Mit csinál egy régenskori #girlboss (férfias üzleti világban boldoguló nő)? A kérdés folyamatosan a Bridgerton júniusi etapja felett lebeg, ugyanis a sorozat harmadik évada sokkal inkább szól a női érvényesülésről (vagy annak hiányáról), semmint a romantikáról. Számos néző háborog a közösségi médiában, hogy szeretett párosuk, Colin (Luke Newton) és Penelope (Nicola Coughlan) nem kapott elég játékidőt, mivel a nyolc rész túlnyomó többsége sokszor érdektelen mellékszereplők történetszálaival van tele. Mindhárom évadra igaz, hogy a konfliktusfelépítés ellenére elmarad a katarzis, mivel túl gyors a megoldás. A Bridgerton sosem volt a narratív feszültségre és a körmöt tövig rágó fordulatokra építő dráma, a harmadik évadban azonban még hangsúlyosabbak a dramaturgiai hibák, különösen, hogy a sorozat nemcsak a valósággal, de saját felépített szabályaival is ellentmondásokba keveredik. Szakértők úgy fogalmazták meg a problémát, hogy „nincs cselekmény, csak vibrálás”.
A történet elején Penelope petrezselymet áruló szürke kisegér, akinek egyetlen öröme vitriolos társasági magazinja. Gyerekkori szerelme, Colin éppen visszatér európai körtúrájáról, és hamar Pygmalion-szerű egyezséget ajánl: csábító viselkedésre tanítja Penelopét, aki immár nem csúnyácska kisasszony, hanem telten is bájos szépség. Az órák ráébresztik London legkeresettebb agglegényét, hogy gyerekkori barátja sokkal többet jelent számára, így nagy hirtelenjében házasságot ajánl. És itt kezdődnek a problémák, ugyanis Penelope hiába szerelmes kiskora óta, nem tudja, hogyan mondja el: ő az előkelő társaságot rendszeresen kipellengérező Lady Whistledown. Ráadásul a királynő (Golda Rosheuvel) is minden korábbinál megszállottabban nyomoz a pletykaíró kiléte iránt, vérdíjat tűz ki Whistledown fejére.
Az első két évad sem volt hiba nélkül. Daphne (Phoebe Dynevor) és Simon (Regé-Jean Page) bár féktelenül talált egymásra, a rasszizmus és a házasságon belüli erőszak problémás megközelítése kérdéseket vetett fel. A második évad finomabban közelítette meg a faji politikát, de sokkal kegyetlenebbé változtatta a szerelmi szálat, mint az Julia Quinn regénysorozatában olvasható. A harmadik évad biztos sikernek ígérkezett, mivel Colin és Penelope kapcsolata két évad óta épült, ám mire ők kerültek a középpontba, szinte ki is fulladt: túl gyorsan és magyarázat nélkül történnek velük az események. Colin egyik pillanatban még barátjának tekinti Penelopét, majd álmodik róla és hirtelen halálosan szerelmes lesz, ám az első nagy próbatételnél nem áll ki mellette.
A dramaturgiai hibák elsősorban Jess Brownellhez, a Bridgerton új sorozatfőnökéhez köthetők, aki elkötelezett woke-hívőként számos történetszálat ennek megfelelően alakított. A könyvtől eltérően például Colin nem védi meg Penelopét, mert az ellenkezne a #girlboss attitűddel. A Bridgerton mindig feminista alapokról szemlélte a világot, ám az előző évadokban Simon és Anthony (Jonathan Bailey) is megkapja a lehetőséget, hogy újradefiniálja, mit jelent férjnek lenni, miközben nejük megtette ezt a feleség szereppel. Colin nem merülhet el például az eddig megszokott visszaemlékezésekben az érzelmeiben, hanem a jelenkori férfiassági válság visszhangjává kell válnia, aki nem tud mit kezdeni magával sikeres felesége mellett.
Jess Brownell a show eredeti kreátoránál, Chris Van Dusennél is kevésbé törődik a régenskor elvárásaival, inkább saját elképzeléseit valósítja meg – akár a könyvrajongók tiltakozásának ellenére is. Elsősorban az LMBTQ-közösség nagyobb reprezentációját kívánja megjeleníteni, ezért a második Bridgerton fiútestvér (Luke Thompson) hirtelenjében biszexuális lesz, a harmadik lány (Hannah Dodd) pedig nagy valószínűséggel leszbikus. A legtöbb rajongónál ez utóbbi változtatás verte ki a biztosítékot, mivel véleményük szerint ha Francesca nem megy másodszor is férjhez, a könyvben szereplő meddőségi szál nem valósulhat meg, márpedig ehhez nagyon sokan kapcsolódtak. Ezért is indult aláírásgyűjtés, hogy Michael Sterling karakterét mégse írja át a sorozat a bemutatott Michaelára. A kezdeményezés már az első napon közel tízezer aláírást számlált.
A változtatásokat pártolók szerint a könyvrajongóknak el kellene szakadniuk az alapműtől, a régenskori anakronizmusokat kritizálóknak pedig el kellene fogadniuk, hogy a Bridgerton álomvilágot jelenít meg. Ezt hangsúlyozzák John Glaser Audrey Hepburnt és Rita Hayworthöt idéző jelmezei is, amelyek már nemcsak anyaghasználatukban vagy túlzott csillogásukban, de szabásvonalukban is kevéssé korhűek. A smink kifejezetten modern, olyannyira ragyogó, hogy a túlzás megfekszi a néző gyomrát. Két év, mire elkészül a következő évad. Kérdés, addig a készítők mit hallanak meg az egyre sokasodó negatív kommentek közül.
