Kétszázötven éve alapított egy magyar kalandor várost Madagaszkáron

Kereken negyed évezrede, 1774 februárjában alapította meg a Madagaszkár első európai telepét a nyughatatlan kalandor, Benyovszky Móric. A XV. Lajos francia királyról elnevezett Louisbourg története izgalmas képet ad a gyarmatosítás kezdeti időszakáról. Kérdés, igaz-e az a hangzatos vélekedés, hogy az európaiak, lenyűgöző erőfölényükre támaszkodva kirabolták a bennszülötteket. Benyovszky naplója inkább a nagy formátumú civilizátor munkáját láttatja, és nem a lelkiismeretlen konkvisztádor rablóhadjáratát.

Budapest, 2021. december 17. Benyovszky Móric köztéri szobra az ünnepélyes avatásán Budapest VIII. kerületében 2021. december 17-én. MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton

Felfedezőutakat indít és sokfelé szarvasmarhában, gyapotban, ébenfában, gummiguttiban, cukornádban, indigóban, dohányban, takamahakafában bővelkedő tartományokat talál. Kereskedelmi telepeket alapít, hajózható folyókat keres, közlekedési csatornákat ásat, és útépítésre is ráveszi a bennszülötteket. Igyekszik fejleszteni a földművelést. Néhány francia telepes mellett lehetővé teszi, hogy a bennszülöttek is a francia gyarmat parasztjaivá váljanak. Jobbára háborúk áldozatairól van szó, akiket elűztek földjeikről más törzsek, másfelől olyan rabszolgákról, akik például ajándékként kerülnek Benyovszky birtokába. Egy helyen így ír: „a rabszolgákat felszabadítottam azon feltétel alatt, hogy valamelyik telepem szomszédságában telepedjenek le, és földjeik terményeiből tizedet fizessenek.” Másutt: egy pusztító háború után „az Antimaroa tartomány míveletlen maradt, azt az ajánlatot tettem a szambariveknek, hogy foglalják el a tartományból kiűzött szaphirobaik helyét. Ajánlatomat nagy örömmel elfogadták, és azonnal bele is egyeztek, hogy évenkint bizonyos díjt fognak fizetni a telep védnökségéért.” Más törzseket is igyekszik a telep környezetébe vonzani. „Ama szaphirobai főnökök, akik mindig a kormány hívei maradtak, engedélyt kértek egy város építésére a Lajos-erőd oltalma alatt, amely őket megvédelmezhesse az ellenségeik berontásai ellen. Örömmel teljesítettem e kívánságukat, mert ezáltal elérhetni véltem a célomat, amely abból állt, hogy lehetőleg benépesítsem a tartományt a főtelep szomszédságában, ahol a fogyasztásnak természet szerint jelentékenyebbnek kell lennie, mint a sziget bármely más részén.”

Bár időről időre konfliktusba keveredik némelyik törzzsel, céljai eléréséhez a gyarmatosítónak békére van szüksége. Az emlékiratban egy béketeremtés is felbukkan, amely összhangban van a civilizátor gazdasági-kereskedelmi törekvéseivel: „Mind a két félnek azt az ajánlatot tettem, hogy lépjenek […] szövetségi és barátsági szerződésre, amelyet én, a szambarive és szaphirobai nemzettel egyetemben biztosítanék; továbbá eléjük terjesztettem a következő, kölcsönösen kötelező feltételeket: Hogy ezentúl a kereskedelem szabad legyen mind a három nemzet közt, és senki se követelhessen e címen valamely különös díjakat (vagy adót) […] Hogy a betalimenek, fariavák és Hiavi alattvalói kellő számú munkást állítsanak ki, egy közhasznú és a kereskedelem előnyére szolgáló út elkészítésére Foul-Point-től Bohitsmenesig. És tekintettel arra, hogy ez az utolsó pont a leglényegesebbek egyike volt közös érdekeikre nézve, kijelentettem, hogy néhány tisztet szándékozom megbízni a munkára való felügyelettel.”

Benyovszky a törzsfőnökök érzelmek által meghatározott, partikuláris nézőpontjaival szemben látja a magasabb összefüggéseket, a kereskedelem általános érdekeit. Ez a magyar világutazó emlékiratai (és persze sok más pionír levelei, beszámolói) lényege. A gyarmatosítás nem a bennszülöttek kiirtása sokkal inkább béketeremtés, nem a kirablás, sokkal inkább új termelési, kereskedelmi koncepciók bevezetése, nem a rabszolgasorba döntés, inkább a rabszolgák felszabadítása, hogy részt vehessenek az új termelési rendszerekben, nem a pusztítás, hanem a barbár szokások felszámolása, nem a fehér elnyomás, hanem a messzire tekintő civilizációépítés. Persze tény: nem mindenhol.

Sokan kerestek választ arra, mi a gyarmatosítás sikerének titka. Jared Diamond Háborúk, járványok, technikák című kötetében teoretikus választ ad: a fehérek biológiai kulturális és technikai előnyben voltak a bennszülöttekkel szemben. Immunisak voltak az amerikai kontinensen pusztított betegségekre, ismerték az írást, így tényszerű jelentésekből, beszámolókból, nem babonákból és mendemondákból tájékozódtak (míg a bennszülöttek igen), illetve acél- és tűzfegyvereik, lovaik, hajóik voltak, míg ellenfeleik egyszerűbb eszközökkel harcoltak.

Talán mégsem ez a döntő a gyarmatosítás kérdésében. Benyovszky beszámolójából (és például Cortes jelentéseiből) kiderül: a gyarmatosítás azért sikeres, mert előnyös a bennszülöttek számra is. A fehérek olyan társadalomszervezési (katonai, gazdasági, kereskedelmi) koncepcióval érkeznek, aminek értékeit fel- és elismerik a helybéliek. Az európaiaknak technikai fölényük is van, de az együttműködésről, a munkamegosztásról, a termelésről, a kereskedelemről, a közbiztonságról, a gyógyításról, a tudásról, az irányításról hozott új szempontok számítanak igazán, mindaz, amit civilizációnak hívunk. Más kérdés, hogy a legtöbb gyarmaton a bennszülöttek nem tudtak alkalmazkodni az új keretekhez, és hamarosan a táradalom perifériájára szorultak. Ezzel a problémával (mai műszóval, a szlömösödéssel) most is nehezen birkózunk meg.

Benyovszky Móric vérbeli civilizátor, a felvilágosodás gyermeke, ismeri a korszerű társadalmi szerveződést. Büszkék lehetünk rá, hogy munkája révén a magyarok is hozzájárulhattak a fejlődéshez.

Benyovszky beszámolója

„E nemzetnél egy épp oly kegyetlen, mint sajátszerű szokás uralkodik emlékezetet meghaladó időktől fogva. Valamennyi gyermeket, aki természeti hibával vagy oly napon születik, amelyet szerencsétlennek tartanak, megölik mindjárt a születése után. Legtöbbnyire a vízbe fojtják, és volt alkalmam e kegyetlen szokás szemtanúja lehetni, mikor Louisbourg-ba visszatértem a folyamon. A szerencse úgy akarta, hogy elutazásom napján alkalmam nyílt megmenteni háromnak az életét e szerencsétlen gyermekek közül, akiket a vízbe akartak fojtani. A Lajos-erődbe vitettem őket és miután nagy cabart hívattam egybe, rábírtam a törzsfőnököket, hogy esküvel kötelezzék magukat, jövőre ezt a kegyetlenséget nem gyakorolni. Életem legboldogabb napjának tekintettem ezt a napot, amelyen sikerült megszüntetnem e gyalázatos szokást, amely a vallás vagy valamely undok előítélet szülötte volt.”

Borítókép: Benyovszky Móric köztéri szobra (Fotó: Mónus Márton)