Kétszázötven éve alapított egy magyar kalandor várost Madagaszkáron

Kereken negyed évezrede, 1774 februárjában alapította meg a Madagaszkár első európai telepét a nyughatatlan kalandor, Benyovszky Móric. A XV. Lajos francia királyról elnevezett Louisbourg története izgalmas képet ad a gyarmatosítás kezdeti időszakáról. Kérdés, igaz-e az a hangzatos vélekedés, hogy az európaiak, lenyűgöző erőfölényükre támaszkodva kirabolták a bennszülötteket. Benyovszky naplója inkább a nagy formátumú civilizátor munkáját láttatja, és nem a lelkiismeretlen konkvisztádor rablóhadjáratát.

Budapest, 2021. december 17. Benyovszky Móric köztéri szobra az ünnepélyes avatásán Budapest VIII. kerületében 2021. december 17-én. MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton

Benyovszky Móric volt az a Franciaországba keveredett magyar utazó, aki elérte XV. Lajosnál, hogy Franciaország gyarmatosítsa Madagaszkárt. A vállalkozás célját De Boynes államminiszternek így foglalta össze: „Őfelsége Madagaszkár szigetén […] telepet akar alapítani, amelynek segélyével az Isle de France és a Bourbon-sziget anyagi egzisztenciája biztosíttathassék vagy új kereskedelmi ágak létesíttethessenek, és megélhetési módot találjon bizonyos számú ember, akik Indiában szolgálhassanak, az esetleg kiütendő háborúban.” A bikkfanyelven írt szöveget sokkal elevenebben adja elő a civilizátor, amikor összehívja az épülő erődnél a környék fejedelmeit. Így: „a főnökök tudtára adattam, hogy a francia király Madagaszkár lakóit […] védelme alá fogadni szándékozván […] elhatározta egy telep alapítását, amely őket ellenségeik elől megvédelmezendi. Elhatározta továbbá áruházak létesítését, amelyekben mindenkor találhatnak olcsó áron oly árucikkeket, amelyekre esetleg szükségük lehet, jelesen kelméket, égettbort, lőport, golyókat, puskákat stb. Ezen árucikkek cserébe fognak nekik kiszolgáltatni a saját terményeikért, főleg rizsért, amelyet nem termelhetnének elég nagy mennyiségben. Kijelentettem végre, hogy azon előnyökért, amelyeket Őfelsége rájuk halmozni hajlandó, én csak a következő három feltételt kötöm ki: Először, hogy velem barátsági és szövetségi szerződésre lépnek, és átadják a telepítvényemhez szükséges területet, nemkülönben megengedik a sziget lakóinak, hogy földet adhassanak el oly francia nemzetbelieknek, akik köztük akarnának megtelepedni. Másodszor, hogy megengedjék az ország belsejében, közel a Tingballe folyó forrásaihoz kórházakat és raktárakat építenem […] És végre harmadszor, hogy kötelezzék magukat a telep tulajdonának megvédelmezésére.” A bennszülöttek örömmel fogadják a fehérek ajánlatát, ám megkövetelik, hogy Benyovszky tegyen esküt: semmi joga nincs felettük, csupán jó barátként támogatja őket ellenségeikkel szemben.

Potápi Árpád János (a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára) és G. Németh György (a Benyovszky Nemzeti Bizottság és a Benyovszky Társaság elnöke) Benyovszky Móric köztéri szobrának ünnepélyes avatásán Budapest VIII. kerületében 2021. december 17-én. Fotó: Mónus Márton

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a gyarmatalapító fehérek, kőkorszaki szinten élő, halászó, vadászó népek közé érkeztek. Előfordult ilyen is, ám a Föld túlnyomó részét a XV–XVIII. században többé-kevésbé jól szervezett agrártársadalmak uralták – akárcsak Madagaszkáron, ahol fejedelmek kormányzása alatt letelepedett földművesek éltek. Igen kíméletlenül hadakoztak egymással. Benyovszky így ír egy háború kapcsán: „néhány tartomány különböző főnökei kijelentették […], hogy […] a navaniakat árulóknak és hitszegőknek tartják és […] rabszolgákul nyilvánítják.” Az egész törzset. A malagas népek főleg a sziget nyugati partjain kereskednek az arabokkal, és tartanak tőlük. Egy hozzájuk küldött expedíció eredményéről így számol be felfedezőnk: 

Az összes lakosok nagyon hajlandók érdekeinkhez csatlakozni, de ismervén haderőm csekély voltát, nem mernek hátat fordítani az araboknak, akik régóta látogatják tengerpartjaikat, és bizonyos uralmat vívtak ki maguknak felettük, részint árucikkeik mennyisége, részint jelentékeny hadierejük által.

Ezeket a népeket próbálja európai mintájú társadalommá kovácsolni Benyovszky.

Felfedezőutakat indít és sokfelé szarvasmarhában, gyapotban, ébenfában, gummiguttiban, cukornádban, indigóban, dohányban, takamahakafában bővelkedő tartományokat talál. Kereskedelmi telepeket alapít, hajózható folyókat keres, közlekedési csatornákat ásat, és útépítésre is ráveszi a bennszülötteket. Igyekszik fejleszteni a földművelést. Néhány francia telepes mellett lehetővé teszi, hogy a bennszülöttek is a francia gyarmat parasztjaivá váljanak. Jobbára háborúk áldozatairól van szó, akiket elűztek földjeikről más törzsek, másfelől olyan rabszolgákról, akik például ajándékként kerülnek Benyovszky birtokába. Egy helyen így ír: „a rabszolgákat felszabadítottam azon feltétel alatt, hogy valamelyik telepem szomszédságában telepedjenek le, és földjeik terményeiből tizedet fizessenek.” Másutt: egy pusztító háború után „az Antimaroa tartomány míveletlen maradt, azt az ajánlatot tettem a szambariveknek, hogy foglalják el a tartományból kiűzött szaphirobaik helyét. Ajánlatomat nagy örömmel elfogadták, és azonnal bele is egyeztek, hogy évenkint bizonyos díjt fognak fizetni a telep védnökségéért.” Más törzseket is igyekszik a telep környezetébe vonzani. „Ama szaphirobai főnökök, akik mindig a kormány hívei maradtak, engedélyt kértek egy város építésére a Lajos-erőd oltalma alatt, amely őket megvédelmezhesse az ellenségeik berontásai ellen. Örömmel teljesítettem e kívánságukat, mert ezáltal elérhetni véltem a célomat, amely abból állt, hogy lehetőleg benépesítsem a tartományt a főtelep szomszédságában, ahol a fogyasztásnak természet szerint jelentékenyebbnek kell lennie, mint a sziget bármely más részén.”

Bár időről időre konfliktusba keveredik némelyik törzzsel, céljai eléréséhez a gyarmatosítónak békére van szüksége. Az emlékiratban egy béketeremtés is felbukkan, amely összhangban van a civilizátor gazdasági-kereskedelmi törekvéseivel: „Mind a két félnek azt az ajánlatot tettem, hogy lépjenek […] szövetségi és barátsági szerződésre, amelyet én, a szambarive és szaphirobai nemzettel egyetemben biztosítanék; továbbá eléjük terjesztettem a következő, kölcsönösen kötelező feltételeket: Hogy ezentúl a kereskedelem szabad legyen mind a három nemzet közt, és senki se követelhessen e címen valamely különös díjakat (vagy adót) […] Hogy a betalimenek, fariavák és Hiavi alattvalói kellő számú munkást állítsanak ki, egy közhasznú és a kereskedelem előnyére szolgáló út elkészítésére Foul-Point-től Bohitsmenesig. És tekintettel arra, hogy ez az utolsó pont a leglényegesebbek egyike volt közös érdekeikre nézve, kijelentettem, hogy néhány tisztet szándékozom megbízni a munkára való felügyelettel.”

Benyovszky a törzsfőnökök érzelmek által meghatározott, partikuláris nézőpontjaival szemben látja a magasabb összefüggéseket, a kereskedelem általános érdekeit. Ez a magyar világutazó emlékiratai (és persze sok más pionír levelei, beszámolói) lényege. A gyarmatosítás nem a bennszülöttek kiirtása sokkal inkább béketeremtés, nem a kirablás, sokkal inkább új termelési, kereskedelmi koncepciók bevezetése, nem a rabszolgasorba döntés, inkább a rabszolgák felszabadítása, hogy részt vehessenek az új termelési rendszerekben, nem a pusztítás, hanem a barbár szokások felszámolása, nem a fehér elnyomás, hanem a messzire tekintő civilizációépítés. Persze tény: nem mindenhol.

Sokan kerestek választ arra, mi a gyarmatosítás sikerének titka. Jared Diamond Háborúk, járványok, technikák című kötetében teoretikus választ ad: a fehérek biológiai kulturális és technikai előnyben voltak a bennszülöttekkel szemben. Immunisak voltak az amerikai kontinensen pusztított betegségekre, ismerték az írást, így tényszerű jelentésekből, beszámolókból, nem babonákból és mendemondákból tájékozódtak (míg a bennszülöttek igen), illetve acél- és tűzfegyvereik, lovaik, hajóik voltak, míg ellenfeleik egyszerűbb eszközökkel harcoltak.

Talán mégsem ez a döntő a gyarmatosítás kérdésében. Benyovszky beszámolójából (és például Cortes jelentéseiből) kiderül: a gyarmatosítás azért sikeres, mert előnyös a bennszülöttek számra is. A fehérek olyan társadalomszervezési (katonai, gazdasági, kereskedelmi) koncepcióval érkeznek, aminek értékeit fel- és elismerik a helybéliek. Az európaiaknak technikai fölényük is van, de az együttműködésről, a munkamegosztásról, a termelésről, a kereskedelemről, a közbiztonságról, a gyógyításról, a tudásról, az irányításról hozott új szempontok számítanak igazán, mindaz, amit civilizációnak hívunk. Más kérdés, hogy a legtöbb gyarmaton a bennszülöttek nem tudtak alkalmazkodni az új keretekhez, és hamarosan a táradalom perifériájára szorultak. Ezzel a problémával (mai műszóval, a szlömösödéssel) most is nehezen birkózunk meg.

Benyovszky Móric vérbeli civilizátor, a felvilágosodás gyermeke, ismeri a korszerű társadalmi szerveződést. Büszkék lehetünk rá, hogy munkája révén a magyarok is hozzájárulhattak a fejlődéshez.

Benyovszky beszámolója

„E nemzetnél egy épp oly kegyetlen, mint sajátszerű szokás uralkodik emlékezetet meghaladó időktől fogva. Valamennyi gyermeket, aki természeti hibával vagy oly napon születik, amelyet szerencsétlennek tartanak, megölik mindjárt a születése után. Legtöbbnyire a vízbe fojtják, és volt alkalmam e kegyetlen szokás szemtanúja lehetni, mikor Louisbourg-ba visszatértem a folyamon. A szerencse úgy akarta, hogy elutazásom napján alkalmam nyílt megmenteni háromnak az életét e szerencsétlen gyermekek közül, akiket a vízbe akartak fojtani. A Lajos-erődbe vitettem őket és miután nagy cabart hívattam egybe, rábírtam a törzsfőnököket, hogy esküvel kötelezzék magukat, jövőre ezt a kegyetlenséget nem gyakorolni. Életem legboldogabb napjának tekintettem ezt a napot, amelyen sikerült megszüntetnem e gyalázatos szokást, amely a vallás vagy valamely undok előítélet szülötte volt.”

Borítókép: Benyovszky Móric köztéri szobra (Fotó: Mónus Márton)