Godzilla és Kong közül utóbbi az idősebb: 1933-ban mutatták be a King Kong című filmet, ami rögtön megteremtette, pontosabban meghonosította a különleges látványtrükkökkel megvalósított, fantasztikus kalandfilm műfaját. Horrorként is kiválóan működött, legalábbis egy 1933-as mozilátogató számára sokkolóbb lehetett, mint azóta a legtöbb rémtörténet. A közönségnek ekkor még a hangosfilm is újdonság volt, a filmművészet hajnalán az alkotóknak még azért kellett harcolniuk, hogy munkájukat ne bazári látványosságként írják le, hanem művészetként ismerjék el. Bár a film úttörő speciális effektusai (például a stoptrükk) napjainkra természetesen elavultak, mai szemmel nézve is döbbenetesen ambiciózus ez a kilencvenéves alkotás. Akkor milyen lehetett a korabeli néző számára? A mozitörténelem egyik legnagyobb hatású klasszikusa, minden idők legesszenciálisabb látványfilmje természetesen követőket is vonzott, megihlette a japánokat is, akik Hirosima és Nagaszaki traumáját is feldolgozhatták saját radioaktív óriásszörnyük, Godzilla 1954-es történetével. A japán filmtörténet egyik legnagyobb sikeréhez még több folytatás is készült (38), mint a King Konghoz (12), bár ma már igen megmosolyogtató, olcsó effektusokkal.

A King Kong és a Godzilla újabb feldolgozásokhoz is tökéletes alapanyagot kínáltak, mivel a látványeffektek fejlődésével az eredeti klasszikusok technikai hibái is kiküszöbölhetők. 1976-ban Jeff Bridges és Jessica Lange főszereplésével készült el az első nagy hollywoodi remake, kevés sikerrel: az effektusokat ugyan a hétszeres Oscar-díjas trükkmester, Rick Baker készítette, de ekkor még nem állt küszöbön olyan innovatív számítógépes animáció (CGI), mint amivel Steven Spielberg és dinoszauruszai letarolták a világ mozijait másfél évtizeddel később (ha úgy vesszük, a King Kong és a Godzilla legjobb nem hivatalos újragondolásai máig az első két Jurassic Park-film).
Sokat elmond a King Kong kultikus státuszáról, hogy Peter Jackson A Gyűrűk Ura-trilógia elképesztő sikere és Oscar-esője után bármit csinálhatott volna a világ legnagyobb büdzséjéből, és ő egy remake mellett határozta el magát.
A másfél órás klasszikust három órára dúsította fel, alkalmazva A Gyűrűk Ura úttörő effektusait (digitális mozgásrögzítés), Andy Serkist ezúttal nem Gollam, hanem Kong bőrébe bújtatva. Ez máig a legjobb hivatalos Kong-remake, de nem emlegethető egy mondatban az eredetivel. Mint Varró Attila is írta a Filmvilágban a premier idején, a valósághű látványvilágnak köszönhetően Kong többé nem egy túlvilági démon, nem egy istentelen förtelem, hanem csak egy nagyra nőtt gorilla.