Kertész Róbert, a múlt század közepének ismert újságírója saját medikusi élményeire is támaszkodva írt könyvet Semmelweis Ignácról, amelynek egyik kiemelkedő erénye, hogy néhol már lírai vénát megvillantva rajzolja fel elénk a Semmelweis életét meghatározó nagyvárosok ezer színben pompázó képét. Az anyák megmentője címet viselő művet az 1941-es első kiadást követően most új köntösben korunk olvasóközönsége is kézbe veheti. Az alapos kutatómunkán alapuló életrajzi regény nem költ hozzá semmit az ismert tényekhez, nem ad „der wilde Ungar” szájába kitalált, hatásvadász frázisokat, nem helyezi bele lehetetlen, frivol szituációkba; egyszerűen csak szabatosan, tényekre fókuszálva ismerteti Semmelweis Ignác életútját. Maga Kertész Róbert így ír erről:
Egy osztrák szerző bővérű, életörömtől duzzadó, harsogó kacagású, kék szemű, szőke atlétának írja le, bonyolult nyár végi kalandokba sodorja, és casanovai romantikával veszi körül Semmelweis alakját. Akadt francia író, aki háromfelvonásos színműben elegáns világfinak, sziporkázóan szellemes vivőrnek rajzolja meg magyar orvos-hősét, aki úgyszólván csak a pergő párbeszédek rakétázása kedvéért, szinte mellékesen jut el felfedezéséhez. Egy modern cseh író megkísérli Semmelweist az örök forradalmi emberi szellem képviselőjeként beállítani – több alapossággal író német szerzők a semmelweisi tragikumot hangsúlyozzák, a démonikus megszállottságot, amely életén uralkodott, még az amerikai Kruif, aki talán legközelebb férkőzött az igazsághoz, a tisztalelkű tudóst, a jó embert és a vitéz harcost látta meg benne. A magyar szerzőt kötelezi a tárgyilagosság.
Kertész Róbert munkáját valóban az objektivitás jellemzi. Elfogulatlanság nélkül ír a Budán felcseperedő, de orvosegyetemi tanulmányait már Bécsben kezdő ifjú képességeiről is:
A fiatal orvosnövendék soha nem volt csodagyerek, medikustársai közül is csak feltűnő buzgalma, munkabírása és szorgalma emelte ki, mégis érdekes és jellemző, hogy már az orvosszigorló Semmelweist is három professzor tüntette ki bizalmával
Erre az akkor még megelőlegezett bizalomra később a szülészeti klinikán tanársegédi állást elnyerő magyar sebészorvos hamar rászolgál. A klinikán tapasztalt állapotok egyszerre nyugtalanítják és elkeserítik.
Szavak, szép hangzatos szavak, cikornyás frázisok, rezignált meghatározások, fatalista, nemtörődöm elnevezések, csillogó homlokzat, amely mögött nincs semmi, bravúros beavatkozások, amelyeket nyomon követ a kórházi üszök, a beteg lassú, kegyetlen kínhalála.
– írja egy levelében.
A gyermekágyi lázban elhunyt anyák és gyermekeik nagy száma olyannyira megrendítik a fiatal orvost, hogy fájdalmasan fenséges küzdelmet vállal a kór ellen. Adatok ezreit bogarássza át, fáradhatatlanul keres, kutat, ha kell szembeszáll főnökével, a merev, dogmatista „sziléziai stréberrel”, Klein professzorral.
Megvetette a természetfilozófiai bölcselkedést, csak a szenvedő anyákat látta maga előtt, egyszerű kis közkórházi orvos volt, mégis nekivágott a nagy talánynak, amely előtt megtorpant az egész bécsi tudóskollégium, nem kapott segítséget sehonnan, csak magából meríthetett, érző szíve hajtotta éles agyát a cél felé.
– foglalja össze a szerző a felfedezésekhez vezető fáradságos utat.
És ez az éles elme többévnyi küzdelem után diadalt arat. Bár a felfedezés és annak bevezetésének pontos dátuma nem ismert, de annyi biztos: a bécsi klinikán 1847 májusában már alkalmazták a klórvizes kézmosást. Egy olyan korban, amikor az ember és a baktérium párharca még el sem kezdődött, minden újdonság először a fölényes hallgatás falába ütközik, majd a gúnyos kritikák özönébe fúl. Semmelweis, akit sosem a hírnév és a dicsőség csábított, hanem „csak” gyógyítani akart, a sorozatos szakmai megaláztatások elől Bécsből Budára költözik, a Rókus-kórház fizetés nélküli főorvosa lesz. Felfedezését Magyarországon akadály nélkül tudja alkalmazni, személyét tisztelet övezi:
Bókay Árpád professzor állapította meg, hogy a latin közmondással ellentétben (…) Semmelweis a saját hazájában a magyar orvosok előtt prófétává lett már akkor, amikor még majdnem az egész világ mint eszelős fantasztát emlegette.
És ez a próféta vaskézzel tart rendet a klinikáján, ahol hiába összehasonlíthatatlanul rosszabbak a körülmények, mégis jobb eredményekkel büszkélkedhet, mint a világ bármely kórháza. Itthon Semmelweis előadásokat tart, tanításait könyvben foglalja össze.
A pesti előadások szemtanúi feljegyezték azt is, hogy Semmelweis lángoló szónokként mutatkozott be, költő és harcos volt egy személyben, s a tudós büszkeségével hirdette a világjelentőségű tanítást
– mutatja be Kertész Róbert a katedra mögött álló embert. Hiába égeti azonban ez a belső tűz, tanai az ország határain kívülre csak alig hatolnak át. Ellenfelei összehangolt támadásokat intéznek ellene, amire Semmelweis hevesen reagál.
Egyetlen ember hadat üzen a világnak, feláldozza az olcsó dicsőség babérjait, leszámol a hírnév és jómód polgári lehetőségeivel, mert már csak egyetlen eszme, egyetlen cél lebeg előtte: a betegek megmentése. (…) Harminc évig harcoltak az orvosok Semmelweisszel. Pontosan úgy, ahogy egy emberöltőn keresztül üldözték Harvey-t, a vérkeringés felfedezőjét és Jennert, a feketehimlő legyőzőjét. A kortársak nem tűrik az óriásokat, Liliput népe gúzsba köti Gullivert.
– foglalja össze az író a német származása ellenére magát büszke magyarként aposztrofáló Semmelweisnek az elhallgattatására irányuló erőkkel vívott egyenlőtlen harcát.
Der wilde Ungar? Talán mégis sokkal méltóbb és találóbb az a másik jelző, amellyel angol szerzők ruházták fel a betegei életéért könyörgő, küzdő Semmelweist: the heroic Hungarian - a hős magyar.
– hivatkozik külföldi forrásokra is Kertész Róbert, akinek kezdeti szigorú tárgyilagossága már a múlté, nem tudja, nem akarja megtagadni rokonszenvét az elméje elborulásáig, a tragikus végig kitartó hősétől.
„Semmelweis emberöltőkkel megelőzte korát, magasan kiemelkedett saját korának orvostudományi világképéből, s kortársai minden gyakorlati eredményessége mellett sem foghatták fel az elméletet.”
– összegez megrendülten az író.
Kertész Róbert kötetének nem csak a Semmelweis Ignácról készült film bemutatója ad aktualitást, hanem az örök harc is, ami a haladás és a maradiság, a tapasztalatokon nyugvó, józan gondolkodás és a nyilvánvalót tagadni akaró, a valósággal szembe nézni képtelen nézetek között ma is zajlik.
Borítókép: Vecsei H. Miklós mint Semmelweis (Fotó: Szupermodern Filmstúdió)
