztatások elől Bécsből Budára költözik, a Rókus-kórház fizetés nélküli főorvosa lesz. Felfedezését Magyarországon akadály nélkül tudja alkalmazni, személyét tisztelet övezi:
Bókay Árpád professzor állapította meg, hogy a latin közmondással ellentétben (…) Semmelweis a saját hazájában a magyar orvosok előtt prófétává lett már akkor, amikor még majdnem az egész világ mint eszelős fantasztát emlegette.
És ez a próféta vaskézzel tart rendet a klinikáján, ahol hiába összehasonlíthatatlanul rosszabbak a körülmények, mégis jobb eredményekkel büszkélkedhet, mint a világ bármely kórháza. Itthon Semmelweis előadásokat tart, tanításait könyvben foglalja össze.
A pesti előadások szemtanúi feljegyezték azt is, hogy Semmelweis lángoló szónokként mutatkozott be, költő és harcos volt egy személyben, s a tudós büszkeségével hirdette a világjelentőségű tanítást
– mutatja be Kertész Róbert a katedra mögött álló embert. Hiába égeti azonban ez a belső tűz, tanai az ország határain kívülre csak alig hatolnak át. Ellenfelei összehangolt támadásokat intéznek ellene, amire Semmelweis hevesen reagál.
Egyetlen ember hadat üzen a világnak, feláldozza az olcsó dicsőség babérjait, leszámol a hírnév és jómód polgári lehetőségeivel, mert már csak egyetlen eszme, egyetlen cél lebeg előtte: a betegek megmentése. (…) Harminc évig harcoltak az orvosok Semmelweisszel. Pontosan úgy, ahogy egy emberöltőn keresztül üldözték Harvey-t, a vérkeringés felfedezőjét és Jennert, a feketehimlő legyőzőjét. A kortársak nem tűrik az óriásokat, Liliput népe gúzsba köti Gullivert.
– foglalja össze az író a német származása ellenére magát büszke magyarként aposztrofáló Semmelweisnek az elhallgattatására irányuló erőkkel vívott egyenlőtlen harcát.
Der wilde Ungar? Talán mégis sokkal méltóbb és találóbb az a másik jelző, amellyel angol szerzők ruházták fel a betegei életéért könyörgő, küzdő Semmelweist: the heroic Hungarian - a hős magyar.
– hivatkozik külföldi forrásokra is Kertész Róbert, akinek kezdeti szigorú tárgyilagossága már a múlté, nem tudja, nem akarja megtagadni rokonszenvét az elméje elborulásáig, a tragikus végig kitartó hősétől.
„Semmelweis emberöltőkkel megelőzte korát, magasan kiemelkedett saját korának orvostudományi világképéből, s kortársai minden gyakorlati eredményessége mellett sem foghatták fel az elméletet.”
– összegez megrendülten az író.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!